Kóma ➡️ Baekyeol AU

12.fejezet

Chanyeol

Fogalmam sincs, mikor bóbiskolhattam el a fotelban ülve, de egy apró nyikorgás ébreszt meg amely azt jelzi, valaki belépett a helyiségbe. Álmos szemekkel pislogok hátra vállam felett, megpillantva a dokit pedig egyből felpattanok helyemről és türelmetlenül toporgok előtte. 

Arcán egy halovány mosoly bujkál, ami jelenleg megnyugtat, az viszont jobban nyugtatna, ha mondana is végre valamit, nem csak mosolyogna rám mint valami bolond. Mintha meghallotta volna gondolataim, megköszörülve torkát szólal meg.

- Nos, Chanyeol - kezdi, bennem pedig pattanásig feszülnek az idegek. A szívem hevesen pumpálja ereimben a vért, a mellkasomra mintha mázsás súly nehezedne, és minden másodpercben azon imádkozom, hogy ne hányjam el magam. Folyamatosan a padlót figyelem próbálva magamat lenyugtatni, végül pedig csak akkor emelem fel fejemet, amikor Dr. Kim tenyerét érzem meg jobb vállamra simulni. - a műtét bonyolultabb volt, mint arra számítottunk, ugyanis Baekhyun nem úgy reagált az altatószerre, ahogy más betegeknél szokás. Ennek ellenére a koponya felnyitása után nehezen, de sikerrel ébresztettük fel az altatásból, így megbizonyosodhattunk arról, hogy az agy, illetve a koponya további régiói nem sérülnek a beavatkozás során. - ekkor megszorítja vállamat, és előbbi halvány mosolya most kiszélesedik. - Bátran kijelenthetem, hogy a műtét sikeres volt, Baekhyun állapota pedig stabil. - a mondat hallatára szívem vad rohama lassulni kezd, az eddig visszafojtott lélegzetem egy hatalmas sóhaj kíséretében távozik a tüdőmből, a hányingerem pedig alábbhagy. De érzem, hogy a doki itt még nem fejezte be. - Azonban... - Nem! - Baekhyun beszédkészségét még homály fedi. Az altatás után többet tudunk majd mondani, viszont pillanatnyilag hagynunk kell őt pihenni, ugyanis egy ilyen operáció még a legedzettebb szervezetet is megviseli.

- És most? Most mi lesz? - kérdezem őt értetlenül.

- Most várunk Chanyeol. Mást egyelőre nem tehetünk.

- Rendben. Köszönöm Doktor úr! - rázok vele kezet, majd figyelem ahogy kilép a kórteremből.

Pár perccel később pedig Nari is megérkezik Baekhyun-nal, aki az altatás miatt még kiütve fekszik a kórházi ágyában, fejét egy fehér fáslival kötözték be. Az ágy visszakerül az eredeti helyére, én pedig a fehér bútordarabot odahúzva helyezkedek el újra, hogy a békésen alvó fiút figyelhessem. Arca sápadt, szemei alatt halvány foltok helyezkednek el, erőtlennek tűnik mégis békésnek. Tenyereimmel közrefogom vékony kezeit, amik most meglepően hűvösek. Hallgatom, ahogy az ágya mellett álló monitor halkan pittyen jelezve szíve minden dobbanását.

Most már minden jó lesz. Baekhyun meg fog gyógyulni, és minden rendben lesz... És ha a beszédkészsége visszatér, édesen csengő hangján utasíthat vissza. Jobban belegondolva, talán nem ez volt az eddigi legjobb ötletem, de mivel az időben nem tudok utazni - még - így vállalnom kell a tetteim következményeit. Különben is, ha tudnék az időben utazni, akkor a baleset estéjére ugranék vissza, hogy megakadályozzam. Ezt tenném.

Hosszú órákig figyelem őt, ahogy édesen szuszog, néha aranyos grimaszokat vágva forgolódik ágyában, egy pillanatra pedig kezemet is megszorítja, de nem tulajdonítok neki jelentőséget, hiszen csupán egy érdekes álomról lehet szó. Laposakat pislogva hajtom fejemet ágya szélére pihenés szándékával, de a fáradtság eluralkodik szemeimen és lehunyva azokat merülök vissza érkezése előtti álmaimba.

***

Arra ébredek ahogy Baek vékonyka ujjai minduntalan az enyémet szorítják, halkan nyöszörögve próbál felébreszteni, nekem pedig amint eljut tudatomig, hogy mi is történik, felkapom fejemet és egy hatalmas vigyorral az arcomon pillantok fel rá. Szemei felcsillannak amikor meglát és viszonozva idétlen vigyoromat, elmosolyodva simít végig aprócska kezével arcom ívén.