Kóma ➡️ Baekyeol AU

9. fejezet

Baekhyun

*pár órával korábban*

Ágyamban ülök és már nagyon nem tudok mit kezdeni magammal, ezért inkább felkelek és a Chanyeol által összepakolt táskában kezdek kutakodni, majd a tisztálkodószereimmel együtt a szobához tartozó fürdőbe indulok. 

Levetve a kórházi ruhát, belépek a zuhanykabinba és óvatosan megnyitom a csapot. A forró vízsugár lassan ellazítja minden izmom én pedig jólesően sóhajtok fel az érzésre. Jó ideig állok még a zuhany alatt élvezve a forró víz simogatását, majd megmosakodva, elzárom azt és miután alaposan megtörölközök, felhúzom a tiszta ruhákat. Sokkal jobb. Megmosom a fogamat és felfrissülve vissza indulok a szobába. 

Sétálgatok egy kicsit, az ablakhoz lépve elhúzom a függönyt és engedem, hogy a nap sugarai utat törjenek maguknak odakintről. Kifelé meredek és a kórházat körülvevő zöld kertet figyelem, amikor halk kopogás üti meg fülem. Bolond. Feleslegesen kopog. Nem tudok válaszolni.

- Jó reggelt Baekhyun! - köszönt Dr. Kim. Csak biccentek egyet, ő beljebb lép és a kezdeti barátságos arckifejezése most komolyra vált, ami engem kisebb aggodalommal tölt el. Leülök a fotelba, ő pedig belekezd abba, amiért - gondolom én - eredetileg is jött. - Megjöttek a tegnapi vizsgálatok eredményei. - pillant rám. Én csak bólintok, hogy folytassa és értve bólintásomból újra belekezd. - A vizsgálatok kimutatták, hogy a kóma okozója egy vérömleny, ami a halántéklebenyénél keletkezett az azt ért erős ütés hatására. Ez okozza a beszédkészsége hirtelen elvesztését is. Arról nem beszélve, hogy kész csoda, hogy eddig túlélte nemhogy még fel is ébredt. - megáll. Arra vár, hogy valamit reagáljak rá, én csak nézek rá kérdőn. Mit reagáljak erre? Még, ha érteném is mit mond se tudnék mit mondani. Mikor észreveszi, hogy tőlem ugyan semmilyen reakciót nem fog kapni most, inkább folytatta mondandóját. - Ez azt jelenti Baekhyun, hogy szükség lesz egy műtétre amivel eltávolíthatjuk ezt a vérömlenyt. Viszont fennáll a veszélye annak, hogy a műtét ellenére sem fog tudni beszélni, illetve a túlélési esélyek sem kecsegtetnek nekünk. Az hogy a műtét sikeres lesz alig éri el a 40 %-ot.

Abban a pillanatban, amint ezt kimondja engem magába szippant a pánik. Szemeim megtelnek könnyel és nagyon kell magam türtőztetnem, hogy ne zokogjak fel hangosan. Görcsösen kapaszkodom a fotel karfájába, ujjaim elfehérednek, színük szinte egybeolvad a fotel fehérjével. 

Hirtelen elkap a hányinger, gyors léptekkel indulok meg a fürdőszoba felé, kiadni gyomrom tartalmát. Nari szalad be utánam a helyiségbe, és nyugtatólag kezdi simogatni hátamat.

Próbálok mély levegőket venni, de az inger folyamatosan gyötör össze-össze rántva testem minden porcikáját. Csak össze-vissza zihálok, összegörnyedve kapaszkodok a vécé peremébe és imádkozom, hogy végre vége legyen. Dr. Kim óvatosan leguggol mellém, kezét a vállamra helyezi.

- Jobban érzi magát? - kérdezi. Ez meg mégis milyen elbaszott kérdés? Most mondta a pofámba, hogy 40% esélyem van túlélni, végül is ez teljesen normális. Ez a faszi hibbant az tuti! Inkább nem válaszolok, ezért csak Nari-hoz lép és megáll mellette. - Kérem kísérje vissza Baekhyun-t a kórterembe, ha ő is úgy látja már mehetnek. - Nari csak bólint, majd a doki megint visszaguggol mellém és gyengéden végigsimít hátamon. - A nap folyamán még visszajövök és megbeszéljük a továbbiakat rendben? Addig pedig pihenjen kérem!

Erőtlenül bólintok, majd fejemet a karomra hajtva, próbálom eldönteni, hogy képes vagyok-e visszamenni a szobámba vagy sem. Végül úgy döntök muszáj mert érzem, az álmosság kezd eluralkodni rajtam.