Kóma ➡️ Baekyeol AU

7.fejezet

Baekhyun

Nyöszörögve mocorgok az ágyban és mikor az álmossággal küzdve, nagy nehezen kinyitom szemeimet, Chanyeol mosolygós arca néz vissza rám. Ezt meg tudnám szokni...Mondjuk minden reggel. A szívem hatalmasat dobban, hiszen ő még mindig mosolyogva simogatja arcom, rakoncátlan tincseimet igazgatja el. Értetlen fejemet látva, hirtelen elkapja kezét, zavartan néz el vállam felett, arca vörösben pompázik. Most komolyan zavarba jött miattam? Még sosem láttam őt ilyennek...Eddig soha nem tűnt fel, hogy ennyire zavarba tudnám hozni...Talán azért mert eddig nem is gondoltam azt, hogy viszont szerethet engem? Vagy ennyire lefoglalt volna az, hogy elrejtsem előle a saját zavarom? Meglehet. Mindenesetre eszméletlen aranyos amikor zavarba jön. Még mindig kérdő pillantással illettem, mert leginkább az érdekelt, miért is ébresztett fel. Szerencsémre még annak ellenére is értette mit akarok, hogy zavarában rám sem mert nézni, és még mindig vörös fejjel, dadogva és szégyenlősen motyogva ugyan, de válaszolt a "feltett kérdésre".

- A d-doki szólt a-az előbb, hogy ébresszelek fel, mert ke-kezdődnek a vizsgálatok.

Egy 'köszönöm' gyanánt csak biccentettem egyet, ő pedig még mindig pironkodva szállt ki mellőlem az ágyból, és leült a székbe mellettem. Kicsit csalódott vagyok és nem is értem miért viselkedik így, hiszen nemrég még szerelmet vallott nekem, amikor hosszas gondolkodás után leesik a tantusz... Akkora idióta vagyok! Hiszen neki halvány lila gőze sincs arról, hogy én mindezt hallottam. Ahogy azt sem tudja, hogy az érzései viszonozva vannak. És ráadásul elmondani sem tudom, mert kitudja meddig leszek még néma... Legszívesebben felordítanék kínomban, de nem akarok kellemetlen szituációba keveredni ezért csendben maradok. Az most úgyis jól megy... Némán ülünk percekig, amíg a mellettem üldögélő fiú meg nem töri azt.

- Jobban vagy? - kérdi. Nem igazán tudom, mit tudnék erre válaszolni. Egyrészről boldog vagyok, hogy itt van velem, viszont egy kis keserédes érzés is van bennem, hiszen eddig semmi nem úgy alakul, ahogy annak kellene. Ráadásul az sem nyugtat meg, hogy tudom valami nincs rendben velem, de nem tudom pontosan mi az és meddig lesz ez így. Eláraszt mindent a bizonytalanság és egyszerűen úgy érzem megfulladok tőle. Végül úgy döntök, inkább megnyugtatom őt, és csak kezemet felemelve kicsit megbillentve mindkét irányba jelzem neki, 'igen is meg nem is'. Erre csak egy halvány mosoly bújik meg szája sarkában, ami egy kicsit engem is jobb kedvre derít. Halk kopogást követően a doki lép be a kórterem ajtaján egy kedvesen mosolygó nővérkével az oldalán, aki egy kerekesszéket tol maga előtt és megáll az ágyam mellett.

- Készen áll Baekhyun? - kérdezi tőlem, hangja nyugodt és lágy. - Mehetünk?

Csak bólintok egyet neki, majd a nővér felé fordul és megkéri, vigyen engem a vizsgálóba. A nővérke aprót bólint, majd a jobbomon ülő fiú felé pillant.

- Chanyeol, segítene nekem kérem? - néz rá kérlelően.

- Persze, Nari. - pattan fel a székből és máris a fiatal nő mellé lép. Na jó! Csak nekem furcsa ez az egész? Felém fordul, de ahogy összenézünk, ő zavartan lehajtja fejét és nem is mer rám nézni. Óvatosan hátam és a térdeim alá nyúl, én pedig nyakába kapaszkodva várom, hogy felemeljen. Mikor fejemet vállára hajtom, megérzem tusfürdőjének és parfümjének kellemes keverékét, amit képtelen vagyok mosolygás nélkül hagyni. Egyszerűen imádom. Felkapva engem fordul egyet tengelye körül, és vigyázva rám tesz le engem a székbe.

- Köszönöm szépen! - hajol meg Nari, Chan pedig csak biccent egyet. Kilépünk a kórteremből és egy hosszú folyosón haladunk egészen egy hatalmas lengőajtóig majd azon is túlhaladva megállunk egy szürke ajtó előtt. MRI vizsgáló...Ismerősen hangzik. Nincs sok időm gondolkodni, mert pár pillanattal később Nari már be is tol az ajtón és egy kis előszobában állunk meg. 

Dr. Kim már ott vár minket a szobában és kedvesen mosolyog rám, miközben bekapcsolgatja a szükséges gépeket. A kis előszoba bal oldalán egy hatalmas üvegablak helyezkedik el, ami tiszta rálátást biztosít a gépre amivel majd vizsgálni fognak. Mikor meglátom a hatalmas gépet összeszorul a gyomrom. Basszus! Az a gép rohadt szűk... Nekem oda kell majd befeküdnöm? Nincs az az Isten! A mellettem álldogáló Chanyeol engem figyel és tisztán látja rajtam mennyire megrémültem a gép látványától, ezért leguggolva mellém kezd nyugtatgatni.

- Nem lesz semmi baj Baekkie. Itt leszek végig oké? Ki fogjuk bírni. - fogja hatalmas tenyerei közé kicsi kezem, úgy suttog nekem mély hangján. Fogjuk. Azt mondta fogjuk. A mellkasomban melegség áradt szét a mondat hallatán és kedvem lett volna azonnal megcsókolni, de nem lehetett. Csak apró bólintással jeleztem 'minden oké', azonban Dr. Kim aggódva méregetett hol engem, hol pedig Chanyeol-t.

- Esetleg van valami probléma uraim? - várta a válaszunk, vagyis inkább Chanyeol-ét mintsem az enyémet.

- Igazából csak egy egészen kicsi Doktor úr. - feleli Chan. - Az a helyzet, hogy Baekhyun klausztrofóbiás.

- Értem. - gondolkodik el. - És maga képes megnyugtatni, ha baj lenne? - kezd vele úgy egyezkedni, mintha ott sem lennék. Csodás...

- Igen. - feleli olyan határozottsággal, ami engem is meglep. Mondjuk igaza van..

- Akkor ezen a problémán segíthetünk, azt hiszem. - néz ránk egy félmosoly kíséretében.

Végül elmagyarázta mi fog történni és hogyan, hogy jelezzek bármi történik, majd megkérte Narit, hogy vigyen a géphez és fektessen be. Nagy nehezen kikászálódok a székből és lassan, de sikerül felfeküdnöm az ágyra. Nari még elrendezi a gép körüli dolgokat, majd egy bátorító mosollyal eltűnik a szemem elől. 

Hirtelen pánikba esek, de nem akarok kellemetlenséget okozni, ezért próbálok lenyugodni, kevés sikerrel. A gép elindul én pedig minden porcikámban remegni kezdek, ahogy tudatosul bennem mennyire szűk helyen is vagyok. A pánik ami az előbb felütötte fejét most visszatér én pedig imádkozom, hogy ne ájuljak el itt és most ebben a szarban. Össze-vissza kapkodom a levegőt, azt sem tudom hirtelen hol vagyok, amikor Chanyeol hangját hallom meg egy kis hangszóróból magam mellett.

- Baekkie! Minden rendben van, oké? Nem lesz semmi baj. - kezdi, és érzem ahogy a feszültség halványulni kezd bennem. - Itt vagyok, rendben? Nyugodj meg, mindjárt vége. Tudod, ahogy tanultuk, mély levegő be és ki. Be és ki. - ismételgeti. Lecsukom a szemeim és mélyeket lélegzem, ahogy Chan mondja. A szívem dübörgése kezd alábbhagyni, én pedig kezdek ellazulni, ahogy Chanyeol lágy hangját hallom meg újból. - Ez az Baek, jól csinálod. Mindjárt vége, csak még egy kicsit bírd ki! 

És ahogy mondta pár perc múlva a gép megáll, majd az ágy amin fekszem hangos búgással kicsusszan a szűk csőből én pedig megkönnyebbülve sóhajtok fel. Lassan felülök majd megvárva Nari-t kigurulunk a vizsgálóból. Az előszobaszerűségben megpillantom a dokit és mellette Chanyeol-t is, akinek hatalmas mosoly terül szét az arcán. 

- Mondtam, hogy sikerülni fog. Kibírtuk Baek. - hangjából büszkeség cseng, engem pedig elönt a megkönnyebbüléssel vegyülő boldogság. Kibírtuk.

Ezek után következett a vérvétel, néhány rutinvizsgálat és azt is megnézték nincs-e egyéb gond odabent. Próbáltak minél több vizsgálatot belesűríteni a nap további részébe és mire visszaértünk a kórterembe még fáradtabb voltam mint amikor elindultunk.

Mikor visszaérünk Chanyeol óvatosan besegít az ágyba és miután alaposan betakargat - komolyan mondom olyan, mint az anyám - leül mellém a már megszokott helyére. Oldalamra fordulok, hogy jól lássam és karomat felé nyújtva fogom meg hatalmas kezét. Először meglepődik, majd viszonozza gesztusom és óvatos mozdulatokkal kezd hüvelykujjával a kézfejemen körözni, ami engem nem csak, hogy megnyugtat hanem el is álmosít. 

- Jó éjszakát Baekkie! Álmodj szépeket! - válaszolnék neki, de egy az, hogy nem tudok, kettő hogy amint szemeimet lecsukom elnyom az álom és már csak annyit érzékelek a külvilágból, hogy Chan egy apró puszit nyom a homlokomra... Így biztos szép álmaim lesznek.