Kóma ➡️ Baekyeol AU

1.fejezet

Baekhyun

Épp a kulcsaimmal babrálok a bejárati ajtó előtt, és már kezdem feladni, hogy valaha is bejutok a lakásunkba, amikor Chanyeol-t hallom kiáltani bentről.

- Gyere, nyitva van.

Amint belépek a meleg lakásba, leveszem a kabátom és a fogasra akasztom. Leveszem a cipőm és a szokásos helyére teszem, majd beljebb lépve Chanyeol-t is észreveszem, amint a konyhában szorgoskodik. Kettőnk közül mindig ő volt a háziasabb és szeretett is ezzel piszkálni amikor alkalma nyílt rá. Persze ennek ellenére én sem voltam rest, csak béna voltam benne. Viszont ezt mindig is szerettem benne, a gondoskodását, a törődését, hogy ennyire figyelt a másikra. 

Mögé lépek és széles válla fölött leskelődök, mit csinál. Tusfürdőjének és parfümjének jellegzetes illata akaratlanul is az orromba kúszik, aminek hatására szívem hatalmasat dobban, és úgy érzem mindjárt kiszakad a mellkasomból. El sem hiszem, hogy ilyen hatással van rám! Mély levegőt veszek, próbálom legyőzni a késztetést, hogy most azonnal, minden figyelmeztetés nélkül letámadjam őt. Ahogy megérzi maga mellett jelenlétemet, fejével felém fordul és hatalmas csillogó szemekkel néz rám. Arcán az a tipikus Chanyeol-féle mosoly ül, amitől már most az ájulás kerülget, de tartom magam és igyekszem figyelmen kívül hagyni a szívem vad dübörgését a mellkasomban. Hatalmas barna szemei az enyémeket vizsgálják és, mintha most egészen másféle csillogást rejtenének azok a szemek. Hirtelen köhint egyet és visszafordul az éppen felvagdosott zöldségek felé.

- Milyen napod volt? - kérdezi. Lassan magamhoz térve a mosogatóhoz lépek és kiveszek egy poharat, majd vizet engedve inni kezdek.

- Őszintén? Épp, hogy elkezdődött a vizsgaidőszak, de már most elegem van belőle. -nyögtem fel.

- Ismerős. - helyeselt ő is. - Jonginnal már azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. - meséli kissé elmosolyodva. Jongin. Ez a név már többet hagyja el a száját az utóbbi időben, mint a sajátja. Nyugtalanító érzés fog el, de próbálok jó arcot vágni hozzá, nehogy eláruljam magam, viszont nagyon nehezen megy. - Pedig azt terveztük, hogy elmegyünk valahova, de így esélytelen.

Mondatára a reakcióm még engem is meglep. A kezemben tartott üvegpohár hatalmas csörömpöléssel ér földet és darabokra törik a konyhapadlón. Chanyeol rémülten pillant rám én pedig csak pislogás nélkül meredek rá. A mondata hallatán, hirtelen összeszorul a szívem, már nem vagyok képes uralni az arcomra kiülő érzéseket. Közelebb lépve hozzám fürkészi arcomat.

- Baekhyun, valami baj van? - amint megszólít, nekem abban a pillanatban kezd a padló sokkal érdekesebb lenni. Az összetört üvegdarabokat vizsgálgatom, miközben ő kérdőn néz rám. Eszem ágában sincs neki megmondani az igazat, szóval valamit válaszolnom kell.

- Semmi baj, csak kicsúszott a kezemből, máris eltakarítom magam után. - motyogom magam elé még mindig erősen a padlót szuggerálva. El akarok indulni a seprűért, de még mindig előttem áll, elzárva az utat. Megpróbálom kikerülni, de elkap a csuklómnál fogva és maga felé fordít.

- Baek! Nézz rám! - kérlelt. Meg sem mozdítottam a fejem, nem mertem rá nézni. - Baekhyun, nézz ide kérlek szépen! - hangja most a szokásosnál is lágyabb, én pedig beadva derekamat ránézek. - Látom, hogy valami van Baek, ne is próbálj kertelni! Ismerlek már annyira, hogy lássam mikor van baj és most határozottan kiült az arcodra.

- Én...én csak... - próbálok valami elfogadhatót kitalálni, hiszen az igazságot csak nem mondhatom el neki, nem? Dadogok össze-vissza, egyszerűen nem vagyok képes kiszenvedni magamból egy értelmes mondatot sem. Bassza meg! Gyerünk Baekhyun menni fog!...Nem, nem fog menni. 

Zavartan pislogok, de semmi pénzért nem néznék a szemébe. Rettegek attól, esetleg kiolvassa a tekintetemből mindazt, amit rejtegetni próbálok. Nem tudok megszólalni ezért egy hatalmas sóhajjal, keservesen nyögök fel. Feladom az ellenállást és minden mindegy alapon a szemébe nézek, de már most érzem, hatalmas hibát követek el. És igazam is van. Amint tekintetünk találkozik, azonnal világossá válik számára minden. Elképedve néz rám, szerintem ő sem hiszi el, amit most kérdezni fog.

- Baek, csak nem féltékeny vagy Jongin-ra?

Nem merek válaszolni és a hallgatásom úgy érzem, meg is adja neki a megfelelő választ. Ezer meg ezer érzés kavarog bennem, egyszerre szeretnék itt lenni vele és kifutni a világból is. Szó nélkül meredek tovább szemeibe, ő pedig egyik karjával maga felé húz, majd szorosan megölel, de érzem, ez nem a szokásos ölelés. Valami más.

- Olyan buta vagy Baekkie! - teremt le. - Miből gondoltad, hogy kezdenék én bármit is Jongin-nal? Még csak nem is az esetem.

-Tényleg? Pedig úgy beszélsz róla. - szólok halkan. Hangomban még én is megérzem a gúnyt, és csak sejteni merem mekkora vita fog ebből kerekedni.

- Most gyerekesen viselkedsz, ugye tudod? - közli velem. Elenged az ölelésből, de még nem szabadulok, pillantása elkomolyodik. Hatalmasat sóhajt, de tudom még esze ágában sincs annyiban hagyni a dolgot. - Komolyan ennyire önző akarsz lenni?

- Önző? Ugyan ki vagyok én, hogy beleszóljak a dolgaidba Chanyeol? Azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel.

- Nem?

- Nem. Sőt még szurkolok is. - hazudtam. Piszok nehéz és kegyetlenül fáj ezt mondani, de már nem bírom magamat visszafogni.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? - kiált fel, hevesebben mint azt vártam.

- Mi?

- Te tényleg ennyire nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van?

-Talán túl sokat is vettem észre nem gondolod? - most már én is kiabálok, pedig nem vagyok az a fajta, de Chan kezd kihozni a sodromból. A hangom cinikus és tele van maró gúnnyal. Tudom, hogy később ezt meg fogom bánni, de ebben a pillanatban nem is foglalkozok vele.

-Tudod mit? Majd beszélünk róla, ha képes leszel felfogni, amit mondok neked. - kikerülve engem a hálószobája felé veszi az irányt és már csak a hatalmas ajtócsapódás hangja tölti be a lakást.

Egyedül állok a konyha közepén, szemeimből pedig akaratlanul is kiszöknek a könnyek. Elfog a hangos zokogás és már az sem érdekel, ha Chan meghallja. Pár perccel később letörlöm könnyeim, az előszobában kezdem el cipőimet húzni amikor ajtónyikorgásra leszek figyelmes, de nem fordulok meg tudom, hogy ő az. Az ajtófélfának támaszkodva figyel engem.

- Mit csinálsz? - hangjából aggodalmat hallok ki, de nem foglalkozok vele.

- Sétálni megyek. - válaszolok közömbösen. 

Felkapom a kabátomat a fogasról és köszönés nélkül lépek ki a lakásból. Nem szól semmit, csendben enged az utamra, ettől pedig még jobban összeszorul a szívem. Úgy érzem most a szívem apróbb darabokra tört, mint a pohár amit a konyhában ejtettem el. Muszáj kiszellőztetnem a fejem, mert úgy érzem megőrülök. Eszméletlenül szégyenlem magam azért, ahogy Chanyeol-al viselkedtem, de ilyen érzések még soha nem törtek rám és pontosan tudom, milyen meggondolatlanul viselkedtem. Igaza volt, úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek.

Gondolataimba merülve szelem az utcát, amint kiérek a lépcsőházból. A közeli park felé igyekszem, hiszen az ott tett látogatásaim után mindig nyugodtabban, higgadtabban tudtam gondolkodni. 

Ahogy az utcán lépkedek a világ teljesen megszűnik körülöttem, és a gondolataim kavalkádja átveszi az irányítást. Az emberek csak háttérzajként hatnak, a fények pedig tompák és zavarosak. A fejem zsong, képtelen vagyok az útra vagy bármi másra figyelni.

A közeli zebrához érek, de gondolkodás nélkül lépek az úttestre. A hátam mögül kiáltást hallok és a hang túlságosan is ismerős. Chanyeol. A hang irányába fordulok és pár méterre tőlem meg is pillantom őt. Viszont ebben a pillanatban egy hatalmas dudálást hallok meg és az utolsó, amit magam előtt látok egy pár fényszóró...