Kóma ➡️ Baekyeol AU

13.fejezet

Drága Mochikák! 💖

Rettentően sajnálom, hogy ilyen nyomtalanul tűntem el, de közbejött ez a kis huncutság, amit mások érettséginek csúfolnak...😩Mindenesetre most visszatértem és elhoztam nektek a Kóma 13. és egyben utolsó fejezetét. Őszintén szólva soha nem gondoltam volna, hogy be tudom fejezni, de megnyugvással tölt el, hogy végre van egy történet, amit magaménak és ráadásul befejezettnek mondhatok. *hüpp hüpp* ☺️Azonban ne búslakodjatok, hiszen ezek után - és amint az érettségi mizériának vége - új történet(ek?)et tervezek és a oneshot sztorik is jönnek majd dögivel!😁👏🏻Addig is jó olvasást az zárófejezethez!

Anyeong!🙏🏻❤

FIGYELEM! A FEJEZET 18+ JELENETET TARTALMAZ!! (MONDTAM,HOGY SZÓLOK ELŐRE!☝🏻😁)

Baekhyun

Már két hónap is eltelt mióta kiengedtek a kórházból, azóta pedig csak minden jobb és jobb. Chanyeol és én hivatalosan is felvállaltuk a kapcsolatunk, amit minden barátunk örömmel fogadott, kivéve talán Jongin-t aki csak halkan, bűnbánó fejjel lapult a sarokban. Nem is értettem mi baja lehet. 

A rehabilitációs folyamatom remekül haladt, a folyékony beszéd nem okozott problémát, csupán néhány alkalommal jelentkezett apró dadogásom, amit próbáltam leküzdeni, ahogy csak tudtam. Persze Chan mindvégig mellettem állt és biztatott, ami mindennél többet jelentett számomra. Minden kezelésemre igyekezett elkísérni, ahogyan azt a munkaideje és az egyetem engedte. Apropó egyetem. Chanyeol nem viccelt. Tényleg addig járt a tanulmányi osztályra a kérvénnyel, ameddig az meg nem engedte az apró halasztásomat. Hihetetlen a srác. Mindenesetre most a vizsgáimra készülök és azt sem bánom, hogy mindenki másnak ezer a szabadideje csak nekem nem. Megéri.

Az étkezőasztal felett görnyedve olvasom át a jegyzeteimet amikor a bejárati ajtó csukódásának összetéveszthetetlen hangja üti meg fülemet. Megjött Chanyeol. Felnézek a hatalmas papírkötegből és egy halvány mosollyal az arcomon figyelem, ahogy lekapkodva magáról kabátját, lerúgva cipőit, táskával a vállán lépked felém, egy apró puszival köszöntve engem. Még most is megremeg a gyomrom érintésére.

- Szia. - köszöntöm halkan. - Milyen volt a munka? - érdeklődöm.

- Egész jó. - feleli. - Hoztam neked egy kis sütit, Soo küldte az üdvözletével együtt. - helyezi le mellém az parányi, fehér papírszatyrot a kávézó logójával díszítve.

- Ahh! - sóhajtok fel. - Imádom, hogy Soo mindig tudja mikor kell sütit küldeni! Köszönöm szépen!

- Néha olyan mint egy látnok. - mosolyodik el, kijelentésére pedig csak felkuncogok. - Sok van vissza még? - néz rá a hatalmas papírkötegre az asztalon.

- Nem, már csak átolvastam.

- Akkor jó. - közelebb lépve hozzám, kezem után nyúl amit én készségesen nyújtok felé. - Gyere nézzünk meg egy filmet! Egy kis pihenés a vizsga előtt. - mosolyog rám azzal a tipikus Chan-féle mosollyal, amit én úgy imádok. Persze az ajánlatnak nem tudok ellenállni, így mindketten - én persze a sütikkel az ölemben - letelepedünk a kanapéra és a tévét kapcsolgatva válogatunk a csatornák között. Végül a választásunk egy vígjátékra esik, amit mindketten legalább százszor láttunk így nem baj, ha valamelyikünk belealszik esetleg.