Csak mert a sulis történetekből sosem elég

22.rész

Sziasztok! Itt egy hosszabb rész, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)

Dylan

Vártam, hogy le csillapodjon a szívverésem, miközben magam mögött hagytam a métereket. Már lehet egy fél órája is, hogy ott hagytam a házat, a többieket, és az értetlen Event is. Igyekeztem rendet rakni kavargó gondolataim között, miközben sétáltam a sötét erdőben.

Először is azt mondtam Evennek, hogy szeretem., és komolyan gondoltam. Egy romantikus pillanat volt, és vártam, hogy mondjon valamit, hogy válaszoljon. De ő csak engem nézett a nagy szemeivel, és lefagyott. Aztán hírtelen feleszmélt, és jó formán felfalt. Figyelem elterelés volt. Legalábbis úgy kezdődött, később pedig átfordult komolyba a dolog. Közel engedtem magamhoz, és engedtem, hogy leszopjon. Na jó, nem csak engedtem, én is nagyon akartam. Hiszen vonzódom hozzá, és fel is izgulok rá, ahhoz képest, hogy ő egy fiú. És amikor ő várt viszonzást, hogy én is meg érintsem, megijedtem.

Eddig semmi bajom nem volt azzal, hogy fiú. Sőt őt tartom a világ legszebb emberének, de valahogy mégsem megy. Belém nevelték volna, hogy tartsak távolságot a fiúktól?

Nem figyeltem, hogy mennyi időbe telt letisztáznom magamban a dolgokat, és lenyugodnom, de már szinte megfagytam, így sejtettem, hogy elég sokba. Átfagyva, és még mindig kicsit idegesen léptem be a házba.

Reménykedtem, hogy már alszanak a többiek, de sajnos túl korán volt még hozzá. És a nappaliból kiszűrődő hangok, csak megerősítették, hogy mindenki ébren van. Ahogy besétáltam a nappaliba, Event, Josht, és Royt találtam, a kanapén ülve. Josh háttal Roynak dőlt, és úgy hallgatták Event, aki egy párnát szorongatott, és eléggé úgy tűnt, hogy sírt. Amikor beléptem elhallgattak. Na vajon miért?

-Even!- Felszólításomra, csak belesüllyedt még jobban a kanapéba, ha ez egyáltalán lehetséges. Felnézett, de nem a szemembe, hanem csak az irányomba, jelzés képpen, hogy figyel rám.-Beszélhetnénk?

Egy halk igent kapok válaszul, és azt, hogy elkezdett felállni. Nem igazán tudom mit fogok mondani neki, és ezért elég ideges vagyok, de majdcsak lesz valahogy. Olyan még nem volt, hogy nincs sehogy. Nem hinném hogy látszott rajtam az idegesség, de természetesen Josh jól ismer, így csak bátorítóan rám mosolyog. Ha ő pozitívan áll a dolgokhoz akkor nem is olyan borzasztó. Hiszen ő beszélt már Evennel is, és az ő nézőpontját meghallgatta. És támogat.

A Cindyvel közös szobánkba vezetem ösztönösen, de amikor benyitok, akkor nem üresen találom a szobát. Cindy és Sean az ágyunkon, elég mélyen egymásban voltak. És szerintem észre se vették, hogy Evennel ott állunk, őket bámulva. Gyorsan becsukom az ajtót, amikor végre feleszméltem. Az ajtó csukódására, Even is megrebbent, szóval ő is feleszmélt. Hogy történt ez? Hitetlenül egymásra néztünk, és elröhögtük magunkat. Annyira abszurd volt ez az egész.

És ezzel valahogy megszűnt a köztünk lévő feszültség, és felszabadultabban tudtunk Even szobájába menni. Even levetette magát az ágyra, és úgy röhögött tovább. Nekem volt annyi lélek jelenlétem, hogy becsukjam az ajtót, és csak utána ültem le az ágyára. Szépen lassan lenyugodott, és felült.

-Sajnálom.- Mondtuk egyszerre, és ennyi volt. Nem kellet kifejteni, mert mindketten tudtuk, hogy a másik miért mondta. És így jó is volt.

Josh

A fürdőszobában történtek óta, Royt szinte le sem lehet nyugtatni, annyira kanos. Azzal próbálkozok, hogy éjszaka kielégítem, így nem kell annyira aggódnom attól, hogy az ebéd közepén feldob az asztalra, és megdug. Mondjuk az asztal ellen nincs semmi kifogásom, csak az az egy kis hiba van, hogy a többiek is ott vannak. És társaság előtt nem igazán akarom kipróbálni.

Azon csodálkozom, hogy azóta, amióta rendszeresen csináljuk, sokkal normálisabb. Nem azt mondom, hogy egy úri ember lett, de legalább csak akkor beszél csúnyán, amikor csináljuk. Amit nem is bánok, mert csak még jobban felizgat. Lehet, hogy velem van a baj.

Nap közben pedig még néha becézni is szokott. Egyszer (szerintem véletlenül) drágámnak hívott, és ez megtetszett neki. Ez azért elég nagy fejlődés a kurva után. És nem akarom, hogy ez nagy hatást gyakoroljon rám, de sajnos nem tehetek ellene. Hiszen tudom, hogy azért ilyen velem, mert nincs olyan itt, aki kielégíthetné. És ezt el kell fogadnom, és nekem is úgy kell foglalkoznom vele. Hiszen ha vissza megyünk, úgy se fog foglalkozni velem. Fel kell készítenem magam erre. Addig is kiélvezem, azokat az pillanatokat, amikor a kanapén videó játékozunk, és ölelkezve döglődünk. És két szeretkezés vagy szopás között, kibeszéljük a Dylan, Even, Cindy drámát. Nem gondoltam volna, hogy őt is érdekli, és ezért is lepődtem meg, amikor olyanokat is észre vett, amiket én nem. Szerettem ezeket a beszélgetéseket, talán jobban mint a szexet.

Azon a délutánon, amikor Dylan elviharzott, és Josh sírva jött le hozzánk, akkor mi is elég romantikusnak mondható pillanatban voltunk. Ugyanúgy, mint a hét többi napján, a kanapét befoglalva feküdtünk, valami filmet nézve. Eléggé unalmas volt, és azt hittem Roy el is aludt mögöttem, mivel aznap este, három menetet is lenyomtunk. De amikor finoman végig simított az oldalamon, rájöttem, hogy nem alszik. Egyáltalán nem. Mivel ez bensőségesebb volt, nem olyan mint a többi, amikor csak szexet akart, ezért zavarba jöttem. És ami a legmeglepőbb volt, hogy amikor hátra fordította finoman a fejemet, akkor piros volt az arca. Elpirult. De még csak nem is foglalkozott vele, hanem finoman megcsókolt. Nem siettetően, hanem szépen lassan. Sose voltunk még ilyen helyzetben, és így, hogy ez újdonság, csak még jobb volt.

És itt jött az a rész, amikor Dylan letrappolt a lépcsőn, mi szét rebbentünk, és szinte kifutott a házból, észre se véve minket. Rá pár másodpercre, jött le Even is sietősen. Még szerencse, hogy ő nem futott világgá, hanem minket észre véve, letelepedett hozzánk, és mesélni kezdett.

Elmesélt mindent, amit amúgy már mi is tudtunk, de azért végig hallgattuk. Az előbbi bensőséges pillanattól, eléggé zavarban voltam, és szerintem Roy is. Mivel elég messze ült tőlem, és hozzám se ért. Szánom bánom, de Even mondókája közben ezen gondolkoztam. De amikor Roy finoman végig simított a combomon, akkor a helyére kerültek a dolgok, és közelebb húzódtam hozzá, ő pedig átkarolt. Innentől teljes oda figyeléssel tudtuk végig hallgatni a történetét, és szerencsére, nem maradtunk le arról a részről, amit még nem ismertünk.

Az volt, hogy Dylan azt mondta neki, hogy szereti, de erre Even leblokkolt, és nem tudta visszamondani. Elmondása szerint, valahogy nem jött ki, pedig úgy érez. És kárpótlásul, leszopta. Ami szerintem egy elég furcsa módja a bocsánat kérésnek, de ő tudja. Természetesen ő is felizgult, és szerette volna, ha Dylan, leszopja, de azt mondta, hogy azzal is megelégedett volna, ha csak kiveri neki. De erre megijedt Dylan, ledobta, és elszaladt. És itt a történet vége. Nem tudja, hogy mi volt a baj, mert eddig Dylan mászott rá. És most meg van ijedve.

Amikor Dylan vissza ért, gondolom lenyugtatta magát, akkor még mindig ezt elemeztük. Nem csoda, hogy elhallgattunk, amikor bejött. Elhívta Event beszélni, és felmentek.

Mi pedig ismét kettesben maradtunk. Szinte egész délután beszélgettünk, így nem csoda, hogy Roy kanos lett, és rám vetette magát. Mivel nem volt semmi kifogásom ez ellen, ezért szépen megdugott a kanapén, hátulról. Mit ne mondjak, izgi volt, és ez az egyik kedvenc pózom. Szóval nagyon tetszett.