Elloptad a szívem - Harry Styles fanfiction (BEFEJEZETT)

5. fejezet

Futok, egyenest rohanok a kihalt városrészben arra, amerre csak a szem ellát. Könnyedén átlendülök az egyik sikátor végében található drótkerítésen, s lihegve, tüdőmet lassan kiköpve ugrok le róla, de rosszul érkezem és kificamodik a bokám. Éles fájdalom nyilall bele, kicsit fel is szisszenek ez miatt, de nem érek rá tovább szenvedni, lassan utolér a fekete csuklyás férfi. Berohanok az erdőbe, szedem a lábaimat, de mind hiába, mögém kerekedik és elkapja az egész testemet. Remegek, minden egyes porcikámmal tiltakozom az idegentől, s hiába próbálnék sikítani, segítséget kérni, egy hang sem távozik a számból. Elkapott.

- Drága, Madie - mondja gépiesen eltorzított hangján, s a félelem még nagyobb úr lesz rajtam. Kapálózok, csapkodok és a menekülésért igyekszem, de a csuklyás alak csak ördögien felnevet, s valami hideget nyom a fedetlen nyakamhoz. Pólóban és egy otthoni, hosszú melegítőgatyában szenvedek a hóesésben, a fagyban, mögöttem pedig egy őrült szegez a fejem alá egy kést.

- Eressz el! - mondom neki, ő pedig ismét felnevet és tovább húz, beljebb az erdőbe. Nem fázok, legalábbis egyáltalán nem érzem, mert a félelem teljesen uralkodik az elmém felett, azon jár az agyam, hogy hogyan tudnék elszökni.

- Túl sokat legyeskedtél Harry körül, bűnhődnöd kell - kacag hangosan, s egy könnyed mozdulattal elvágja a nyakam, amelyből spriccelni kezd a vér.

Zihálva, levegőért kapkodva ülök fel a helyemen, s az előbbi álmom hatására kisebb sokkban vagyok. Szemeim kikerekednek, kapkodom a tekintetemet össze-vissza, a lepedőmbe markolva próbálok meg kapaszkodni, el sem eresztem, mintha ezen múlna az életem. Fejemben igyekszem helyre tenni az álmom minden egyes másodpercét, de teljes mértékben össze vagyok zavarodva, mert az egészet nem értem. Harry miatt kellett meghalnom, de hát miért?
Hirtelen hangokat kezdek el hallani lentről, s a szívem felugrik a plafonra, a gyomrom pedig liftezni kezd. Gyáva módon először a takaróm alá bújok, mint valami mumustól félő hat éves, de miután rájövök, hogy a hangok nem múlnak, cselekednem kell. Kikelek az ágyból, remegő kezeimmel a falhoz támasztott seprűért nyúlok, arra gondolva, talán ezzel megtudom magamat majd védeni. Mi van, ha betörő van lent és éppen kirabol? Le kellene mennem, vagy jobb itt fent? Gondolatmenetemből egy újabb hangos zaj zökkent ki, s kocsonya lábakkal indulok el lefele a lépcsőn. Félek, minden egyes porcikám remeg a helyzet miatt.
Mikor leérek a földszintre, bátortalanul kapkodom a fejemet mindenfele, hátha látok valami nem idevalót, de semmi, ezért tovább indulok a nappaliból. Rettegek attól, hogy az álmom valóra válik, valaki a hátam mögé settenkedik esetleg és megöl, de mikor belépek a konyhába, kicsit megnyugodva tapasztalom, hogy csak az ablakom nyílt ki. Mivel a hatalmas hóvihar igen nagy széllel jár, az ablakomat ki-be csapkodta a vihar, a függönyöm is sok mosatlan tányért vert le, amelyeket talán el kellett volna mosnom. Bezárom az ablakomat, kicsit megnyugszom, ugyanis nem betörő járt nálam, hanem a szél viccelt meg a régi ablakommal.

. . .

Nem a kedvenceim a hétfők, ugyanis nem elég, hogy korán kell kezdenem, egy tűvel a kezemben kelek jóformán. Megnyertem a beosztás miatt a hét első napján a vérvételt, de szerencsémre most felnőtteket kell lecsapolnom és nem gyerekeket, akik sikítozva ütögetnek a semmiért. Kisebb szünet után viszont újabb kötelességem van, ebédeket osztok ki, illetve a rászorulóknak segítek is elfogyasztani őket. Harry-t nagy ívben elkerülöm, ugyan nem magam miatt, nem én vettem a fejembe, hanem egyszerűen nem sorolnak oda, se az ebédeltetésnél, sem a gyógyszer adagolásnál, pedig elvileg én vagyok az ápolója, Derek mégis többször nyeri meg. Evés után már sietek is a mosóba, hogy tiszta ágyneműket cseréljek a koszosak helyére, amelynek általában mindenki örül, ugyanis a mosólányok isteni illatú mosóport használnak.