Tanaka Ainosuke egy középiskolás fiú, aki egyedül él vásárlás mániás anyjával Hitomi - val. Apja kiskorában halt meg, féltestvére Yumehito, akit mindig is csodált, pedig egy robbantásban veszítette életét néhány hónappal ezelőtt. Egy kirándulás sorá...
Apró pislákoló fény világította meg a szobát, én viszont akárhogy is próbálkoztam, a szemeim nem nyíltak ki. Olyan volt, mintha kívülről láttam volna magamat. Hallottam, ahogy az anyám ott pityereg mellettem, én pedig nem tudtam felkelni, hogy megvigasztaljam őt és elmondjam, hogy kutya bajom. Ekkor ajtócsapódást hallottam meg.
- Hikari Chan, köszönöm, hogy eljöttél! Nagyon sokat jelent ez nekem és Ainosuke - nak is! - éreztem, ahogyan a kezével megsimogatja az arcomat, ami kellemes, borzongató érzést váltott ki belőlem. Hiába ez az anyám sajátos varázsa.
- Annyira sajnálom ami történt! Igazából holnap találkoztunk volna, de jobban szeretném, ha most inkább jobban lenne!
- Itt tudnál vele maradni egy kicsit, ameddig én beszélek Hoshikawa nyomozóval?
- Persze, menjen csak nyugodtan! - hallottam még az anyám cipőjének a kopogását, aztán kettesben maradtam Hikari Chan - nal. Szívem szerint felébredtem volna és bocsánatot kértem volna tőle azért, mert meghiúsult a holnapra tervezett séta, de a szemeim továbbra sem akartak kinyílni.
- Szegénykém, biztosan nagyon nehéz lehet most neked! Bárcsak lett volna elég bátorságom elmondani, hogy szeretlek téged Ainosuke Kun - a kezével megsimogatta az arcomat és egy puszit nyomott a homlokomra. Annyira kellemes érzés volt, amit még soha nem éreztem. Hikari Chan meglepett azzal a kijelentésével, miszerint szerelmes belém, de nem mondhatom azt, hogy rosszul esett, épp ellenkezőleg.
- Hikari Chan! - a szemeim végre felnyíltak és egyenesen az aggodalommal teli lány arcára irányultak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Annyira örülök, hogy felébredtél! Anyukád nagyon aggódott már miattad! Megyek is szólok is neki!
- Ne menj még! Igaz az, hogy szerelmes vagy belém?
- Ezt meg honnan szedted?
- Hiszen te mondtad nekem az előbb!
- Hiszen aludtál, hogy hallhattad? Egyébként meg sokszor beszélek butaságokat, amiket nem kell komolyan venni! Azt hiszem én most megyek is, majd még találkozunk! - láttam, hogy teljesen elvörösödik és kiszalad a teremből. Egy kicsit elmosolyodtam mert igazán szórakoztató volt látni, ahogyan próbálja letagadni azt amit mondott. Ha jobban leszek, akkor mindenképpen meg akarom ezt beszélni vele. Igyekeztem visszaaludni, de már nem jött álom a szememre. Egyre csak azon törtem a fejem, hogy vajon elengedik e Ryuji - t. Ha vele is az lesz, mint Megumi Chan - nal, akkor muszáj lesz látnom valamit ahhoz, hogy meg tudjam őt menteni. Igyekeztem az ablak felé fordulni és kinyitni, de nem sikerült elérnem.
- Segítség kellene? Öcsikém! - ezt a hangot ezer közül is felismertem. De az nem lehet! Tehát mégsem hallucináltam?
- Bátyó? Hiszen te már meghaltál! - az ajtó felé fordultam, ő pedig nagyon lazán besétált a szobába.
- Sajnálom, hogy ez történt veled, igazából nem te voltál az eredeti célpont, de ez most már teljesen lényegtelen!
- Szóval te voltál az aki leszúrt engem? De miért tetted?
