Misztikus nyomozó

10.rész: Egyre közelebb

Fogalmam sincs mennyi ideje voltam már oda bezárva, de az idegeim kezdték egyre jobban feladni, míg végül csak ültem felhúzott lábakkal és üres tekintettel bámultam a sötét falat. Igyekeztem mindent kizárni a környezetemből, nehogy véletlenül újra emlékezhessek.

- Ainosuke! - rontott be az anyám, Hoshikawa nyomozó társaságában, én azonban nem válaszoltam, csak ültem tovább. 

- Ainosuke Kun, minden rendben? - rázogatott meg a nyomozó, de én továbbra sem reagáltam.

- Mi baja a faimnak Hoshikawa San, miért nem szólal meg?

- Valószínűleg valami sokk érhette! A legjobb az lenne, ha bevinnénk a kórházba, hogy ott megnézhessék! - Hoshikawa nyomozó a karjába kapott, mire az anyám elkiáltotta magát.

- Az ott egy halott! - mutatott a kötélen lógó hullára. - Ainosuke! - nézett rám az anyám könnyes szemekkel, én pedig elfordítottam a fejemet.

- Hitomi San, mi történt?

- Én azt hiszem, tudom mitől rémült meg Ainosuke! De erre, most nincs idő, majd a kórházban mindent elmesélek! - mindhárman a kórházba mentünk. Út közben az anyám igyekezett szóra bírni, de én nem reagáltam rá, csak néztem az előttem elhaladó tájat. Miután megérkeztünk, Hoshikawa nyomozó újra a karjába kapott és úgy vitt be engem a kórházba.

- Valaki segítsen! - kiáltotta az anyám, mire egy orvos odasietett hozzánk.

- Mi történt?

- A kisfiam, nem akar megszólalni, csak bámul maga elé, mint akinek elment az esze!

- Történt már ilyen korábban is?

- Igen, mikor ötéves volt, nem bírta feldolgozni, hogy az apja felakasztotta magát! Órákra össze volt zárva egy hullával, akit szintén felakasztottak!

- Meglátom mit tehetek! - egy üres kórterembe vittek, majd lefektettek az ágyra és az orvos a létező összes vizsgálatot elvégeztette rajtam. Az anyám közben nem bírtam abbahagyni a sírást, hiába igyekezte vigasztalni őt nyomozó.

- Mi a fene van veled Ainosuke? - jött oda hozzám és megsimogatta az arcomat.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azok alapján amit most láttam, a fiának idegösszeomlása volt!

- Meddig fog így maradni doktor?

- Nos az attól függ, az agya mennyi idő alatt tudja feldolgozni a látottakat! Addig is azt ajánlom, hogy vigyék be őt egy pszichiátriára, ott tudják mit kell tenni! - Na ekkor szakadt el anyámnál a cérna és hangos zokogásba kezdett. Szerettem volna magamhoz ölelni és megnyugtatni, hogy jól vagyok, de az agyam nem volt képes engedelmeskedni. Ő addigra már mindent kizárt maga körül.

- Hitomi San, tájékoztatom a kapitányságot a halálesetről és felhívom a mentőket, hogy azonnali hatállyal szállítsák őt át- Hoshikawa San, mi lesz, ha Ainosuke nem lesz jobban? Én nem bírnám ezt újra végig csinálni!

- A legtöbb amit most tehet, hogy bízik a fia felépülésében! - Hoshikawa nyomozó elment, az anyám pedig a fejemet az ölébe hajtotta. Ez eléggé megnyugtatott és sikerült is elaludnom. Mikor legközelebb felébredtem, már egy fehér szobában voltam, ahol az ágytól a szekrényig minden fehér volt. Teljesen egyedül voltam, se az anyám, se a nyomozó, senki nem volt ott mellettem. Aztán hirtelen kinyílt az ajtó.

- Ainosuke Kun! - szaladt oda hozzám Hikari, majd szorosan magához ölelt. - Az anyukád mesélte, hogy mi történt, én pedig azonnal idejöttem, hogy itt legyek melletted! Ne aggódj, nem foglak itt hagyni, legfőképpen nem most, mikor a legnagyobb szükséged van valakire, aki ott áll melletted. Tudom, hogy önzőség ezt kérni, de szeretné, ha meggyógyulnál és betartanád amit ígértél nekem, mertén tényleg nagyon szeretnék veled lenni és szeretném, ha te is azt éreznéd irántam, mint amit én irántad! - erre, egy csókot nyomott a számra. Soha nem éreztem még ezt és nem csak azért, mert ez volt az első csókom, hanem mert Hikari nagyon kedves a szívemnek és nem szeghetem meg az ígéretemet pont most.