Misztikus nyomozó

15.rész: Az esküvő

Szerencsére Hikari egy időre el tudta velem feledtetni a tényt, hogy az anyám bolondnak akart beállítani Fukuchi-san előtt, de sajnos a csalódás rögtön visszatért, mihelyst hazaértem. Legnagyobb meglepetésemre az anyám nem volt otthon, viszont láttam egy kazettát, amire azt volt írva, nézd meg. Fogtam is a kazettát és beraktam a lejátszóba. A videón én voltam még gyerekként a kórházban, ahol ápoltak. Az anyám is ott volt mellettem és noha látszott az arcán a fájdalom, mégis igyekezett erős maradni.

- Ainosuke, kérlek mondj valamit! Olyan szomorú vagyok, hogy nem akarsz beszélgetni velem! - erre én fogtam magam és az ölébe másztam. Az anyámnál ekkor utat törtek a könnyek és hangosan sírni kezdett.

- Mama, mi a baj? - kérdeztem és az apró kezeimmel megtöröltem az arcát.

- Csak annyira boldog vagyok, amiért egy ilyen csodálatos kisfiam van, mint te! - csodálatos? Hiszen egyáltalán nem vagyok csodálatos. Az inkább ő, amiért egyedül nevelt fel engem és amiért keményen dolgozik, hogy enni tudjon adni nekem. Noha mérges voltam, mégis csak arra vágytam a legjobban, hogy megölelhessem. Túlságosan is szeretem őt ahhoz, hogy sokáig haragudjak rá. Erre meg is volt a lehetőségem, mert öt perc múlva haza is jött.

- Ainosuke, én...- nem szóltam semmit, csak szorosan megöleltem.

- Nagyon szeretlek anya és köszönöm, hogy vagy nekem!

- Tényleg nekem van a legcsodásabb kisfiam. Tudod, nem azért hazudtam a rendőr főnöknek, hogy bolondnak nézzen, csak féltettelek. Tudom milyen a bátyád és nem akarom, hogy bántson téged. Különben is, bizonyíték nélkül senki sem fog hinni nekünk!

- Igazad van, sajnálom hogy úgy rádmordultam, csak kicsit szomorú voltam.

- Nem számít, elvégre még így is te vagy az én édes és tökéletes kisfiam. Látom megnézted a felvételt!

- Igen. Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam!

Az már a múlté. Most siess és vedd fel ezt, aztán megyünk a fodrászhoz! - a kezembe nyomott egy fekete öltönyt, mire kérdőn néztem rá.

- Ez meg minek nekem?

- Az egyik barátnőmnek ma van az esküvője és szeretném ha elkísérnél. Hoshikawa-san nem ér rá és amúgy is be akarlak mutatni neki. Na siess és öltözz, mert mindjárt indulnunk kell! - végül engedelmesen felvettem az öltönyt, majd mentünk a fodrászhoz. Kicsit féltem, mert mindig is hosszú volt a hajam. A végeredmény nem volt olyan rossz mint számítottam, de nehéz lesz megszokni, hogy elég rövid lett a hajam.

- Ainosuke, olyan aranyos lettél. Ettől a hajtól az a kis pufók arcocskád még aranyosabb lett! - csipkedte meg az arcom, mire felnyögtem.

- Anya, nem mehetnénk már?

- Igaz is, mennünk kell, különben elkésünk! - fogtunk egy taxit és egyenesen az esküvő helyszínére mentünk. A szertartás nagy pompában zajlott, tekintve, hogy a vőlegény egy iparmágnás fia. Anya barátnője nagyon szép volt, de kiszúrtam magamnak valakit, aki még nála is sokkal szebb volt. A szertartás után, oda is mentem hozzá.

- Úgy tűnik van aki még a menyasszonynál is sokkal szebb!

Ainosuke, hogy kerülsz ide? - kérdezte, miközben megölelt.

- Anya barátnője ment férjhez. Hikari, inkább te mond el, hogy kerülsz ide!

- Az anyukámmal jöttem. Anya, ő itt Tanaka Ainosuke, a fiú akiről beszéltem! - Hikari anyja majdnem olyan gyönyörű volt, mint az enyém. Neki is vállig érő barna haja és barna szemei voltak, mint Hikari-nak. Visszatérve rá, egy halvány rózsaszín ruhát viselt, ami az ujjainál csipkézett volt. Egyszerű és mégis csodásan mutatott benne.

- Szóval ő az a szegény fiú akiről meséltél nekem. Nos, nem lehet mindenki gazdag! - hallatszott a hangján, hogy nem igazán kedvel engem. Nos ezt sajnálom de én Hikari-val akarok járni és nem vele. Az egész csak még kínosabb lett, mikor az anyám is megjelent.

- Ainosuke mennünk...Te meg mi a francot keresel itt? - rivallt rá Hikari mamájára, mire majd elsüllyedtem szégyenemben.

- Nahát, csak nem Sayama Hitomi? Látom a pár éjszakás kalandodnak meg van az eredménye!

- Anya, mi a fenéről beszél? - néztem rá, mert már semmit sem értettem.

- Ne is figyelj rá, csak irigy mert a középsikolában én voltam a népszerű és nem ő! - azzal nekiálltak veszekedni.
- Hé, nem megyünk el innen Hikari? - ajnálottam fel, ő pedig belement. Megfogtam a csuklóját és elslisszoltunk onnan, majd sétálni indultunk.

- Ne haragudj az anyukám miatt, fogalmam sincs mi üthetett belé!

- Ne aggódj, azért az enyem se volt szent Ainosuke. Sajnálom amiért olyan csúnyán viselkedett veled. Nem is értem miért csinálta.

- Nem számít. Hikari, igazából kérdezni akartam valamit. Nincs kedved randizni velem?

- Egy igazi randi, veled? Persze hogy van hozzá kedvem Ainosuke! - örültem, hogy ezzel mosolyt csalhattam az arcára. Úgy döntöttem ezuttal nem hagyom, hogy a bátyám irányitsa a dolgokat. Magamhoz húztam Hikarit és megcsókoltam. Vegre nem érdekelt, hogy mit tesz a bátyám csak élvezni akartam ezt a pillanatot.