Tanaka Ainosuke egy középiskolás fiú, aki egyedül él vásárlás mániás anyjával Hitomi - val. Apja kiskorában halt meg, féltestvére Yumehito, akit mindig is csodált, pedig egy robbantásban veszítette életét néhány hónappal ezelőtt. Egy kirándulás sorá...
Miután az anyámat szerencsésen kiengedték a kórházból, az első dolgunk az volt, hogy kihasználjuk Hoshikawa nyomozó ajándékát és elmenjünk a hegyekbe, hogy pihenhessünk. Bár elég hideg van és egyfolytában esik a hó, a kilátás mégis csodálatos abból a panzióból ahol megszálltunk.
- Ainosuke, meghoztam a kakaódat! Min gondolkozol? - jött be az anyám a szobába, ahol aludtunk.
- Csak még mindig azon gondolkodom, vajon a bátyámnak köze van e apa halálához.
- Ainosuke, ezt már egyszer megbeszéltük!
- Tudom, de nem megy ki a fejemből, amit mondott nekem.
- Te beszéltél vele?
- Igen. Felelősségre akartam vonni, aztán előjött azzal, hogy tudja miért halt meg apa, de nem mondja el, mert a végén még megölném őt! Talán ez jelent valamit nem?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Ainosuke kérlek! - úgy döntöttem, inkább nem erőltetem ezt a témát tovább, mert nem szeretném elrontani az utazásunkat.
- Anya, szeretném a tanácsodat kérni!
- Mivel kapcsolatban?
- Tudod eltökéltem, hogy kiderítem, ki vagy mi késztette apát arra, hogy véget vessen az életének, szóval megkértem Hikari Chant, hogy addig várjon rám!
- Ainosuke, nem szeretném ha az apád ügyével foglalkoznál, inkább hívd el végre randizni Hikari Chant! Hidd el neked is könnyebb lesz, ha ezt végre elfelejted.
- Anya, tudom, hogy te csak jót akarsz nekem, de ez egy olyan dolog, amit nekem kell elintéznem és semmi sem tántoríthat el a célomtól!
- Milyen makacs vagy! Ebben az apádra ütöttél! - a reggel és a délelőtt egész jól telt el, leginkább a házban voltunk és onnan figyeltük, ahogyan szállingózik a hó. Épp ebédelni készültünk, mikor megcsörrent a mobilom.
- Halló? - szóltam bele a telefonba.
- Nocsak, milyen gyors voltál öcsi! Jól szórakoztok a vakáción?
- Te meg honnan tudsz erről? Egyáltalán minek kellett felhívjál? Ezúttal mi a terved?
- Gondoltam készülök neked egy kis meglepetéssel!
- Miféle meglepetés?
- Ha elmondanám, akkor már nem lenne az. Azt viszont garantálom, hogy a hatás nem marad el! - azzal bontotta a vonalat. Őszintén, nem sok jót vártam. Tekintve, hogy miket művelt eddig a bátyám, joggal tartottam a meglepetéstől.
- Ainosuke, mi történt? - jött oda hozzám az anyám, egy jó nagy tányérral, megpakolva marhahússal és krumplival.
- Anya, ne ijedj meg, de Yumehito volt az! Azt mondta, lesz számomra egy meglepetése. Mi van, ha megint valami rosszra készül?
Nézd Ainosuke, ez egy magán terület, szóval ide nem fog tudni bejutni! Egyébként is, mégis mi rosszat tehet? Hiszen te magad mondtad, hogy nem ölt még meg egy embert sem.
- Igen, de más embereket rávett a gyilkolásra és ez éppen elég ok ahhoz, hogy tartsak tőle. Anya nagyon félek, hogy majd bántani akar téged!
- Miattam ne aggódj! Egyébként Hikari Chan keresett téged, de megmondtam neki, hogy amint tudod, majd felhívod.
- Talán nem kellene beszélnem vele! Nem akarom őt bajba sodorni. Ha Yumehito rájön arra, hogy tetszik nekem, akkor ő lesz majd a következő áldozata és azt semmiképpen sem akarom.
- Megértelek Ainosuke, de azt hiszem mégis csak jobb, ha beszélsz vele! - sóhajtottam egyet, majd tárcsáztam Hikari Chan számát.
- Ainosuke Kun!
- Hikari Chan mi történt?
- Csak szerettem volna tudni, hogy vagy. Tudod volt egy nagyon rossz előérzetem veled kapcsolatban és gondoltam felhívlak, hogy jól vagy e.
- Ne aggódj, semmi bajom, de köszönöm, hogy felhívtál. Nagyon jólesik, hogy ilyen fontos vagyok neked.
- Hiszen tudod, hogy mit érzek irántad és bár te időt kértél, én ettől függetlenül is szerethetlek nem?
- De persze, csak szerintem ezt nem telefonon kellene megbeszéljük.
- Igazad van, inkább megvárom, míg hazajössz! Akkor nem is zavarlak tovább! - azzal bontotta a vonalat. Nagyon jólesett, hogy ennyit jelentek neki, de nem akarom őt bajba sodorni, már pedig ha a bátyám rájön arra, hogy mit érzek iránta, félek komoly veszélybe kerül az élete. Úgy döntöttem, hogy a délután hátralévő részét felderítőútra fordítom. A hotel magánszemélyeknek van fenntartva, mi is csak Hoshikawa nyomozó miatt lehetünk itt. A hotel viszonylag nagy volt, így elég sok látnivaló akadt. Ami az én érdeklődésemet felkeltette, az a hotel alaksora volt, így először odamentem. Noha nem lett volna szabad, én mégis körül akartam ott nézni. Elég sötét volt odalent, ezért bekapcsoltam a nálam lévő zseblámpát és úgy mentem tovább. Az ajtó erre hirtelen becsapódott, én pedig sietve ki akartam nyitni, de már nem lehetett. Ez eléggé rám hozta a frászt és minél hamarabb ki akartam jutni. Elég nagy ostobaság volt, hogy már megint a saját fejem után mentem. Hiába, az anyámnak mindig igaza volt abban, hogy szeretek a saját fejem után menni és nagyon önfejű is vagyok, szóval ha kijutok innen, majd bocsánatot kérek tőle, amiért nem hittem ezt el neki. Igyekeztem keresni egy másik kijáratot, mert nem akartam túl sokat időzni ott tovább, ráadásul elég hideg is lett, emiatt kénytelen voltam lassítani a tempón. Sétálás közben, valamibe bevertem a fejemet. Megálltam, majd odavilágítottam, a döbbenettől viszont kis híján rosszul lettem. Ott volt egy az apámmal egyidős férfi hullája, aki egy kötélen lógott lefelé. Elkezdtem óvatosan hátrálni, miközben a fejemben újra és újra lejátszódott a jelenet, mikor ötéves koromban megtaláltam az apám holttestét és hiába keltegettem, ő már soha többet nem nyitotta ki a szemét. Vert engem a víz a szívverésem felgyorsult, a könnyektől hála, pedig elkezdtem homályosan látni. Hozzá simultam a falhoz, majd óvatosan végigcsúsztam rajta. A kezemet a fejemre tettem, majd ide oda hintáztattam magamat, miközben az agyam igyekezte kitörölni az imént látott hullát, sajnos sikertelenül.
- Valaki vigyen ki innen! - a szám már remegett a sírástól és a dühtől, amit éreztem. Úgy tűnik a bátyámnak tényleg sikerült megteremtenie a kellő hatást a meglepetéséhez. Én ott voltam egy sötét és hideg helyen bezárva egy hullával és az összes rossz emlékkel, amit gyerekkoromban át kellett éljek. Bárcsak soha ne lettem volna jobban. Inkább éltem volna le az életemet egy bolondok házában, mintsem, hogy újra és újra előtörjenek a fájó emlékek apám halálával kapcsolatban. Csak egy nyugodt kirándulásra vágytam, akkor mégis miért lett belőle véres kiruccanás?
