Misztikus nyomozó

17.rész: Már Hikari is tudja

A mai napom csodásan kezdődött. Ma Hikari és én végre egy igazi randira megyünk. Hoshikawa nyomozónak hála(aki már hivatalosan is az anyám barátja) egy igazán drága étteremben ehetünk. Ettől eltekintve viszont továbbra is tartottam a bátyám haragjától. A reggelt készülődéssel töltöttem.

- Ainosuke, engedd már meg, hogy megigazítsam a hajadat! - nyafogott az anyám, miközben igyekezett összeborzolni a hajamat.

- Anya, így is jó lesz! Egyébként is Hikari úgy szeret engem, ahogy vagyok.

- Megjöttem! - hallottuk meg Hoshikawa nyomozó hangját. Említettem már, hogy már nálunk is lakik? Anyám szerint már nem olyan fiatalok, hogy várjanak az ilyen dolgokkal, ezért akarnak rögtön a közepébe vágni. Engem nem zavar, elvégre már felnőttek, bár szerintem kicsit elsiették ezt a költözést.

- Hála az égnek! - sóhajtottam fel, ugyanis anyám egyből a nyomozóhoz rohant, magamra hagyva ezzel. Megigazítottam a hajamat, meg az öltönyömet, majd a Hikari-nak szánt nyakláncommal együtt az anyámékhoz mentem.

- Ainosuke-kun, milyen jól nézel ki!

- Köszönöm nyomozó! Anya, én most megyek, mert Hikari már biztosan vár rám! - elindultam, de az ajtó előtt megtorpantam, mert csörögni kezdett a mobilom. Láttam, hogy Hikari az, így azonnal felvettem.

- Hikari, már épp hívni akartalak. Történt valami?

- Szervusz kisöcsém. Ugye, milyen kellemes meglepetés? - hallottam meg a bátyám hangját. A hideg futott végig a hátamon és csak remélni tudtam, hogy nem bántotta Hikari-t.

- Mégis mi a fenét műveltél a barátnőmmel! - ordítottam, mire az anyámék ia odasiettek.

- Mondjuk, hogy egy kicsit szórakozni akartam vele, de túlságosan gyenge, én pedig nem bírom az ilyeneket. Na mi lesz öcsi, nem akarod megkeresni?

- Hova a fenébe vitted?

- Eszemben sincs megmondani, de téged ismerve úgyis kitalálod! - azzal bontotta a vonalat, én pedig dühösen a falhoz vágtam a mobilom.

- Esküszöm, most megölöm! - csak úgy fújtattam a dühtől. Ha akár egy ujjal is hozzáér Hikari-hoz, esküszömm, hogy megölöm.

- Ainosuke, higgadj már le! Inkább tartsd ide az arcod, hogy megint láthass valamit! - igyekezett nyugtatni az anyám, kevés sikerrel.

- Ez most nem fog működni. Nem Hikari-t akarja bántani, hanem engem. Emlékezz, mikor hullát rejtett el a szálloda pincéjében, azt sem láthattam. Ezt most magamnak kell elintéznem! - összekapartam a földről a telefonom darabjait, majd kiszaladtam a házból. Csak reménykedni tudtam, hogy a bátyámnak semmi őrültség nem jut majd az eszébe, ami veszélyeztethetné Hikari életét. Anyámnak igaza volt, ezért igyekeztem lenyugtatni magamat, hogy józanul gondolkodhassak. Végigvettem az egykori bűntények helyszíneit és az egyetlen biztos pontnak az a raktár számított, ahol Ryuji-t tartotta fogva a bátyám. Szerencsére még emlékeztem arra, hogy merre kell menni így futva elég gyorsan odaértem. A számításaim nem csaltak, valóban ott volt bent Hikari, egy székhez kötözve.

- Ainosuke! - kiabált Hikari, mire odaszaladtam hozzá és igyekeztem őt kiszabadítani.

- Semmi gond, most már itt vagyok!

- Menekülj, különben téged is bántani fog!

- Ugyan miért bántanám a kis öcsémet? - jelent meg a bátyám. Szóval ez volt a célja. Azt akarta, hogy Hikari megtudja, hogy az aki elrabolta közel áll ahhoz akit szeret. Komolyan, mikor fogja végre megunni a kínzásomat?

- Ainosuke, miről beszél? - nézett rám rémült tekintettél, mire lehajtottam a fejemet. Képtelen voltam a szemébe nézni ezek után.

- Meglepő ugye? Mi lenne, ha magatokra hagynálak titeket? - a bátyám mosolyától felment bennem a pumpa és behúztam neki egyet.

- Ezt nem fogod megúszni, egyszer úgyis le fogsz bukni és én várni fogom azt a napot! - őt viszont nem igazán érdekelte és elsétált, mint aki jól végezte dolgát. Én visszamentem Hikari-hoz, akit sikeresen kiszabadítottam. Ám ekkor jött az a rész, amitől a legjobban tartottam.

- Ezt nem hiszem el! Pont te vagy egy ilyen szörnyetegnek a rokona? Ez nem történhet meg!

- Hikari, figyelj meg fogom magyarázni, csak menjünk el innen! - meg akartam fogni a kezét, de ő rémülten elhúzta.

- Ne érj hozzám! Te is biztosan olyan vagy mint ő, igaz? Csak azért mondtad, hogy szeretsz mert kínozni akartál? Hát akkor sikerült. Büszke lehetsz magadra! - azzal elfutott. Utána akartam futni, de rájöttem, hogy felesleges lenne. Be kellett ismerjem, hogy ezútal is én lettem a vesztese ennek a csatának. De megígérhetem, hogy a háborút nem veszítem el és visszaszerzem Hikari bizalmát, ha addig élek is!