Misztikus nyomozó

7.rész: Szemtől szemben

Nem tudtam megvárni, amíg kiérkeznek a mentők, így a karomba kaptam az anyámat és rohantam vele a kórházig. Szerencsére nem volt túl messze, így hamar odaértünk.

- Doktor, kérem segítsen! - kiáltottam oda az egyik orvosnak.

- Mi történt?

- A kórház közelében lévő bevásárlóközpontban robbantás történt és az anyám is a helyszínen volt. Csak néhány percre ájult el, előtte semmi baja sem volt! Kérem segítsenek neki! - az orvos bólintott egyet, majd hordágyra tették és bevitték az egyik vizsgálóba. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem. Dühös voltam magamra, amiért ezt nem tudtam megakadályozni.
- Ainosuke Kun! - láttam meg Hoshikawa nyomozót a folyosó végén.
- Nyomozó, kérem használhatnám a telefonját? - szerencsére beleegyezett, én pedig bepötyögtem Hikari Chan számát.

- Ainosuke Kun, mi történt?

- Hikari Chan, kérlek gyere ide a kórházba! - a hangom remegett és dadogva ejtettem ki a szavakat.

- Mi történt Ainosuke Kun?

- Csak gyere ide kérlek! - erre kinyomtam a mobilt és visszaadtam a nyomozónak.

- Nekem beszélnem kell a főnyomozóval, te addig maradj itt rendben? - bólintottam egyet, a nyomozó pedig távozott a kórházból. Egy óra elteltével már olyan voltam, mint egy félőrült. Mivel az orvosok sem tudták mi okozta az anyám ájulását, csak annyit tudtak mondani, hogy reménykednek abban, hogy minél hamarabb felébred és akkor majd ő maga mondja el az egészet. Leültem az egyik szék elé és a mellkasomhoz szorítottam a térdemet.

- Anya, ébredj már fel! - kezdtem el ide - oda hintáztatni magamat, miközben ezt az egy mondatot kántáltam közben. A többi arra járó beteg mind úgy nézett rám, mint akinek elment az esze, de én nem figyeltem rájuk.

- Ainosuke Kun? - amint meghallottam Hikari Chan hangját felálltam és szó szerint a vállára borultam.

- Az anyukám Hikari Chan!

- A rádióban hallottam mi történt! Az anyukád, hogy került oda?

- Összevesztünk, én azt mondtam neki bárcsak meghalt volna, erre ő dühében biztos vásárolni akart és épp abba az áruházba ment, ahol a robbantás történt! Ha az anyukám meghal, akkor teljesen egyedül maradok a bűntudattal, hogy miattam halt meg! - erre leültetett engem egy székre és a fejemet az ölébe hajtotta.

- Nem a te hibád ami történt, hiszen nem tudhattad, hogy robbantás fog zajlani, egyszerűen csak megtörtént és kész! -a hogyan simogatta a karomat, olyan megnyugtató volt. hirtelen más szemmel tekintettem rá mint eddig. Az is megfordult a fejemben, hogy nem e lenne jó vele lenni. Talán ha egy kicsivel több bátorságom lenne hozzá, talán el tudnám neki mondani pontosan mit érzek iránta.

- Köszönöm, hogy próbálsz megnyugtatni, de ez az anyukámat nem hozza rendbe!

- Igen ezt én is tudom, de legalább te nyugodtabb vagy már egy kicsit és én pont ezért jöttem ide!

- Köszönöm, hogy most itt vagy! - felültem és egy puszit nyomtam az arcára.

- Ainosuke Kun! - érkezett vissza Hoshikawa nyomozó, a rendőrség főnyomozójával Fukuchi San - nal együtt.

- Miért nem lep meg, hogy már megint téged látlak Tanaka Ainosuke! - nézett rám, én pedig jobbnak láttam csendben maradni.

- Hikari Chan, nem hoznál nekem valamit inni? - fordultam a lány felé, hogy egy időre lefoglalhassam, amíg én beszélek Fukuchi San - nal, az apám halálát illetően.

- Persze, nemsokára jövök! - Hikari Chan elment, én pedig Fukuchi San felé fordultam.

- Muszáj beszélnem magával négyszemközt! - néztem egyenesen a szemébe.

- Rendben van, mond csak mit akarsz?

- Tisztában vagyok azzal, hogy maga is tudta miért halt meg valójában az apám! Miért nem mondott róla nekem semmit?

- Nem az én hatásköröm ezt elmondani! Mindazonáltal csodálkozok azon, hogy emlékszel mindenre! Az édesanyád azt mondta az apád halálakor, hogy mentálisan sérültél mikor megtaláltad az apád holttestét!

- Mentálisan sérültem? Maga meg mi a fenéről beszél?

- Ha az édesanyád felébredt, akkor talán kérdezd meg ezt tőle! Amint felébredt azonnal szólnod kell nekem, hogy kikérdezhessük!

- Elutasítom! Egyelőre az anyámnak pihennie kell, így amíg a kórházban tartózkodik, kérem hagyja őt békén! Mivel az apám szerencsétlen módon halt meg, így nekem kell felelősséget vállalnom az édesanyámért és nem akarom, hogy maga vagy bárki más miatt zaklatott legyen! Kérem nyomozó meg kell értenie! - ez volt az utolsó mondatom, mielőtt bementem volna az anyám kórtermébe. Remélem Fukuchi San lesz olyan kedves, hogy nem zaklatja majd az anyámat addig, amíg a kórházban van. Olyan békésen aludta az igazak álmát, mintha nem si történt volna semmi sem.

- Anya, mond csak nem szeretnél végre felébredni! Olyan jó lenne hallani, ahogyan ki mondod a nevemet és megnyugtatsz engem, hogy jól vagy! - gyengéden megsimogattam a kezét, mire kinyitotta a szemét.

- Ainosuke, minden rendben van ne aggódj!

- Hála az égnek! Anya, tudom, hogy nem ez a legjobb alkalom, de miért mondtad azt Fukuchi San - nak apa halála után, hogy mentálisan sérült vagyok?

- Tudod, mikor megtaláltad az apádat az nagyon rosszul érintett téged, ezért bevittek a kórházba, ahol közölték velem, hogy ez az eset annyira megrázott téged, hogy nem fűztek hozzá sok reményt, hogy valaha is fel fogja dolgozni a látottakat az agyad! Egy éven keresztül csak feküdtél a kiságyadban és az apukád képét szorongattad! Nem szóltál senkihez sem és enni se akartál, ezért a végén már kénytelenek voltak infúzión keresztül etetni téged! Én viszont tudtam, hogy egyszer biztosan visszatér az édes kis mosolygós éned, aki háttérbe szorult. Szerencsére egy év után, végre újra elkezdtél beszélgetni velem és nagyon hamar kiengedtek a kórházból! Én megfogadtam, hogy ezt az egészet titokban tartom mindenki elől, hogy majd az iskolában nem csúfoljanak téged emiatt és legyenek barátaid is! - én nem szóltam semmit, csak magamhoz öleltem.

- Köszönöm, hogy mindig vigyázol rám! Nálad jobb anyukát nem is kaphattam volna!

- Akkor is, ha nagyon idegesítő és hisztis vagyok?

- Ne mondj már ilyeneket, azt csak mérgemben mondtam. Semmit sem gondoltam komolyan abból amit mondtam neked!



- Persze, hiszen nekem egy tökéletes kisfiam van! - erre elmosolyodtam és még egyszer megöleltem.

- Anya, megmondtam Fukuchi San - nak, hogy egy ideig ne kérdezgessen téged a balesettel kapcsolatban!

- Miféle baleset? lemaradtam valamiről? Egyáltalán miért vagyok kórházban Ainosuke? Elrontottam a gyomromat igaz?

- Anya, te tényleg nem emlékszel semmire sem?

- Arra emlékszem, hogy összevesztünk én pedig dühömben elmentem vásárolni. Itt marad egy kis kihagyás, aztán te elkezdesz bocsánatot kérni azért, amiért megbántottál, ami egyébként tényleg nagyon meghatott engem és ennyi. Miért történt közben más is?

- Dehogyis! Csak a bocsánatkérésem után elmentünk enni valamit és elrontottad a gyomrodat, ezért vagy most itt! - egyszerűen nem akartam őt felzaklatni azzal, ha elmondom neki az egész történetet. Ha már ő mindig megvédett engem, hát most itt az ideje annak, hogy én viszonozzam a kedvességét!