Misztikus nyomozó

13.rész: Ellenség, a csapatban

Bármennyire is nem akartam újra belevetni magamat a nyomozásokba, de nem hagyhattam figyelmen kívül azt, hogy a bátyám mennyi embernek ártott már és fog is, ha nem állítom meg. Megbeszéltem Hoshikawa nyomozóval, hogy a háttérből fogjuk végezni a dolgokat, hogy Fukuchi San ne fogjon gyanút. Már így kiszúrt magának, ha rájönne a bátyámmal kapcsolatos dolgokra, akkor abból biztosan sok problémám lenne. Egyébként, a nyomozó egész jól érzi magát, az anyám társaságában, ami jó, mert így ő sem lesz egyedül végre. Tudom, hogy apa halála mennyire megviselte őt, ezért jó lenne, ha végre könnyebb lenne neki is. A mai napom is úgy indult, mint a szokásos többi. Reggel elmentem, az iskolába, ahol igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. A szünetben Ryuji - vel osztottam meg, a félelmeimet a nyomozásokkal kapcsolatban, illetve igyekeztem felvidítani Hikarit, aki újabban napi szinten veszik össze a mamájával. Mondhatjuk úgyis, hogy egy teljesen átlagos napnak indult, ám valami mégis megváltozott. Miután hazaértem, legnagyobb meglepetésemre az anyám és a nyomozó, vígan kávézgattak.

- Ainosuke, üdv itthon!

- Nyomozó, hogy kerül ide ilyen korán?

- Igazából, szerettem volna, ha megismerkedsz a nyomozó csapat új tagjával. Tegnap mutatta be őt nekünk Fukuchi rendőrfőnök és igazán szimpatikusnak tűnt, gondoltam te is szívesen megismerkednél vele.

- Jó lenne, de nem hiszem, hogy Fukuchi San örülne, ha odamennék. Már így is nagyon dühös rám, mert azt hiszi közöm van az eddigiekhez.

- Ne aggódj, ő ma nincs bent, szóval nyugodtan eljöhetsz velem. Ha neked úgy jobb, az édesanyád is jöhet velünk.

- Nekem, vagy magának nyomozó? - tettem karba a kezeimet.

- Milyen kérdés ez? Persze, hogy neked Ainosuke Kun! Na, de most már induljunk! - mindhárman beszálltunk a kocsiba és a rendőrségre mentünk. Fukuchi San valóban nem tartózkodott az épületben, emiatt eléggé megkönnyebbültem. A folyosó végén, egy fekete hajú magas férfi állt, ám az arcát nem láttuk, mivel háttal állt nekünk.

- Sakisaka! - kiáltott oda neki a nyomozó, mire az említett megfordult és végre megláthattuk az arcát. A döbbenettől, szóhoz sem tudtam jutni. Hiszen ez teljességgel lehetetlen, vagy mégsem?

- Nocsak, úgy tűnik vendégeket is hoztál! - odasétált hozzánk, mi pedig az anyámmal igyekeztünk úgy tenni, mintha semmi furcsa nem lenne benne.

- Ainosuke Kun, Hitomi San, bemutatom Sakisaka - t, a nyomozócsoportunk, új tagját!

- Sakisaka vagyok, nagyon örvendek! - az anyám, csak megrökönyödve állt ott, én viszont a helyzet magaslatán voltam.

- Tanaka Ainosuke vagyok, ő pedig az édesanyám, Hitomi! - felé nyújtottam a kezemet, majd kezet ráztunk. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kétségbeessek.

- Ainosuke Kun, itt maradsz egy kicsit Sakisaka - val? Beszédem lenne, az édesanyáddal.

- Rendben van, én addig majd elbeszélgetek egy kicsit a nyomozóval! - miután anyám és a nyomozó elmentek, kettesben maradhattam egy kicsit vele.

- Remélem tetszett a meglepetésem, drága kis öcsém! - szólalt meg, nekem pedig, ökölbe szorult a kezem.

- Most meg mit tervezel? Egyáltalán, hogy jutottál be ide?

- Nem csak neked vannak jó képességeid Ainosuke, hanem nekem is! Mondjuk úgy, ez volt a rendőrfőnök hálája azért, amiért segítettem kézre keríteni egy gyilkost.

- Mit akarsz még? Nem volt már elég?

- Téged akarlak Ainosuke! Ha te meg én összefogunk, akkor nagy dolgokra leszünk képesek, mert te nagyon okos vagy és az apánk képességét örökölted. Szerinted miért látod azt, hogy miket tervezek? Nos mondhatjuk, hogy ez a génjeinkben van!