Élet

II. fejezet

Csendben lopakodott a szarvas felé a lehullott leveleken taposva. Mindig is szeretett vadászni, így ez nem volt meglepő, ahogy csendesen osont, kezében a számszeríja, amit azóta szerzett be, hogy a nagybátyjától lopott eltört egy zombihorda legyilkolása közben. Igyekezett minél kevesebb zajt csapni. Aztán észrevette Őt.

Lánynak tűnt a fekete rövidnadrágban és fekete garbós fölsőjével. Kezében neki is számszeríj volt, ahogy figyelte a szarvast. Barna rövidre vágott haja kicsit a szemébe ment, de nem túlságosan. Bakancsában nesztelenül surrant, majd felemelte a fegyverét, és várt. Aztán feltűnt neki a túlsó oldalon feketében guggoló alak, így elkezdtek szemezni, miközben szemmel tartották az állatot.

Néma csend, csak a madarak csiripelését lehetett hallani, valamint azt, ahogy a szarvas a fűszálakat eszegette. Néztek egymás szemébe. A lánynak gyönyörű szemei voltak: az egyik sárgás, a másik smaragdzöld. Levi végül megadta magát, és lehunyta acélszürke szemeit, jelezve, hogy a másiké lehet a szarvas. A következő pillanatban már hallani is lehetett, ahogy a nyílvessző száll a szélben, egyenesen az állat szügyébe.

Kinyitotta a szemeit, és látta, ahogy a másik előmászik a bokorból, így ő is felállt, és odament. Ott álltak a szarvas felett. A lány lehajolt, és könnyedén kihúzta a nyílvesszőjét, vigyázva, nehogy valamelyiküknek a lábára spricceljen a vér.

- Szia!- köszönt végül a férfi.

A másik megeresztett egy félmosolyt- Te vagy az első, akit vadászni látok. Mármint, az élők közül. A járkáló hullák folyton vadásznak. Mármint érted mire célzok, gondolom, mivel...

- Hé, nyugi. Csak köszöntem- mosolygott le rá. Alig volt 160 cm.

- Hm- mosolygott tovább a lány, majd felnézett a 180 cm magas férfira-, amúgy nem szoktam beszélgetni senkivel, szóval nekem ez egy kicsit furcsa. Nem is tudom mit mondhatnék, vagy ilyesmi.

- Levi vagyok- nyújtott kezet neki.

- Eren?- nézte a kezet, majd óvatosan megszagolta, és csak utána fogta meg óvatosan- Nagyjából így kell ezt csinálni?

- Honnan jöttél és hány éves vagy? Mármint nem akarok bunkó lenni, de érthető ez a társas életi tudatlanságod, ha mondjuk pont az apokalipsziskor születtél, és így nőttél fel majdnem teljesen egyedül.

A lány felnevetett- 16 vagyok, és egész sokáig apám bunkerében laktam. Csak néha jártam ki vadászni. Apám tanulmányozta az élőholtakat, és vissza akarta csinálni a folyamatot, hogy megmentse a feleségét.

Levi érdeklődve nézett le a lányra- Szóval, pontosan mi is volt az apád? Valami tudós talán?

Eren majdnem felnevetett, de visszafogta magát- Nehezen lehetne tudósnak nevezni, amikor nőket rabolt, hogy addig erőszakolja őket, míg erre használhatatlanok lesznek, hogy aztán kikötözze őket egy ketrecbe az erdő közepén, hogy így fogjon holtakat. Megsúgom, én egy "baleset" vagyok. Anyám is csak egy szegény elrabolt nő volt.

- Komoly? Az apád normális volt valaha?

- Maradjon köztünk, de nem- súgta oda Eren, és elővette a vadászkését. Ránézett a férfira- Egyedül vagyok. Szívesen megosztom a szarvast.

- Kösz, de... én nem vagyok. Mármint én egy csapattal vagyok. Vagyunk kb. 6an. Ha nem szedtek össze még valakit idő közben- magyarázkodott Levi.

Eren bólintott- Akkor velük is megosztom. Nekem nem gond, már mondtam.

Levi hálásan rámosolygott- Kösz. Biztos a többiek is értékelik majd.

Eren grimaszolt egyet és kuncogott- Nem úgy tapasztaltam. Mindegy, anya mindig azt mondta, hogy az embereket nem lehet egy kalap alá venni. Szóval pozitívan állok hozzátok. Ne játsszátok el!

Levi bólintott- Dehogy.