Élet

V. fejezet

Csendesen üldögéltek Levi lakóautójában, mivel ott több ülőhely volt még Erwin méretével számolva is. A néma csendet végül Hange törte meg.

- Mi lenne, ha elkapnánk egyet, és kísérleteznénk rajta?- kérdezte lelkesen vigyorogva, és megigazította a szemüvegét- Képzeljétek el: azt tehetünk vele, amit csak akarunk! Felvághatjuk őket, letesztelhetjük, hogy mennyire emberiek még a cselekedeteik, vagy...

- Ezekre a kérdésekre apám már mind választ talált- közölte Eren- Nem emberiek. Ha egy családtagjuk állna előttük, nem érdekelné őket, ugyanúgy megennék. Plusz infó: vigyázni kell a hajdani hivatalon személyekkel, mert ha van náluk fegyver, akkor tudják használni. Ezért fosztottam ki a rendőrök hulláit, meg ilyenek.

- Akkor ezért vannak nálad rendőrségi fegyverek is- bólintott Connie.

- Valójában, beszélgettem már ketrecbe zárt feltámadtakkal, de ez még régebben volt. Alig voltam 4 éves- mondta Eren ránézve a tudósnak készülő nőre, aki felpattant a helyéről, és úgy nézett az anyósülésen ücsörgőre, mintha szellemet látna- Nem azt mondom, hogy még most is menne, oké? Azóta egyikkel se beszéltem, és ő is inkább csak nyögte a választ, nem formált igazi szavakat.

- De kommunikáltál eggyel.

- Igen, de aztán felfalta a következő embert, aki felé ment, és engem is megtámadott. Nem volt igazi emberi kommunikáció. Vagyis, nem tudom.

Levi megrázta a fejét- Igazából, az ember is agyonlőtte azt is, akivel jó viszonyt alakított ki. Ehhez nem kell halálból feltámadt kannibálnak lenned. Persze, ez már a múlt. Most már nem alakítunk ki komolyabb kapcsolatokat, mert nincs jövő, és úgyis meghalunk- rámosolygott a férfi.

Mindenki döbbenten meredt rá- Hogy mondhatsz ilyet?- kérdezte Sasha, és közben az almát eszegette, amit egy közeli ház egyik fájáról szedtek le- Mindig van remény. Amíg él ember a Földön, addig van remény.

- Talán nem- mondta ridegen Levi, és kinézett az ablakon-, mert mit érsz azzal, hogy élsz? Nap, mint nap azzal kell szembesülnöd, hogy a világ már nem ugyanaz, mint annak idején. Akkor mi tettük tönkre a békét, amit kialakítottunk, most már nem is létezik.

Jean felsóhajtott- Utálom ezt kimondani, de... igaza van. Semmi értelme harcolni. Legyünk öngyilkosok, és...

- Én nem ezt mondtam!- szakította félbe Levi- Nem arra akartam utalni, hogy értelmetlen élni, hanem arra, hogy döntsünk végre arról, hogy mit is akarunk az élettől, amibe olyan nagyon kapaszkodunk. Jelenleg tartunk egy fantazma felé, ami biztos, hogy nem létezik. Egyszerűbb lenne, ha kialakítanánk egy normális célt, aminek elérésére legalább egy kis esélyünk lenne.

Erwin bólintott- Lehet, hogy nincs rá sok esélyünk, hogy van élhető rész nyugaton, de meg kell próbálnunk.

- Ébredj már fel! Egy erődben majdnem 50 ember él, tökéletes célpont egy rakás kannibálnak, míg mi 7-en vagyunk, és csak akkor kell ölnünk, ha véletlenül belebotlunk egy rakás kannibálba- mondta grimaszolva Levi- Keressünk egy farmot, és alakítsunk ki élhető területet ott.

- Kerítés mögött?- kérdezte Connie.

- Mert egy bazi nagy fal mögött nem lesz korlát- jegyezte meg Jean.

- Már elnézést, de nem értem a vita tárgyát- emelte fel a kezét Eren, mire mindenki értetlenül nézett rá. Felsóhajtott- Figyeljetek: én nem értek a régi világhoz meg a "civilizációtokhoz" se, de azt tudom, hogy hacsak nem építünk egy halálbiztos helyet vagy bunkert, akkor nem élünk sokáig.

Hange felsóhajtott- Igazad van. Mi a kényelmes világba születtünk bele, de te mindig is halálos veszélyben voltál. Talán rá kéne hallgatnunk- fordult a többiekhez-, hiszen ő ebben élt mindig is.

- Bunkerben nőtt fel, nem kannibálok között- jegyezte meg Jean.

- Én már akkor ezeket öltem, amikor te még a házad és a katonaság biztonságban élted unalmas kis életedet- vágott vissza Eren.

- Oh, milyen megnyugtató- gúnyolódott Jean- Attól még, hogy az apád kutatta őket, és egy két lábon járó gyilkológép vagy, még nem biztos, hogy jobban ismered ezt a világot.

Eren legyintett- Mindenkinek van erőssége és gyengesége. Nem állítom, hogy ismerem a világotokat, csak azt, hogy...

Ekkor egy földrengés vonult végig a környéken, így mindannyian döbbenten néztek egymásra, és kapaszkodtak a legközelebb eső dologba vagy személybe. Nem tartott sokáig, és annyira nem volt erős, de azért egy percig mindannyian rémülten rendezték a légzésüket. Komolyabban semmi sem sérült körülöttük, így megnyugodva készültek fel, hátha egy-egy zombi erre járna a földrengés miatt.

- Erwin- lépett Hange a férfihoz, miközben az erdőt kutatták élelemért-, mond csak, hova megyünk? Tudom, hogy te a nyugati partra akarsz menni, de mi van, ha ott tényleg nincs már élet? Ráadásul egy tanyán könnyebben tudnánk még az élőholtakat is tanulmányozni, nem gondolod?

A férfi érdeklődve nézett le a szemüveges nőre, és felsóhajtott- Lehet, hogy egy tanya valóban jobb megoldás lenne, de... én Seattle egyik ügyvédi irodájában dolgoztam, és ott hagytam a feleségem és a gyermekeim. Csak őket akarom megkeresni ott.

Hange olyan arcot vágott, mint akit hátba szúrtak- Hazudtál? Végig azt állítottad, hogy a biztonságunk miatt megyünk arra. De te végig a családodat kerested? Miért nem mondtad meg őszintén? Azt hitted, akkor majd hagyunk?

Erwin gondterhelten pillantott körbe- Hange, ez nem az, amire te gondolsz! Eleinte a családomat akartam megkeresni, akik ott ragadtak, aztán találkoztam veletek, és őszintén mondtam, hogy ott lehet, hogy biztonságosabb. Én épp üzleti úton voltam a fővárosban, és nem voltam ott velük. Lehet, hogy mind meghaltak, lehet élőholtak, de lehet, hogy élnek. Én tudni akarom, ennyi.

A nő bólintott- Tudom, hogy milyen érzés a bizonytalanság. Én is kerestem a férjemet, és bíztam benne, hogy él. Végül kiderült, hogy nem. Öngyilkos lett, amikor betörtek az élőholtak a laborba. Egyetlen levelet hagyott csak hátra, amelyben bocsánatot kér tőlem, amiért nem bírta elviselni a gondolatot, hogy esetleg... széttépik, vagy feltámad és meg akar engem enni. Szóval, fejbe lőtte magát.

- Sajnálom- mondta őszintén Erwin, és újra körbepillantott- Szerintem nem fog jönni egy holt se, szóval, menjünk vissza, és nézzük meg Levi mit alkotott a kocsikkal.