Élet

XIII. fejezet

Levi megcélozta az ajtó nyitó vezérlőpaneljét. Hálát adott, hogy itt már ilyen modernen nyomták a dolgot, különben enyhe problémák léptek volna fel. Meghúzta a ravaszt, így sikeresen kilőtte a vezérlőt, és az automatikus beállítás miatt az ajtó bezárult, két katona ott is maradt széttrancsírozódni. Az előttük lévő katonák nem foglalkoztak a hátukra fröccsenő vérrel és a volt "bajtársaikkal", csak meneteltek előre.

Elégedettsége azonban nem volt teljes, ugyanis így is rengeteg katona masírozott már ki. Épp azon merengett, hogy mit tehetnének, amikor egy barna köpenyes alak ugrott le a katonákhoz, és elkezdte őket kaszabolni.

- Hé, ismered?- kérdezte egy katona, aki épp megállt a fa alatt.

- Sejtem ki ő- mondta Levi a kendő alatt- Hátvéd leszek.

Ezzel elkezdte a távolabbi katonákat célba venni és kiiktatni, mielőtt lelőhetnék az illetőt. Ahogy lekerült róla a köpeny egy droid kiütése közben, Levi elmosolyodott a fekete kendő alatt.

A nyílt terep vérfürdővé változott: Eren mindenkit levágott, aki csak elé került, nem kímélte őket. Feltűnt neki, hogy valaki lő mögüle az ellenségeire, így magabiztosabban vágta le egyszerre négy ellenség fejét, miközben elrugaszkodott az ötödikről, és az az erőtől kitörte a nyakát. Szerencsére pont droid volt, így az áramkörök megszakadása miatt nem kelt fel többet. A tigrisbukfenc után galoppozva vakdalt, és már mindenféle piszok volt rajta.

Imádta, ez volt a legjobb dolog a világon: korlátok nélkül életet kiontani. Fantasztikus érzés, hogy belemárthatod a kardod egy másik emberi lénybe, ezzel elvéve az életét. Eren nagyon szerette, és ha tehette volna minden nap ilyen csatákat vívott volna.

Összesen 3027 áldozata volt neki a kinti harc során, majd egyedül bevette a komplexumot, és minden bent tartózkodót megölt, aki elé merészkedett, ezzel növelve áldozatai számát még 643 élettel. Volt köztük gyerek is, de a lányt nem érdekelte. Távolról sem számított neki mindez, csak levágta a fejüket. Nem tudhatta, hogy ki fogja hátba támadni, ha otthagyja őket.

Estére a komplexum megadta magát, Tábornok, aki vezette megadta magát. Főleg azért, mert Eren hidegvérrel eltörte az összes ujját, annyira kicsavarta a kezét, hogy szó szerint puszta kézzel tépte ketté a férfi alkarját. Ráadásnak a szeme előtt belezte ki a feleségét, és berakta egy üvegbe a gyereket a nő méhéből.

- Ez egy elmebeteg- mondta a férfi, amikor beszélhetett végre az ellenségeinek a vezetőivel. Sajnos mind a 32 foga hiányzott... valamiért...

- Nem velünk jött ide, önként csatlakozott a mi oldalunkon, csak elfelejtett szólni erről- mondta zavartan az egyik vezető- Felelősségre fogjuk vonni.

Ránéztek a főnök székén terpeszkedő lányra, aki könnyedén tisztította a kardját a hajdani vezető feleségének ruhájában. Úgy nézet rájuk, mintha nem érdekelné mit fognak mondani.

- Nos, kisasszony, értékeljük a segítséget, de azt hiszem bocsánatot kérne kérnie a vezetőtől, amiért megölte mind a feleségét, mind a meg nem született gyermekét- kérte udvariasan az egyik vezető a támadóktól.

Eren gúnyosan elmosolyodott, és felállt, lerakva a rongyot, fegyverét visszacsúsztatva a tartójába- Tudja, így is úgy is meghaltak volna. Oh, és nem "előbb vagy utóbb", mert a komplexumot azokkal a fegyverekkel bombázták, tehát nagy pusztításra lehetett számítani. Maguk nem számoltak azzal, hogy vannak itt gyerekek és lehetnek várandós nők. Nem az én hibám a haláluk, hanem a maguké.

- Valóban. Álljon le, különben bezáratom- fenyegette meg most már komolyabb hangnemben a vezető, mintha eddig nem is vette volna olyan komolyan a lányt.

- Azt hiszi, hogy ha nem hagyom magam, maguk csak egyetlen ujjal is hozzám tudnak érni. Nem csak a kardokkal bánok jól, de pusztakézzel is tudok ölni. A romhalmaz tankjaik, pedig nem fognak megállítani, erről biztosíthatom. Még nem ismernek eléggé- támaszkodott az asztalra, ahogy előrehajolt. Szemében valóban ott volt a gyilkolásra a vágy.

- Én viszont ismerlek- lépett be Levi könnyedén, és megtámaszkodott az asztal túlsó oldalán. Egymással szemben hajoltak előre- Tudom, hogy nem akarnád ezt. Kivel jöttél?

Eren egy pillanat erejéig felmérte a férfi arcát, majd felsóhajtott- Oké, győztél. Arminnal jöttem, az erdőben vár néhány mutánssal- tette fel a kezét megadóan.

- "Mutáns"- ráncolta a homlokát a vezető.

- Nem tudták?- nézett rájuk lesajnálóan Eren, és gúnyos félmosolyra húzta a száját- Nyugaton a helyzet pocsék. Minden tele van rothadó állatokkal, elmutálódott lényekkel, és minden arra vár, hogy végre meghaljon. A nap egyre forróbban süt, minden növény elszárad, egyre jellemzőbb a kietlen táj, ahol csak az egykori fák száraz maradványait látni. Imádkozol, hogy vér essen az égből, és ne savas eső, ami mindent kimar- előrántotta a vadászkését, amelyet valami látványosan kimart- Esőben vettem elő, amikor a víz kimarta. Nem viccelek: itt már nincs és soha nem is lehet élet. Az emberiség elbukott, és maga alatt vágja a fát minden egyes kioltott élettel.

- Akkor miért ölted meg őket?- kérdezte Tábornok dühösen egykori asztalára csapva.

- Megmentettem őket a szörnyű haláltól, ami várt volna rájuk, mert nem a húsevő holtak a legrosszabbak, amikkel összeakadhat az ember, higgye el. Szinte már azt érzem, hogy ez a kis fás terület maga a paradicsom- mondta dühösen Eren, de gúnyos hangneméből nem engedett- Nincs semmi megoldás erre az őrületre, ami itt történik.

Levi egyetértően bólogatott- Én hiszek mindenben, amit mondasz, és azt kell mondanom, hogy tényleg semmit se tehetünk. Ha a természet ilyen szinten deformálódik, csak a kegyelmében bízhatunk, de nem adtunk magunknak túl sok esélyt.

A vezetők és Tábornok gondterhelten meredtek előre.

- Valóban problémás- jegyezte meg az egyikük- De mit tehetnénk?

- Én talán tudok adni egy ötletet- mondta Hange, ahogy begurult a terembe. A lábát még nem "javították" meg, így csak azzal tudott járni- Mi lenne, ha minden nép összegyűlne, és együtt kitalálni valamit. Úgy tudom a japánok mindig is jók voltak a high-tech dolgokban. Építhetnénk valamit, ami segítene. Tervek kellenek, mérnökök, szerelők. Ez minden, amit tehetünk. Eddig széthúztunk az elzártság miatt, most viszont össze kell fognunk a túlélésért.

Mindenki elmélyülten hallgatta, majd egy halk kopogás hallatszott. Megjelent az ajtóban Armin.

- Nem akarok zavarni, de Eren, lassan vissza kell térnünk a szigetre.

A lány bólintott, és megkerülve az asztalt, elindult az ajtó felé. Levi megragadta a karját- Milyen sziget?

- Tudod, van egy hatalmas sziget egy teknős hátán, amely járja a nyugati partot. Ott él néhány ember, és megígértük, hogy visszatérünk még oda. Csak tudni akartam, hogy mindenki jól van-e a csapatból- mondta lehangoltan a másik.

- Jean meghalt az autóbalesetünk után- mondta Hange- Erwin viszont...

- Meghalt- mondta tömören Levi, és mindenki elhallgatott. A tankja vezetőjének eszébe jutott a férfi, akit fejbe lövetett a fekete hajúval. De nem szólt egy szót sem.

Eren felnézett a férfira- Mindegy is. Connie és Sasha biztos jól vannak, talpra esettek. Hange is biztos boldogul már, és neked is lesz dolgod. Én meg megyek vadon élni egy teknős hátán. Ha megbocsátotok.

- Veled megyek- közölte Levi, és ment utána.

- Felesleges, boldogulok egyedül is. Ráadásul csak két mutánsunk van- mondta Eren, ahogy kilépett Armin mellé a folyosóra- Nem tudunk téged is elvinni. Túl sok.

- Kérlek, Eren, többször nem akarok elválni tőled- tette a kezét a lány vállára- Akkor megbántottalak, és elmentél. Most nem teszem ugyanezt, ígérem.

Eren felnézett rá.