Élet

VIII. fejezet

Akane_Akatsuki kedvéért folytatom a történetet. Kérlek nyugodtan írj kommentet, szívesen fogadom a véleményeket :)

*******

Eren nyugodtan ülte meg a lovat, amelynek nyakán a seb már bűzlött, de még nem volt vészes a dolog. Hála az égnek, hogy az állatok is feltámadtak, mert így legalább volt egy kiváló élőholt lova. Kisebb-nagyobb problémák persze felmerültek, de ugyanakkor ott volt a másik oldal, hogy sikeresen tartott a nyugati partra, amerre a többiek elvileg mentek.

Elhagyta már régen a "Kansas Állam, Üdvözöljük" táblát a főúton, és most ebben az államban haladt tovább. Eddig különösebben nagy baja nem volt a holtak miatt, ráadásul a legtöbb faluban és városban volt még ehető étel, főleg gyümölcs, és ezekkel könnyedén túlélt.

- Hamarosan biztos elérünk nyugatra, igaz?- pillantott le kétkedve a ló nyakára- Persze, te biztos nem tudod miről beszélek, és ha tudnád se beszélnél, igaz? Nem csak állat vagy, hanem halott is. Pazar. De legalább van társaságom, és nem beszélnek vissza meg ilyenek. Milyen jóra fordult az élet, nem igaz?- gúnyolódott saját magán, majd meglátta a "Topeka-5km" kiírást, és gyanította, hogy egy nagyobb város van előttük.

- Nagy város, azaz konzerv lehetősége ugyanakkor több hulla. Príma, már úgy is rég öltem. Örülsz neki?- nézett le vidámabban Eren a lóra, de az még mindig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy emberi módon beszéljen, így a lány lemondott róla, és helyette, ellenőrizte a fegyvereit.

Mielőtt elvált volna Levitől az összes töltényt, ami jó volt a rugerekbe eltette. Most hálát adott ennek. Habár nem szerette a fegyvereket, de néha egy-egy alkalommal jól jöttek. Például, amikor a lovat mentette meg pár napja.

Békésen beért a városba, és különösebben a halottakkal nem volt gond. Az utóbbi időben inkább elkerülték, mint megtámadták volna, mivel a ló bomló szaga átragadt rá is. Szerencsés volt, és ezt kihasználta amennyire tudta.

***

Erwin és Hange érdeklődve figyelte Dr. Robson mellől, ahogy a tökéletesen ugyanolyan emberek a dolgukat végezték a steril, hófehér környezetben, ahol nem volt semmi. Minden fehér volt, mindenki ugyanúgy nézett ki, és senki se tűnt ki.

- Itt mi mind igyekszünk, hogy beilleszkedjünk a környezetbe- közölte a férfi magyarázatképpen- Minden egyes feladatra készítettünk robotokat, akik tökéletesen vannak erre kifejlesztve. Jelenleg az atomenergia felhasználásával biztosítjuk idelent az életet, és tanulmányozzuk a fenti élővilágot.

- Mondja csak, mi történt a nyugati parttal?- kérdezte érdeklődve Erwin, mert őt csak ez érdekelte- A férfi, aki idehozott minket azt mondta, hogy elöntötte a víz.

- Valóban. Vagyis, miután Japán lebombázta atomrakétákkal a nyugati partot, és mindenféle radioaktív hulladékot dobtak rá, a vízszint megemelkedett, és jelenleg sem vagyunk igazán tisztában azzal, hogy mik történhettek ott az elmúlt 8 évben, ugyanis egy magas falat emeltünk, nehogy a túlsó oldalról átjöjjenek a lények. Mármint, valószínűleg nem élnek, de ha élnek is, olyanok, mint itt az egykori emberek- magyarázta az orvos- Nem hiszem, hogy lenne a túlsó oldalon bármi, aminek értelme lenne, így bizonyítható, hogy azon állítások, hogy a "nyugati part biztonságos az erődökkel" hamis pletykák csupán. Nincs jelentősége semmilyen formában.

- Valóban így gondolja?- kérdezte Hange, és megigazította a szemüvegét- Szerintem komolyabban kéne foglalkozniuk azzal, hogy az atomenergiának van-e jövője, vagy...

- Elég!- intette le egyből Dr. Robson- Mit gondol, mivel foglalkoztunk egész eddig? Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy egy élhető világot alakítsunk ki, és jelenleg csak ezt tudjuk tenni. Ez az egyetlen, amire építkezhetünk. Gondolkodjanak egy keveset, aztán döntsék el, hogy mihez is akarnak kezdeni... amíg élnek.

***

Connie felkapálta a földet, miközben hallgatta a madarak énekét. Jó volt érezn, hogy biztonságban van ő is, és Sasha is. A lány épp főzött a kis tanya házában. Az öreg juhász, aki egész életét ott élte le a hegy belsejében lévő hatalmas területen, most boldog volt, hogy van társasága.

- Milyen kedves fiatalok vagytok- mondta, amikor Sasha megterített odakint az ebédhez- Én már megvagyok 72 éves, és mit ne mondjak, öröm tudni, hogy lesz, aki továbbra is vigyázni fog a nyájra, ha én már nem leszek. Sissy itt marad nektek- mutatott a pulira, ami ott ücsörgött a nyáj mellett, és nézelődött.

- Ugyan már, Mr. Bob, biztos vagyok benne, hogy még sokáig velünk lesz, és biztosan minden rendben fog menni- mosolygott Sasha, miközben lerakta a tányérokat- Szólok Connie-nak, hogy jöjjön ebédelni.

Ezzel elsietett. Mind a ketten hálásak voltak, hogy az öreg befogadta őket, és megengedte, hogy ott lakjanak vele. Igaz, aktívan besegítettek a tanya vezetésében, és mindenről gondoskodtak, amiről az öreg már nem tudott.

- Hé, Sasha- fordult hirtelen Connie a lányhoz, ahogy mentek vissza a házhoz- Gondolod, hogy itt boldogan és biztonságban élhetünk?

- Igen- csókolta meg a lány, és felmentek a lépcsőn az öreghez, aki huncutul mosolygott rá a párra.

- Mintha az unokám látnám a barátnőjével. Milyen jó ez így- mosolygott aztán elégedetten, ahogy nézte elvonulni Sashát az ebédért. Érezte, hogy most már békében meghalhat, nem lesz semmi baj ebből. Semmi baj...

***

Levi ügyesen manőverezett az alkatrészek között, és odalépett a férfihoz, aki összeszedte őt az erdőből, ahol épp Patríciát akarta megjavítani. Mr. Harvest kedves ember volt, de szigorú.

- Uram- lépett oda hozzá Levi-, bocsánat a zavarásért, de végeztem a feladattal, amit rám osztott: megjavítottam a tank motorját, és ellenőriztem minden alkatrészt. Semmi gond nincs vele.

- Kiváló- bólintott a férfi, és elmutatott egy másik tank irányába- Következő. 1 hónapunk van rá, hogy mindet rendbe tegyük. Szerelő vagy, szóval, hajrá!- veregette vállon Levit a férfi, majd visszafordult a saját dolgához.

Levi lazán odasétált a tankhoz, és megsimogatta- Hamarosan minden rendben lesz, igaz?