Élet

X. fejezet

Az embertömeg elsodort mindenkit. A gyerekek sírtak a szüleik után, de senki nem ment értük, mindegyikük hátramaradt csak. A robotok próbáltak segíteni, de nem sikerült, őket is csak félrelökték. Erwin segített az evakuálásban, miközben hallották, ahogy a rakéták és egyéb töltetek becsapódtak a komplexumba. Már semmi nem volt olyan békés és nyugodt.

A férfi elszaladt a laborba, hogy összeszedje a nőt, aki utoljára maradt neki az előző életből. Hange azonban elmélyedve nézte a holtat a boncasztalon- Szóval még is képesek vagyunk meggyógyítani őket. Bámulatos- felnézett a férfira- Nézd csak meg, Erwin: meggyógyítottuk! Sikerült, amivel már annyi ideje próbálkoztunk!

- Elég ebből, Hange, ez most nem fontos!- kiáltotta a férfi, és megragadta a nő karját- Ki kell jutnunk innen! Megtámadtak minket!

- Ugyan, Erwin, nézd csak: lehet egy hatalmas, holtakból álló seregünk, és akkor senki se szegülne ellent Dr. Robsonnak! Robotok, atomenergia és holtak serege! Minden, amiről álmodhat egy diktátor, és a mi kezünkben meg lenne- mondta boldogan, és kikapta a kezét a férfi szorításából. Visszafordult a boncasztalhoz, azonban újabb becsapódás volt, és az egész hely remegett. A vakolat lehullott a falakról, és már Hange is visszafogta magát- Jó, menjünk, talán úgy jobb lesz.

- Igen- nyugodott meg a férfi, hogy  nő hallgat rá- Menjünk.

- Csak egy pillanat!- vett magához egy dobozt a nő,a mi tele lehetett tablettákkal, mert zörgött, de nem nagyon- Mehetünk- csúsztatta a köpenye zsebébe, majd a férfival együtt elkezdtek szaladni a folyosón.

***

Levi katonai ruhájában fölmászott a tank tetejére, hogy a fönt kinéző vezetőjével beszélhessen pár sort. Épp egy atomenergiával működő komplexumot bombáztak le. Igaz, hogy a fő része a föld alatt volt, de így is könnyedén az egészet lerombolták.

- Nem gond, hogy civilek is meghalnak?- kérdezte érdeklődve a vezetőt.

- Nem számít- mondta a férfi- Fel nem támadnak, és a túlélők ellenállni sem fognak tudni. Civilek, nem katonák.

- Hogyne- hagyta rá óvatosan Levi a dolgot. Nem akart különösebben beleszólni a dologba, mert ebben az új világban cérnaszálon lógott minden, és nem akarta még véletlenül se elszakítani azt, ami még a felszínen tartotta, mert ki tudja mi van a mélyben.

Hirtelen feltűnt nekik, hogy valami fehér lebeg a levegőben, így Levi a szeme elé emelte a kopott vadásztávcsövét, hogy megnézze mi az- Egy alak lenget egy fehér zászlót. Azt hiszem megadja magát, vagy ilyesmi lehet.

- Jó, menj le, és szedd össze- mondta a vezető- Fedezünk.

Levi bólintott, és kézbe vette az AK-47-est, és lemászott a tankról. Könnyedén sétált, lement a fennsíkról, és egyenesen a zászló felé ment, lelapult, és feltartotta a fegyvert. Korábban már felhúzta a fekete kendőt, hogy eltakarja az arca egy részét, a haját hátra kellett kötnie, mert már jócskán megnőtt, így nem ment a szemébe a haja, csak néhány kószán kiszabadult tincs.

Szemeivel megkereste azt a férfit, aki a fehér zászlót tartotta, és célba vette- Hé! Mit akartok?- kiáltott oda, mire mindenki feltette a kezét. Gyerekek. Mindenhol gyerekek álltak, és szipogva néztek felé.

- Kérlek, a gyerekeket kíméld meg!- kiáltotta a férfi, és Levi ránézett- Ők nem tehetnek semmiről, azt se tudják milyen az élet a komplexumon kívül, kérlek!

Levi még mindig felemelve tartotta a fegyvert, és intett, hogy induljanak fölfelé- Ha csak egy ember is próbálkozik valamivel, az egész csapatot lelövöm, világos?

Mindenki bólogatott, és elindultak felfelé. Lassan tudtak csak haladni, de végül sikerült elérniük a tankig, ahol lekuporodtak a ziháló gyerekek. Levi megállt, és csak nézett le rájuk sötét tekintettel. Leeresztette a fegyverét, de csak annyira, hogy a férfi tarkójának tudja tartani- Így maradsz, világos?

- Ismerjük egymást?- suttogta a szőke férfi, de nem próbált meg hátranézni- A hangod olyan... ismerős. Találkoztunk már valahol?

- Nem hiszem- vetette oda undorodva Levi, és nem mozdult- Hányan voltak odabent?

A férfi megrázta a fejét- Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy voltak robotok és élőholtak is. De az élőkről nem tudok semmit. Olyanok, mint a robotok külsőre, de... őszintén nem tudok számot mondani.

Levi lopva felpillantott a tank vezetőjére, aki már leszállt a gépről, és feléjük tartott- Mi az?- kérdezte a fekete hajú férfi, az arca előtt még mindig ott volt a kendő.

- Civilek, mi? El kell vinni őket a parancsnokhoz, és megkérdezni mi legyen velük- mondta a vezető.

Levi vállat vont- Ahogy akarja, engem nem különösebben érdekel. Ez a világ már úgy is halott.

A gyerekek nagy szemekkel néztek fel rá, látszott, hogy mindjárt sírva fakadnak, de a férfi nem tett semmit, csak neki nyomta a fegyvere csövét a szőkének a nyakához, és várakozón ránézett a vezetőre.

- Hol van a vezetőtök?- kérdezte a tank vezetője. A beosztottjai érdeklődve bújtak elő a gépből, és figyeltek.

- Nem tudom- rebegte a szőke- Én egy nővel voltam. Menekültünk, és akkor... a bejárat összedőlt, és agyonnyomták az épület részei. Én a gyerekeket tereltem odébb, majd észrevettem Önöket idefönt, és gondoltam, talán a gyerekek életben maradhatnak. Csak...

- Lelőheted. Innen átvesszük- mondta a tank vezetője, mire Levi csak meghúzta a ravaszt, majd az elterülő férfi testére nézett.

Erwin Smith, a seattle-i ügyvéd, aki csak a családját kereste ott feküdt előtte, tarkón lőtte, és most már halott volt. Levi tudta, hogy ki ő, már az első perctől kezdve, de ugyanakkor ott volt benne az is, hogy jobb neki így. Hallotta mi történt a nyugati parttal, és őszintén szólva jobb volt a férfinak a halál, hogy együtt lehessen a családjával. Csak négy szót suttogott maga elé, ahogy nézte a másikat:- Végül nem tudtalak elvinni.

***

Eren rémülten ült fel. Egy barlangban feküdt, körülötte az emberek sápadtak voltak, néhányukról a bőr már lehámlott. Úgy nézett körbe, mintha szellemeket látna.

- Végre magadhoz tértél- mosolygott az egyik. Szőke haja bubisan volt vágva, és érdeklődve nézett rá- Armin vagyok, örülök, hogy jól vagy. Az egyik fa pollenje miatt hallucináltál, és kiütött. Szerencséd volt, hogy megtaláltunk. Oda soha többet ne menj le!

- Hol vagyok, Armin?- kérdezte Eren, ahogy felült, de mivel vér folyt ki rögtön a szájából, inkább oldalra visszafektették.

- Egy szigeten vagyunk. Egy óriási teknős hátán utazó szigeten. Ebben a barlangrendszerben húztuk meg magunkat, és ez egy kisebb zsákutca, ahol ellakhatsz. Itt nem lehet bajod, de azért pihenj sokat. Mind a fa, mind a víz eléggé rosszat tett a egészségeddel. Sajnálom- Armin felállt, és elindult kifelé. A többi sápadt alak is kivonult, sokkal gyorsabban, mint a fiú.

- Armin- suttogta Eren- Ne hagyj itt, kérlek!- szipogva feküdt- Nem akarok megint egyedül lenni. Ott lent is, minden haldoklott, itt fent ti is...

- Oh, kicsim, semmi baj- térdelt le Eren mellé, és magához húzta egy ölelésbe, majd elhúzódott, és bocsánatkérő tekintettel hámozta le a lány válláról az odaragadt bőrdarabot- Ne haragudj, itt már élőként is bomlásnak indulunk, nem csak haltunk után.

A bőrdarabot eldobta, és közben láttatni engedte, hogy ahonnan lejött, ott most az izmai voltak csak. Mozogtak, ahogyan mozgott, és ez nem csak azon a helyen, hanem másfelé is. Már jócskán lefeslett róla a bőr, de ahol volt még, az is fehér volt.