Fame Comes With A Price

3.

Clarke pov

Alig hittem el hogy ilyen mázlim lehet amikor felkértek hogy fotózzak az afterpartyn. Nem a buli érdekelt, inkább egy különlegesen zöld szempár. Mikor megállt előttem a vörösszőnyegen, alig hittem a szememnek. Eszméletlenül nézett ki a fekete, testhez simuló ruhájában. Nem volt sok időm végigmérni, inkább lefotóztam néhányszor és elmondtam neki hogy megyek a buliba. Nem láttam a reakcióját rendesen, de csak remélni tudtam hogy ott lesz. Elhaladt, én pedig az este további részében próbáltam nem folyamatosan a róla készült képeket nézegetni.

Korán odaértem a buliba, így csináltam néhány képet a házról, amiben még folyt a készülődés.
Lassan megérkeztek az első vendégek, de engem nem érdekelt. Csöndben fotóztam, miközben a zene egyre hangossabb lett, az emberek pedig egyre részegebbek.
Fél órával később, már hatalmas tömeg volt, mindenki a medencéhez gyűlt, volt aki benne, volt aki mellette ivott vagy táncolt.
Én az embereket vizslattam, de kis idővel később feladtam és a konyhába mentem, mondván hogy a munkámmal kész voltam, jöhet a szórakozás.
Lexa ott állt, egy pohárral a kezében. Egyedül volt, a táncoló embereket nézte, de amint beléptem, szemeit rám emelte és lágyan elmosolyodott.
-Te tényleg mindenhol ott vagy.-mondta és sejtettem hogy nem teljesen józan.
-Csak a munkámat csinálom.-mondtam és elmosolyodtam én is.
-Igazán?-lépett közelebb-Mert nem hiszem hogy ihatsz munka közben.-állt meg előttem kihívva engem, de a szemem se rebbent.
-Nem. De épp most végeztem. 10 óra van, eddig kellett csinálnom a képeket.-mondtam mire felhúzta a fél szemöldökét.
-Akkor mostmár szórakozhatsz.-lépett egyet felém megint. Mostmár csak úgy 30 centi lehetett közöttünk, amitől felgyorsult a szívverésem.
-Igen.-léptem a pulthoz és töltöttem magamnak egy kis vodkát. Egyszerre ittam meg, amit Lexa kissé aggódva figyelt.
-Most mivan? Szórakozni akarok.-léptem vissza elé, majd szemébe néztem.
Már szólásra nyitotta a száját mikor egy srác beesett a konyhába egy csapat erőltetetten viháncoló lánnyal.
-Murphy...Miért pont most?-suttogta Lexa amikor azthitte nem hallom. Ezen kissé elpirultam, lehet hogy csak az alkoholtól.
-Talán elmehetnénk egy nyugodtabb helyre.-javasoltam mire Lexa bólintott.

Beléptünk egy hatalmas szobába. Úgy tűnt mint egy második nappali. Volt benne egy kanapé, egy zongora, plazma TV, hifi rendszer és hátul még egy francia ágy is, bár nem értettem nagyon hogy minek.
-Hogy lehet hogy még mindig nem tudom a neved?-szólalt meg hirtelen mire felé fordultam. Leültem a puha kanapéra és ő követett.
-Én nem vagyok híres. Honnan tudnád, Lexa?-néztem rá. Elmosolyodott.
-Akkor itt az ideje hogy elmondd.
-Clarke. Clarke Griffin.
-Örvendek, Clarke. Most pedig mondd el, miért vagy ott hirtelen mindenütt? Mit akarsz tőlem?-kérdezte gyanakvóan.
-Végzem a munkámat. Ami jelenleg az, hogy képeket készítsek rólad.-mondtam az igazat mire bólintott.
-Miért érdekel egyáltalán ez téged? Csak egy paparazzi vagyok. Vagyis most éppen csak fotós-mondtam felemelve a kamerámat.
Tekintetét megint az enyémbe fúrta és láttam hogy gondolkodik.
-Nemtudom, Clarke. Talán mert te végre beismered hogy amit csináltok, elég zavaró. Te nem teszel fel megalázó vagy személyes kérdéseket, nem léped túl a határokat. És elég kitartó is vagy.-mosolyodott el félig.
Bólintottam.
-A kitartásom az egyetlen oka annak hogy most itt lehetek.-mondtam és a padlót bámultam. Erre nem kaptam választ.

Úgy egy óra után elvesztettem az időérzékemet. Nem tudom mennyi ideig beszélgettünk Lexával, de az volt életem egyik legjobb néhány órája. Lexa okos, szép, vicces és tehetséges volt. Egyre jobban érdekelt, de reméltem hogy ez nem látszódik rajtam. A munkámra kellett koncentrálnom.
Miközben beszélgettünk, megittunk néhány pohárral. Tudtam hogy átlépek egy határt, és ideje lenne hazamennem mielőtt még hülyeséget csinálok, de maradtam.
-Clarke, figyelsz te rám?-lóbálta meg Lexa a kezét az arcom előtt, mire megráztam a fejem. Ráemeltem a tekintetem és ő elmosolyodott.

Lexát mosolyogni látni egész biztos hogy benne van a top 5 legszebb dologban amit valaha láttam. Már csak az is csodálatos ahogy a szeme felragyog közben.
-Mi az?-szólított meg újra, kissé aggódva. Túl sokáig bámultam.
-Sose láttalak még ilyennek. Mármint...Az interjúkban. Én azt hittem hogy te...-megakadtam, nem tudtam milyen szót használjak ami nem sérti meg.
-Hogy egy kőszívű, érzéketlen, hírnévmániás lány vagyok? Mindenki ezt hiszi, Clarke.-Érzelemmentes arccal nézett rám, de a szemeiben csalódottságot láttam.
-Pont ez a lényeg, Lexa. Hogy nem vagy az. És örülök hogy megmutattad nekem ezt az oldaladat. Jól éreztem magam ma este.-mondtam és készülődni kezdtem. Már túl sokszor járt azon az agyam hogy Lexát megcsókolni nem is lenne olyan rossz ötlet.
-Elmész?-nézett fel rám a kanapén ülve, mire bólintottam.
-Igen. Késő van, neked is aludnod kéne.-mondtam egy mosollyal és közelebb léptem hogy kezet fogjak vele. Az ölelést túl barátinak éreztem. De ő nem, mert a kezem helyett a derekamat fogta meg és magához húzott. Karjaimat a nyaka két oldalán pihentettem, arcomat a nyakába fúrtam és próbáltam megjegyezni az illatát. Az eső utáni erdőre emlékeztetett. Kis idő után elhúzódtam, de nem engedtem el. Szemeibe néztem, az orrunk majdnem összeért és akkor megláttam ahogy az ajkaimra pillant, majd rögtön vissza a szemeimre. A gyomrom megint megfordult és akármennyire súgta az agyam hogy forduljak meg és menjek haza, az alkohol uralkodott felettem. Behajoltam, kissé félve a reakciójától, de rögtön eltűnt a félelmem amikor ajkaink találkoztak. Szinkronban mozogtak és közben éreztem karjainak szorítását a derekamon. Csak akkor váltunk szét amikor elfogyott a levegőnk, akkor is csak annyira hajoltunk el hogy homlokunk még érintkezzen.
-Clarke...-suttogta.
-Shh, csak még egy percet adj.-Vágtam közbe, félve hogy többé nem lesz ilyen tökéletes pillanatunk.
Még egyszer utoljára összeérintettem az orrainkat, ő pedig behajolt egy gyors csókra.
Meglepődve nyögtem fel amikor a vékony kabátom alá nyúlt és úgy ölelte körbe a hátamat. Az érintésétől a lábaim is megremegtek.

Mikor végre kiléptem a szobából, vigyázva hogy külön jöjjünk, csak a lábaim vezettek. Az agyam még mindig próbálta feldolgozni az elmúlt néhány órát. Túl jónak tűnt hogy igaz legyen.

Hívtam magamnak egy taxit és bemondtam a sofőrnek a címet. Az út további része csendben telt, az ablakon kibámulva gondolkodtam. Vajon más is látta már ilyennek? Vagy csak velem volt ilyen gyengéd?
Akármi is volt az igazság, az nem változtatott a tényen hogy Lexa Woods csodálatos volt, és nekem nem volt elég ez az egy este.