Fame Comes With A Price

5.

Lexa pov

Hideg volt mikor felébredtem. Először nem értettem miért, de mikor magam mellé néztem, megláttam Clarkeot, és rajta a takarómat. Biztos lehúzta rólam éjszaka.
Mivel visszaaludni már nem tudtam, kiszálltam az ágyból és a konyhába mentem. Gondoltam sütök palacsintát reggelire, az a kedvencem.

Már majdnem kész voltam, mikor két kéz eltakarta a szemem, és gyengéden hátrahúzott. Megfordultam az ölelésben és belemosolyogtam a kék szemekbe amiket magam előtt láttam.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mire egy álmos mosoly jelent meg az arcán.
-Neked is. Rossz volt felkelni nélküled.-vágott szenvedő arcot, de ettől csak úgy nézett ki mint egy öt éves.
-Még mindig aludnék, ha nem húztad volna le rólam a takarót.-tettem karba a kezeimet.
-Igaz, és ráadásul reggelit is kapok. Főnyeremény. De hacsak nem hamut eszünk, azt a palacsintát dobd ki.-mutatott a serpenyőben lévő utolsó tésztára, ami már füstölt.
Gyorsan felkaptam és a kukába dobtam, miközben Clarke csak nevetett.
-Hihetetlen vagy...-mondtam neki, majd megdobtam egy palacsintával. Erre tettetett dühvel visszadobott egy másikat, de sikerült elhajolnom. Erre felkapott egyszerre vagy ötöt, és egyesével kezdett velük püfölni.
-Claaarkee azokat evésre csináltam!-futottam el előle nevetve, de csak dobálta utánam.-Legközelebb te csinálsz reggelit.-álltam meg végül mellette mikor kifogyott a dobálható tésztákból-Most ehetünk a földről...
Clarke vigyorogva nézett rám, láthatóan elégedett volt magával. Közelebb lépett és kiszedett egy darab palacsintát a hajamból, majd behajolt és gyengéden megcsókolt. Olyan jólesett az érintése, hogy karjaimmal körbefogtam a derekát és nem engedtem el, csak amikor már elfogyott a levegőnk.
-Most el kell hogy vigyelek reggelizni...-mondta megjátszott csalódottsággal. Nyilván nem jutott eszébe az az apró probléma hogy minden sarkon paparazzik sora vár majd. Nem akartam belelökni a pletykák közepébe, főleg úgy, hogy én sem tudtam mi van közöttünk.
-Clarke...-engedtem el és néztem komolyan rá.-Nem lehet. Te is tudod hogy nálam ez nem így megy.

Csalódott volt. Láttam rajta. De nem szólt semmit. Pislogott néhányat, majd hirtelen felderült az arca. Előhúzott egy kocsikulcsot a táskájából és felmutatta nekem.
-Öltözz. Van egy ötletem.
A derekamra tettem a kezeimet de nem tudtam ellenálni annak az eltökélt arckifejezésnek. Bólintottam és 10 perc alatt átöltöztem, vele együtt.

Clarke pov

Az érzés hogy Lexa mellettem van már 3 napja, és minden percét velem tölti, bizsergéssel töltött el. Mintha minden alkalommal amikor érintkezünk, valamilyen elektromosság futna végig rajtam. Ezt sose tudnám megunni.
Csak egy probléma volt. A munkám. Megígértem a főnökömnek hogy híreket viszek róla, és annak is indult. Csak egy újabb ügynek, egy rejtélynek amit megoldok. De aztán a buli mindent megváltoztatott. Nem tudnám elárulni Lexát, akkor sem ha ezért elveszítem a munkámat. Majd valamit kitalálok.
Az anyósülésre nézve Lexa tekintetével találkoztam, aki valószinűleg már figyelt egy ideje. Feljebb hangosítottam a rádiót majd kihívóan rápillantottam. Taylor Swift ment.

Ahogy meghalotta, arcát szégyenkezve a kezeibe temette, én pedig felnevettem, majd elkezdtem énekelni a dalt. A kórusra már ő is beszállt, és az egész kocsiút melegséggel töltött el.

Lassan begurultam egy gyorsétterem drive thru-jába, és Lexa felemelt szemöldökeiről tudomást sem véve, leadtam a rendelésem. Szó nélkül követte a példámat, majd fizetés után kigurultam az útra és tovább vezettem.
-Hova megyünk? Azt hittem csak enni viszel.-kérdezte és elkezdte kibontani a zacskókat.
-Eszünk is. De mivel eddig nálad voltunk, most én jövök. Hozzám megyünk.-figyeltem az utat, de a szemem sarkából láttam ahogy a szája egy kis 'o' alakot formál.
-Hát jó, legyen.-mosolyodott el végül, majd csöndben enni kezdett.

A házam elé gurulva elgondolkodtam. Alig néhány napja ismertem Lexát, és éreztem hogy túl gyorsan haladunk, de nem bírtam lassítani. Minden percemet vele akartam tölteni, közel hozzá.
-Na gyere, menjünk be.-mondtam mikor kiszálltam és kinyitottam az ajtót az ő oldalán.
Felállt és kiszedte a zacskókat, majd követett a házig. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd bevezettem az előszobába.
Lexa lassan átsétált a konyhába, ami a bal oldalon volt. Végignézett a fehér téglafalon, a barna fapulton és a fejmagasságban lévő sütőn. Már ennyi idő után is látszódott hogy imád főzni. Ezután a nappaliba ment, és még mindig némán, megfigyelte az összes gyertyát amit a szobában talált. De nemcsak hogy megnézte őket, meg is szagolt néhányat, amit feltűnés nélkül megmosolyogtam. Nagyon édes volt.

Végigsimított a krémszínű kanapémon, majd kinyitotta az üvegajtót és kilépett a teraszra, ahonnan elég szép kilátás nyílt az erdőre és a város egy kisebb részére.
Nem bírtam megállni, mögé léptem és átkaroltam.

-Clarke, ez a ház nagyon szép.-fordult végül felém, még mindig azzal a csodálkozó arckifejezéssel.
Megvontam a vállam.
-Többnyire az előző lakó érdeme. Csak a nappaliban, a konyhában és a hálószobámban alakítottam át néhány dolgot.
Hagyta hogy az arcomat a nyakába fúrjam, és közben kis köröket írt az ujjaival kézfejemre.
-Együnk, nem csak nézelődni hoztalak.-csíptem bele a derekába, mire megugrott picit, majd mosolyogva követett az asztalhoz.
Csendben ettünk, csak néha szólaltunk meg, de nem volt kínos. Mindketten máshol jártunk fejben, és valószínűnek tartottam hogy ugyanarra gondolunk. Láttam az aggodalmat ami kiült az arcára, akárhányszor rámnézett, és hogy nem tudja hova tenni az érzéseit. Valahol én is ezt éreztem, és tudtam hogy beszélnünk kell erről. Csak majd egy kicsit később.
-Kaptam egy új szerepet.-mondta egy idő után, a hangjával megszakítva a gondolatmenetemet.
-Tényleg? Gratulálok! És miben?-kérdeztem őszinte örömmel.
-A Fear the Walking Dead-ben.-mosolygott rám, én pedig majdnem leestem a székemről meglepetségemben. Tudtam hogy jó színésznő de ez nem volt semmi...
-Lexa...Ez fantasztikus! Nagyon örülök neked!-ugrottam mellé hirtelen, és szorosan átöleltem.
-Köszi, Clarke. De...erről nem beszélhetsz senkinek.-tolt el hogy a szemembe nézhessen.
-Nem fogok.-hajoltam közelebb és összeérintettem a homlokunkat.

Először hagyta, de egy kis idő után újra eltolt és sóhajtott egyet.
-Clarke, beszélnünk kell.-mondta, majd lenyomott a mellette lévő székbe. Aggódva néztem végig rajta, de az arca nem fejezett ki semmilyen érzelmet.
-Mi a baj, Lexa?-tettem a kezem a vállára, mire lehunyta a szemét.
-Mi folyik köztünk, Clarke? Mert őszintén nekem ez elég gyors. Egyik nap még csak egy paparazzi vagy, csinálod a munkád, a másik nap meg már nálam alszol. Mintha csak azt akarnád elérni hogy beléd essek, te pedig kiadhasd minden titkomat. És ha ez így van...-elcsuklott a hangja és nyelt egyet hogy ne remegjen meg a újra, majd folytatta-...ha ez így van, akkor kérlek már most fejezzük be ezt, mert nem bírnám végigcsinálni.-nem bírt a szemembe nézni, de nem is kellett, én is csak az asztalt bámultam. Nem mertem megszólalni, féltem hogy egy hang se jönne ki a torkomon.
Végül mély levegőt vettem és mégis belekezdtem.
-Lexa, ez egy munkának indult. Semmi többnek. Aztán megláttalak a kocsihoz sétálni, és még fotózni se bírtam. Lenyűgöztél, és el kell mondanom, hogy élőben még szebb vagy mint a képeken-nevettem fel egy kicsit, és megfordult a gyomrom amikor ő is elmosolyodott-Amikor felkértek hogy fotózzak a bulin, nem lehettem volna boldogabb, mert tudtam hogy ott láthatlak majd. És aztán az a néhány óra, életem egyik legjobb élménye volt. Én eddig egyszer éreztem így valaki iránt. A lényeg, hogy én nem játszom veled, Lexa. Kedvellek. A fenébe is, nagyon kedvellek. Olyan mintha egy évtizede ismernélek, és ha tehetném, minden percemet veled tölteném amíg meg nem unsz, oké? Egy percig se hidd hogy becsaplak.-a végére már tényleg megremegett a hangom, de nem törődtem vele, csak letöröltem a könnycseppeket Lexa arcáról.
-Clarke, velem lenni nem egyszerű. Mindenhol lefotózhatnak, kérdezgethetnek. Ha egyszer belekerülsz, onnan nincs kiút.-suttogta de erre csak mosolyogni tudtam.
-Ki mondta hogy én az egyszerűt szeretem? Engem ezzel nem riasztasz el. Ilyen egyszerűen nem.-emeltem fel az állát hogy a szemembe nézzen, amiben túl sok érzelmet láttam egyszerre ahhoz hogy ki tudjam olvasni.
-Rajtad áll, Lexa. Én itt leszek ha készenállsz. Viszont most, egyedül kell hogy hagyjalak néhány órára, a főnököm most írt hogy be kell mennem az irodába. Sietek vissza, maradj csak itt, érezd magad otthon-nyomtam egy puszit a homlokára, felkaptam a dzsekimet és a kabátomat, majd egy utolsó integetés után kiléptem az ajtón.
Ahogy kiléptem, a hátamat az ajtónak döntöttem, de nem hagytam hogy elöntsön a pánik. Vettem egy mély levegőt, majd beültem a kocsimba.
-Jólvan Clarke, nyugi. Menni fog ez.-mondtam magamnak. Kigurultam az útra a kocsival, és kissé remegő kézzel vezettem az irodáig.