Shitty things (BTS Jin ff) (Chapter 2 Suga ff) {Átírás alatt}

Szobatárs

Üdv, a legkatasztrofálisabb napom, még elviselhetetlenebb reggelén!  Hogy miért is panaszkodással köszöntöm a felkelő Nap első sugarait?  Nos, a válaszom éppen eme különleges világhoz illően meghökkentő... A közelünkben létrehoztak egy vámpírsulit, amivel semmi gáz sem lenne, ha nem fizették volna le a szüleimet aprópénzzel, átíratkozós cetliért cserébe. Azzal a kifogással kérnek fel külsős diákokat, hogy "A két fajnak össze kell fogni egy közös cél érdekében!"... Hát hogy a hererákba ne?! Azok az árulók bedobtak egy kis zsetonért, a  vérszipatyozóktól hemzsegő pokolba!

 Ám indításként, csak hogy egy hangyányi említést tegyek szerény személyemről, Woo Chang Min vagyok, húsz éves egyetemista, aki ma kezdte volna meg második tanévét, élete főiskolájában. Ehelyett most mégis itt ácsorgok a vadonat új, sikosítóval mázolt, aranyozott kerítés intim szférájában.

 Ezen a világon képtelenség megemlíteni olyan teremtményt, tárgyat vagy akár szituációt, amit jobban rühellenék a szúnyog fétissel rendelkező vízihulláknál. Előre leforog elmél vetítőjén a tény, miszerint már az első héten megszabadulok tíz kilótól, az ellenség elől való loholás során. 

~Nincs mese, fel kell szívnom magam, és a keményet kell játszanom. -ismertettem lenyűgöző tervemet belső énemmel- Itt is az első tesztalany.~

- Csőváz haver! Mi a helyzet veletek? Lazultok? -szólítottam meg elmélyített hangon, egy nekem háttal álló egyedet, miközben afroamerikai reppernek éreztem szégyenteljes lényem-
- Heh... Aranyos. -mosolygott önelégülten, majd elindult irányomba-
- Meggondoltam magam, meséld el annak, akit érdekel! Viszlát! -repesztettem el szélsebesen a bejárati ajtóig-

Fuhh ez meleg helyzet volt, és egyben egy elcseszettül kivitelezett taktika is. Méghogy "közös cél"... Az én célom életem megtartása, míg az övék, hogy szárazra szívjanak. Hol itt a kompromisszum? Dühösen vagdaltam tovább mamut lábaim, mikor feltűnt, hogy tulajdonképpen hangosan ordibáltam egy csapat vámpírdiák körében. 

- Pontosan ezért van szükségünk a segítségére! Szeretnénk, ha a belsőseink megtanulnának emberek között élni, békében. -tappogott komótosan az igazgató-
- Én meg azt szeretném, hogy túléljem, amíg maga kiképzi őket erre. -helyeztem kétoldalt derekamra kezeimet- Szóval nem várhatnám meg, míg mások által kapiskálni kezdik, és csak azután tálalnám fel a velőmet sushiként? -fogalmaztam meg menekülési módszerem egy mondatban-

Az igazgató nemes egyszerűséggel megrázta kobakját, majd lepasszolt egy útközbe eső tanárnak, aki az osztályomba irányított. Ő biztosan nem egy közülük. Napbarnított bőre és gyengéd kisugárzása, még ebben a helyzetben is némileg megnyugtatta lelkemet. Pingvin léptekkel követtem engedelmesen, mígnem kinyitotta az egyik fehéren lakkozott ajtót , ami mögött sivár jövőm rejlett. Mosolyogva intett, amivel azt próbálta jelezni, hogy bemutatkozhatok, ha abbahagytam a magam alá csokizást.

- ... Woo Chang Min vagyok... és tulajdonképpen nagyon egészségtelen életmódot folytatok, sőt a kanapén ott az ülepem nyoma, mivel csak akkor emelem meg a fenekem, ha egy újabb hamburgert akarok magamba tömni. A vérem valószínűleg már meg van bugyvadva, és biztos vagyok benne, hogy ivásra végképp alkalmatlan. A karomat merném rá tenni, hogy mérgező! -hadartam el életmegőrző regémet-
- Ugyan, ne butáskodjon, senki nem fogja bántani. -küldött felém egy bíztató mosolyt tanárom-
- Ez olyan, mint ha azt mondaná Afrikában, hogy símogassak meg egy oroszlánt, mert olyan kis édesen vigyorog. -pillantottam vissza reményvesztve-