Shitty things (BTS Jin ff) (Chapter 2 Suga ff) {Átírás alatt}

Chapter 2: Csendes búcsú

Megőrizve érdektelen imidzsem, komótosan sétáltam az iskola sötét falai közé. Mikor meggyőződtem feltűnésmentesen, hogy senki sem mutat érdeklődést irányomba, előkaptam telefonom s tárcsáztam a számot, mely a legkevésbé állt közel szívemhez. 

Tulajdonképpen fogalmam sem volt, miért is tartalmazta oly' sok ideig kütyüm, használatba vétel hiányában. 

Talán legbelül vágytam rá, hogy lássam felugorni nevét a képernyőn? Vagy azért, mert hasznát láttam?

Ezen a ponton már én sem voltam biztos a saját személyiségemben. Néha azon kapom magam, hogy a körülöttem lévőkkel együtt, én sem ismerem magam eléggé ahhoz, hogy bízzak szavamban. 

A telefon hangos sípolása valamiért egy percig láncfűrészként zengett fülkagylómban. Kényszerítettem magam s legbelül érzelmeim viaskodtak, melyikük is kerekedjen felül. 

- Tessék, kivel beszélek? -hangzott a vonal túlsó végén apám professzionális hangja-

Hát persze... Miért is lenne meg neki a számom? De ha tisztában vagyok ezzel, mégis mi ez az émelyítő érzés? Szomorú lennék? Csalódott? Nem... Csupán földhöz vágott a tudat, hogy az történt amire számítottam...

- Shin Min Jee... -böktem ki végül, kissé félszegen-

Igyekeztem keresni a megfelelő szavakat, azonban egy sem passzolt volna a kapcsolatunkhoz. Így úgy határoztam, egyszerűen úgy fogalmazok, hogy később ne bánjam meg, s ne kényszerítsen túlzott elmélkedésre. 

- A rendezvényen Hye Mi hozott magával egy fiút. Min Yoongi a neve. Szükségem van a tartózkodási helyére. Minél hamarabb. 

Fogalmaztam tőmondatokban, mintha csak pizzát rendelnék. Bár valamiért sejtettem, hogy az öreg érzi kényelmetlenségem. 

- Meglep, hogy valaki ennyire fontos számodra. Még engem is felhívtál. Talán ennyire lecsökkent az önbecsülésed? -incselkedett önfeledten-

Alsó ajkamba harapva, vérem csordult dühömben. Felhúztam magam annak ellenére, hogy pontosan erre számítottam. 

- Csak bökd ki mit akarsz. -vágtam rá törekedve arra, hogy megőrizzem hidegvérem-

- Hehe, látom egyedül is sikerült intelligens fiatal nővé cseperedned. Annak ellenére, milyen elfajzott egy korcsra sikeredtél. Ilyen pillanatokban bánom, hogy nem tartottalak a háznál. -nevetett fel, mintha csak az idegeimen próbált volna táncolni-

Reakcióra vágyott, amelyet én nem szándékoztam kifejezni.

- Elmondom hol van, ha mindenkit elpusztítasz a csoportjukban. Mostanság eléggé megrengették a beléjük fektetett bizalmam és tartoznak is. Egyiket sem akarom élve látni. -mondta halálos komolysággal-

" Az én utam sötét és ködös." Valami ilyesmit mondtam, igaz? Nem gondoltam volna, hogy gyilkossá is kell válnom ehhez. Mégis mi jár a groteszk elméjében? Tudtam, hogy nem tiszta az öreg, de ez olyasmi, ami ténylegesen megalapozná a hírnevem. Készen állok ilyesmire? Perszehogy nem... Mi legyen a következő lépés. Magamévá kell tennem a konverzációt.

- Manapság tömeggyilkossággal is foglalkozol? Mit tennél, ha az emberek tudnák drog és emberkereskedelemmel tartod fenn a lehetetlennek tűnő luxus életed? 

- Ohh, szóval mégsem olyan sürgős az ügy? Azt hittem fontos, hogy ne hullaként lásd viszont. -motyogta meglepődöttséget színlelve-