Shitty things (BTS Jin ff) (Chapter 2 Suga ff) {Átírás alatt}

Chapter 2: Én téged látlak

 A hazafelé vezető utat gyötrelmes csend tartotta fogságában. Egyikünk sem érezte képesnek magát a helyes szavak megtalálására. Yoongi hangtalanul eresztette szabadjára könnyeit, melyet óvatosan ignorálva fogadtunk. 

Azonban a vénség tudta, ezúttal szótlanságom hátterében nem az érdektelenség lappangott. 

A visszapillantó tükörre segélykérően andalogva tekintetemmel futott össze íriszem a sofőrrel. 

Gondolatai hangosabban ordítottak elmémben, mint ahogy arra bármely tényleges mondat képes lett volna. 

"Itt az esély, hogy megváltozz!"

- Eh.... Szóval.... Nézd a jó oldalát! -kiáltottam ki határozottam, amely csupán hihetetlen határozatlanságom igyekezett fedezni-

- Az egész életem ennek a kapcsolatnak szenteltem. Mégis miféle jó oldal létezik az elvetemült fejedben erről? -kérdezte erőtlenül-

- Hát nekem megfelelően hangzik az is, hogy mostantól nem egy másik ember, hanem magad miatt éled az életed. -fordultam felé s ujjaimat álla alá csúsztattam finoman s emeltem meg tekintetem felé-

Felduzzadt szemei kerülték érdes pillantásom, mintha csak igyekezné nem hallani az igazságot.

- Yoongi, tudom, hogy elveszettnek érzed magad. Tudom, hogy azt gondolod nincs senkid rajta kívül, de nézz körül! Nem azért jöttünk érted, mert az alkalmazottam vagy, hanem azért mert számítasz! Élj önmagadért végre! -árasztottam rá mélyről jövő bölcseleti idézeteim-

- Önre viszont ráférne az ellenkezője. -vágta rá az öreg-

- Hé! Éppen nem magammal törődök, azt hiszem ez megérdemel egy kis elismerést. -érkezett a válasz-

Mire végre valahára megérkeztünk az egész autóból a depresszió súlyos hullámai áramlottak. 

Mindegyikünk a negativitás különböző arckifejezéseivel rendelkezett, míg nem értünk a bejárati ajtó másik felére, ahol egyesével köddé váltak melőlem, amint kiengedtem nehézkes lélegzetem. 

A meghitt kis hullaház hangulat lehetővé tette, hogy elgondolkozzak azon, amit mondtam. "Élj önmagadért!"...

Mindig is eszerint a meglátás szerint éltem és soha meg sem próbáltam érdeklődni, mi ment keresztül a körülöttem lévő emberek fejében. Vagy jóval inkább... Soha nem érdeklődtem, mert féltem, hogy olyan választ kapok, amire számítok. 

- Igen? -szólalt fel az érdes férfi hang a vonal túlsó oldaláról-

- Szia... apa... -nyöszörögtem ki bátortalanul-

Ahogy sejtettem semmiféle válasz nem hallatszott, csupán a néma susogás zúgott fülemben.

- Tudod én mindig is titokban reménykedtem, hogy visszafogadsz. Azt gondoltam ha kényszerítem magam, hogy normális életet éljek.... Vagy ha olyasmit teszek, amire büszke lehetsz... Akkor majd egy nap arra ébredek, hogy mellettem állsz. Valaha megfordult a fejedben, hogy megtedd? -kérdeztem érzelmetlen tónusban-

- .... Nem. -hangzott el egyértelmű válasza-

Magam is meglepődtem milyen sietősen tettem le a telefont s rohantam ki szobám ördögi falai közül. 

Az öreg és Yoongi éppen főzőcskéztek csendesen szaladgálva a konyhában. 

- Történt valami? -kérdezte a vénség az izgatottság minden jele nélkül-