ERROR [Min Yoongi ff.]

01.ÚJRAINDÍTÁS

2016. 06. 20. Daegu, Dél-Korea: JELEN

A boldogság semmi más, csak
szárazvillám a nyár egén.

Oly ritkán villan, oly titokban,
s az ára oly sok szenvedés!
A fénye oly korán kilobban,
s mindörökre sötétbe vész.
-  Nyikolaj Alekszejevics Zabolockij

Lee Iseul

Végre kipihenten keltem fel, és már negyedik napja, hogy nem kellett oldalra nyúlva kinyomnom az idegesítő ébresztőmet, hogy aztán időben beérjek az iskolába. Nem. Végre nyári szünet volt, ráadásul már le is érettségiztem abban a rohadt középiskolában. Egy fiatal lány voltam, aki várta, hogy visszajelezzenek neki az ország legjobb egyeteméről, miközben élte a maga kis álomvilágát és próbálta kiélvezni a maradék időt az otthonában.

A nap hét ágra sütött, a résnyire nyitott ablakon pedig behallatszódott a madarak csiripelése. Elmosolyodtam és ledobtam magamról a takarót, majd nagyot nyújtózkodva felálltam és elindultam a fürdőszobába, hogy vehessek egy friss zuhanyt munka előtt.

A frissítő után felvettem a kedvenc, világoskék nyári ruhámat, melynek nem volt vállrésze és a csípőmet kissé szűken ölelte körbe. Barna hajamat - amire ráfért már volna egy festés - hagytam, hogy lágyan a vállamra omoljon. Nem vittem fel sok sminket az arcomra, csupán a szokásos bíborszínű rúzsomból kentem ajkaimra.

A táskámba bedobáltam a telefonomat és a pénztárcámat, majd elindultam a konyhába, hogy reggelizzek valamit indulás előtt. A hűtőre felragasztva virított egy sárga post-it, amire anya írta, hogy ebéd a hűtőben és későn jön. Csak figyelmen kívül hagyva a kis üzenetet benyúltam a hűtőbe és kivettem egy kevés gyümölcsöt reggeli gyanánt. Még ittam egy kis teát, majd becsatolva a fehér szandálomat elindultam.

Elvettem a ház falának támasztott biciklimet, felültem a nyeregre és elkezdtem a munkahelyem felé tekerni. Amolyan tipikus kertvárosi lány voltam rózsaszín, kosaras biciklivel, akit mindenki ismert. Aki velem szembe jött az utcán, mindenki jó reggeltet kívánva köszönt, én pedig szokás szerint mosolyogva viszonoztam a gesztust.

Szerettem az embereket körülöttem, mindannyian az életem részévé váltak és tudtam, hogy nehéz lesz majd otthagyni őket, ha netán felvesznek a SKY-ra. A piacteret körbevették kávézók és kajáldák, na meg egyéb boltok, ahol a velem egy idősek szívesen tengették az idejüket. Én mégis a térre hajtottam, a kedvenc virágüzletembe, minek két oldalán egy-egy zöldséges helyezkedett el a két legkedvesebb öreg nénivel.

A főnököm - akit már kislány korom óta ismertem - már javában rendezgette a növényeket, mikor odaértem. Leszálltam a járgányomról, majd a biciklit neki támasztottam az üzlet oldalának és beléptem a kellemes illatokkal teli üzlethelyiségbe.

- Jó reggelt! - mondtam mosolyogva.

- Jó reggelt, Iseul - köszönt Min asszony, míg egy pillanatra hátrafordult.

- Miben segíthetek? - kérdeztem egyből, miután letettem a táskámat a pult mögé.

- Oh, kincsem. Ha esetleg kipakolnád a rózsákat a raktárból annak nagyon örülnék.

- Már csinálom is - nevettem fel jókedvűen és elindultam az említett helyiség fele.

Örömmel rendeztem el a vörös szirmú virágokat a vázákba, míg kioldoztam az őket szorító madzagokat. A rózsa volt a kedvenc virágom, főleg a kis kori emlékeim miatt. Halálosan szerelmes voltam a legjobb barátomba még anno, és a születésnapomra kapott hervadó virág lett a kedvencem. A mai napig eszembe jut, ahogyan ott ültünk azon a dombon, mikor után elmentünk hozzám és megettük a szülinapi tortámat. Vagy mikor az iskolában minden nap egymás mellett ülve ebédeltünk.

De aztán eltűnt, elment és az emlékek fokozatosan halványulni kezdtek. Eltelt azóta tizenegy év és semmit nem hallottam róla. Az anyukája keveset beszélt róla, szinte csak annyit, hogy havonta egyszer felhívja, mert nincs több ideje. Nehéz az idol élet. Tudtam, hogy a fővárosban lakik és sikeres zeneszerzőként és rapperként tevékenykedik. Sose kerestem rá az interneten, talán mert tudtam, hogy fájna, ha újra látnám. Inkább meghagytam a kis kori emlékeimet magamnak, és a kisfiút, akit én ismertem.

Délelőtt rendbe tettük a boltot, majd jókedvűen fogadtuk a vásárlókat. Összeállítottam a csokrokat, csomagoltam és a főnökömmel beszélgettem.

- Elugrok ebédelni, addig vigyázol a boltra? - simított végig a karomon Min asszony.

- Persze, menjen csak - mosolyogtam rá.

- Szívem több, mint tíz éve ismersz. Most már tényleg tegezhetnél - forgatta meg barna szemeit játékosan, miközben elindult.

Még nevetve jó étvágyat kívántam, majd elhagyta a boltot. Délután egy óra volt és nem voltak vásárlók, ezért a pult mögött ülve elővettem a telefonomat és átnéztem a közösségi oldalaimat és visszaírtam az egyetlen barátomnak, akit Yoongi után szereztem. Jaehwa velem egy idős volt, és osztálytársak voltunk középiskolában. Nagyon hasonlított a személyiségünk, talán annyiban különböztünk, hogy ő szívesen járt hétvégén partizni és fiúzni, amíg én otthon ültem egy jó könyvvel a kezemben.

A kis csengő az ajtó felett megszólalt, ami azt jelentette, hogy egy ember tért be a boltba. Azt hittem Min asszony jött vissza, de ahogy felpillantottam, szembe találtam magam egy szőke hajú fiúval, ahogyan körbenézve becsukta az ajtót. Fekete, háromnegyedes ujjú felsőt viselt, szakadt farmerral és bakanccsal, ami elég fura összeállításnak találtam nyáron.

- Szia - szólítottam meg kedvesen. - Segíthetek valamiben? - kérdeztem mosolyogva, miközben letettem a mobilomat a pultra.
A fiú laza léptekkel elindult felém, míg zsebre vágta kezeit.

- Anyukámé a bolt - magyarázta. - Itt van valahol?

Villámcsapásként ért a felismerés, és egy pillanatra magam előtt láttam a kisfiút, akivel gyerekkoromban minden napomat töltöttem, de akkor ott állt előttem a felnőtt férfi, azzal a kissé goromba tekintetével, amit ezek szerint nem hagyott el.

- Yoongi? Tényleg te vagy az?