ERROR [Min Yoongi ff.]

17.EMLÉKSZEL?

"Mindig is féltem, hogy egyszer elveszítelek. Már az első csóknál féltem, mert ha van első, lesz utolsó is."
-
Szélesi Sándor

Lee Iseul

Néztem, ahogy Yoongi békés arccal alussza az igazak álmát mellettem a kanapén. A film még javába ment, de a fiú elaludt, pedig az akció-vígjáték egész érdekes volt. Az arca olyan nyugodt volt, mintha semmi problémája nem lenne, pedig tudtam mennyi mindent hordoz a vállán. Szerettem volna ha magától megnyílik előttem, hogyha elmondja a problémáit és segíthetek megoldani őket. A támasza akartam lenni. Nem csak egy barát, hanem olyas valaki, aki mindig mellette van a nehéz időkben is és támogatja. Nem voltam mellette évekig, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám és beakartam pótolni ezt az időt.

Kérlek engedj közelebb magadhoz.

A kezemen lévő karkötő mégis azt bizonygatta, hogy igenis közel állunk egymáshoz.

Apró pislogással kezde kinyitni szemét, míg én tovább néztem angyali arcát. Fáradtan nyitotta ki íriszeit, míg tekintetével mintha a vesémig látott volna.

- Régóta aludtam? - kérdezte hirtelen.

- Egy ideje.

- Aha, és mióta bámulsz? - mosolyodott el, míg rendesen felült és egy kényelmesebb pozícióban nyújtózkodott egyet.

- Egy ideje - válaszoltam vállatvonva.

Hitetlenül felnevetett, miközben ismét hátradőlt én pedig tovább néztem őt. Bele akartam látni a fejében.

- Akkor gondolom érdekesebb vagyok, mint a film - mondta egoistán.

- Te is elaludtál rajta - kontráztam.

- Mert egész este fent voltam és dalt írtam. Attól, hogy haza jöttem még vannak kötelezettségeim.

Tudtam, hogy a zene az élete és a megélhetősége is egyszerre, de őszintén örültem volna annak, hogyha pihen egy keveset.

- Miről szól a dal?

- Titok - válaszolt.

- Annyit titkolózól - ezzel próbáltam közelíteni a témához. - Mikor fogsz megnyílni előttem?

A film már csak háttérzajként ment, egyáltalán nem érdekelt egyikőnket sem mi megy a tv-ben. Yoongi arcán ezernyi érzelem suhant át.

Legfőképp;
Félelem.

- A titkok az életem részei - mondta halkan.

- És képes lennél megosztani őket?

Másra sem vágytam, minthogy meghallgassam. Hogy megnyíljon.

Min Yoongi

Az életem szakaszai számomra a legféltettebb titkaim voltak. Kevesen tudták min mentem keresztül és ez így volt jól. Az emberek nem tudhatták meg mennyire gyenge is voltam és vagyok. Viszont Iseul megérdemelte, hogy hallja a történetemet.

Megbocsátott. Visszafogadott.

Még ezek után is...

Ökölbe szorított kézzel futtattam át a gondolatokat a fejemben, hogy hogyan is mondjam el neki mi történt abban a pár évben, amíg nem találkoztunk.

Nyugodj le, Yoongi. Minden rendben lesz.

- Azért mentem Szöulba, hogy híres rapper legyek. Te is tudod mennyire szerettem mindig a zenével foglalkozni - kezdtem bele a mesélésbe, majd óvatosan rápillantottam, majd mikor bólintott folytattam. - Gyakornok lettem egy cégnél, de feladtam. Ahoz is gyenge voltam, hogy végigcsináljam - nevettem fel szánakozva magam iránt. - Miután elhagytalak teljesen üres lettem, szinte már csak a fájdalmat éreztem és teljesen bekebelezett a depresszió. Iskolába jártam, aztán gyakoroltam az ügynökségnél, majd haza mentem és bezárkózva szánalmasan szenvedtem. Mikor tizenhét lettem volt egy lány, akibe mondhatni beleszerettem - összeszorítottam a számat egy aprócska pillanatra, ahogy Minji emléke előbukkant. - Kedves volt velem, foglalkozott velem és kezdett kihúzni a depresszióból. Azt hittem ő is szeret, minden erre utalt. Mikor szerelmet vallottam neki a képembe röhögött és azt mondta, hogy fogadott a barátaival, hogy vajon mennyi idő, mire egy ekkora lelki roncs beleszeret.

Felnevettem egy pillanatra, ahogy eszembe jutott mennyire szánalmas is voltam. Hiszen tényleg elhittem, hogy valaki szerethet? Ugyan már. Már rég elvesztettem a hitet. Egyedül már csak Isul-ban hiszek.

- Mi történt Minjivel? - kérdezte Iseul hirtelen.

Felsóhajtottam.

- Néha-néha láttam az iskolában, ahogy a barátaival rajtam röhög, de nem figyeltem rájuk. Teljesen rideg lettem mindenkivel.

- Utána mi történt?

- Az ügynökségnél maradtam, de nem kerültem be egy bandába sem, aminek így utólag örülök. Ott ismertem meg azt a hat idiótát, akik valami életet vertek belém. Idővel Namjoon-nal és Hoseok-kal saját stúdiónk lett, és így lettem zenei producer. Tae, Jungkook, Jimin és Jin pedig néha vokáloznak egy-egy dalhoz. Ez az én kis történetem - vontam meg a vállamat mosolyogva.

- Tudod, hogy arra vagyok kíváncsi mennyire szenvedtél - suttogta halkan, lehajtott fejjel.

- Direkt nem tértem ki rá - sóhajtottam. - Biztos tudni akarod?

Alig észrevehetően bólintott én pedig minden erőmet összeszedve elkezdtem;

- Minden nap úgy keltem fel, hogy megakarok halni. Gyűlöltem az embereket magam körül és szorongtam a tömegben. Sose beszéltem senkivel, mert féltem attól, hogy ők is elhagynak. A fiúk rám akaszkodtak, sose kerestem a társaságukat - kuncogtam fel. - Mikor idősebb lettem inni kezdtem, sokat. A mai napig van, hogy három napra bezárkózok a stúdiómba, írom a dalaimat és megiszom a rengeteg alkoholt, amit becipelek oda. Senkit nem engedek be, nem veszem fel a telefont se. Csak én, a zene és a magány. A zene az egyetlen, amiről tudom, hogy sosem hagy el.

- Én sem foglak elhagyni - mondta halkan Iseul.

Felkaptam a fejem és a lányra néztem, kinek szemeiben könnyek csillogtak. Láttam a fájdalmat íriszeiben, és tudtam, hogy nem akarja elviselni a tudatát annak, hogy mit éltem át és mit élek át a mai napig. A szívem nagyot dobbant, mikor apró kezével megfogta az enyémet, és lányan megszorította azt. Karján ott csillogott a kis ékszer, amit nekiajándékoztam és a televízió lágy fényében észrevettem a lány bátorító mosolyát. Talán akkor lettem biztos abban, hogy az érzéseink valódiak, és nem kell tovább várnom. Vágytam az érintésére, a lelkére.

Vágytam Iseul-ra.

- Emlékszel... - kezdtem idegesen -, Emlékszel, mikor azt mondtam, hogy jössz nekem egyel és befogom hajtani rajtad?

- Igen - mondta értetlenkedve.

- Megakarlak csókolni. Ezt akarom.

Ahogy kijelentettem, mire is vágyok Iseul szemei szinte a kétszeresükre nőttek, míg a száját egy kicsit eltátotta. Láttam, ahogy a lélegzete, szinte elakadt, majd miután összeszorította ajkait hatalmasat nyelt.

- Csókolj meg - nyögte ki bátortalanul, nekem pedig több se kellett.

Sziasztok😊

Igyekeztem hamar megírni a részt, de sajnos mostanság sok minden közbe jött és a lelki állapotom sem volt valami fényes:c
Viszont visszatértem (mondjuk) és igyekszem majd a téliszünetben minél többet írni 😄
Köszönöm a kommenteket meg a vote-okat..
ÉS TE JÉZUS ÚR ISTEN KÖSZÖNÖM A TÖBB MINT 1K MEGTEKINTÉST. IMÁDLAK TITEKET❤❤❤❤❤
Most pedig jön a szomorú hír...
3 rész maradt az ERROR-ból, és már biztos vagyok benne, hogy legkésőbb januárig befejezem a sztorit:c
De addig gőzerővel hajtok😊
Még egyszer köszönök mindent❤❤