ERROR [Min Yoongi ff.]

13.ŐSZINTESÉG

"Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség."
-  Babits Mihály

Lee Iseul

Csöndben ültünk a kicsit rozogább padon a park legszélén. Yoongi szó nélkül kifizette a fagyimat, mondjuk én teljesen fel sem fogtam mi történik. Visszautasított az egyetem, viszont Yoongi nemrég közölte, hogy szeretné helyrehozni a dolgokat. A csalódottság és a boldogság nem illik össze, nekem pedig kivételesen a boldogságból jutott több. Miközben a fagyimat nyaltam néha-néha oldalra pillantottam Yoongi-ra, aki elgondolkodva bámult maga elé. Vajon mi járhat a fejében?
Nem siettem az evéssel, ahogy a szőke fiú, aki már jóval előttem megette az édességet. Nem tudtam mi következhet, talán még féltem is tőle. Ha most elküld a búsba abba már tényleg belebetegszek.

-Taehyung megmutatta az egyik új számodat – törtem meg a csendet kettőnk között. – Nagyon tetszett.

Az ujjaimmal kezdtem játszani az ölemben, míg nem mertem ránézni Yoongi-ra. Lehet, hogy rosszul tettem, amiért én kezdeményeztem.

-Igen, tudom. Elmondta – válaszolt lazán, amolyan Yoongi-san. – Örülök, hogy tetszett. Szívből jön az egész.
-Még mindig? – suttogtam szinte alig halhatóan.

Nem mondtam ki azt a szót. Pontosan tudta mire gondolok, nekem pedig csak egy válaszra volt szükségem.

-Igen – motyogta. – De ne érezd, hogy ez a te hibád.

Pedig én úgy éreztem. Bűntudatom volt, amiért nem voltam vele, mikor a legjobban lett volna rám szüksége. Magára hagytam a démonjaival és az önmarcangolásával. Mikor haza jött, akkor sem vettem észre, hogy valami baj van. Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Hogy lehet majd belőlem pszichologus, ha már erre se tudok figyelni? A szemeimből ismét potyogni kezdtek a könnyek, amik a kezemen csattantak hangtalanul. Yoongi szinte azonnal felém fordult és kezeivel megszorította enyémeket.

-Iseul, ne sírj. Tudod, hogy mindig ilyen voltam – mondta, ezzel próbálva vigasztalni.

-Akkor sem voltam melletted, mikor kellett volna.

Kimondtam, ami a legjobban fájdította a szívem, és egyszerűen nem tudtam megbocsátani magamnak. Yoongi percekig csendben volt, míg kacsóimat markolta és a könnyeim szüntelen potyogtak rá.

-De most már itt vagyunk, nem? – kérdezte. – Engedjük el a múltat.

-Miért voltál velem olyan goromba? - 
Még valami ami nyomta a szívem, amire mindenképp választ akartam.

-Eléggé más lettem. Ezzel az énemmel sok embert elijesztek magamtól, vagy megutáltatom magam velük. Viszont az igazi énem nem akarom kimutatni, hogy milyen gyenge vagyok valójában. Inkább úgy döntöttem, hogy téged is elijesztelek, mert melletted gyengébb leszek.

-Miért?

-Mert az érzéseim sose változtak irántad.

Egy mondat kellett ahhoz, hogy még jobban elkezdjek sírni. A fájdalom helyét most már teljesen átvette a boldogság. Nem mondta ki, hogy szeret, de nekem ennyi is elég volt, hogy tudjam tényleg így van. Ahogy átkarolt és szorosan magához ölelt, mindent elárult.

A kapcsolatunk sose volt olyan, mint másoké. Gyerekként nem fogtam fel mi az a szerelem, csupán azt éreztem, hogy a szívem hevesebben ver, a tenyerem izzad és sokkal boldogabb vagyok a fiú közelében. Mikor elment, egy űr tátongott bennem, amit senki sem töltött be. Olyan volt, mintha elvesztettem volna egy részem;
De ezt most visszakaptam.

- Nem akartam, hogy ennyit szenvedj miattam. Ne haragudj - suttogta. - Veled önmagam lehetek. Ígérem, hogy soha többet nem bántalak.

Soha többet nem bánt? Ez azt jelenti, hogy nem fog elhagyni és velem marad. Akárhogy is lesz, én mindig mellette leszek.

- Szeretlek - leheltem a szót kettőnk közé.

Azt hittem nem hallotta meg. Azt hittem, hogy ez az apró szó eggyé válik a széllel és elillan. Viszint Yoongi szorosabban fonta körém karjait, arcát pedig a nyakamba fúrta. Kezeimet felvezettem karjain és a nyakát átkarolva magamhoz öleltem, míg a vállába fúrva arcomat halkan sírtam. Ami fura volt, hogy nedvességet éreztem a bőrömön, pontosan Yoongi feje alatt.

Sírt.

Nem volt egy érzékeny fajta, és habár évek óta nem láttam mégis tudtam, hogy ő nem szokta ilyesfajta dolgokkal kifejezte az érzéseit. Akkor azonban hozzám bújva sírt velem.

Visszakaptam őt, ő visszakapott engem.

Viszonoztuk egymás érzéseit.

Nem mondta ki azt a szót, amit én mégis tudtam, hogy ő is így érez. Yoongi azért sírt mert végre igazán szerette valaki pontosan úgy, ahogy neki szüksége volt rá. Ha azt mondta volna, hogy aznap este ketten elszökünk a világ végére, akkor elmentem volna vele, csapot-papot ott hagyva magam mögött.

Bármire képes lettem volna érte.

De neki, csak egy valamire volt szüksége;

A szerelmemre.

Sziasztok😀

Első sorban szeretném megköszönni a vote-okat és a kommenteket, imádlak titeket❤❤
Szóval hoztam egy aprócska részt (sajnos csak ennyire volt időm és meg is látszik a minőségén, amit nagyon sajnálok). Innentől kezdve egy kis időre felszállunk a szerelem vonatra, remélem nem bánjátok😂❤
Igyekszek a következő résszel és megpróbálom emberibb időben kitenni, mint most😂