the napkin ↳ lrh | ✓

28.; "date"

Az ébresztőm pontban délben kelt fel engem, ezen a csodás szombati reggelen. Morogva nyomom ki a telefonomat, és elhajítom a szoba másik végébe, hisz annyi mindent megélt már, hogy ez meg sem kottyan már neki. Az arcomat a párnába fúrom, és nagyot sóhajtok. Miért is keltem fel ilyen ''korán"? Ahogy megvilágosodok, hogy mi is a mai program, mintha ágyúból lőnének ki. Gyorsan talpra állok és besietek a fürdőszobába.

Lezuhanyzok, hajat mosok, szárítok és vasalok. Miután a minimális sminket is felkentem a fejemre, egy köntösben vissza csoszogok a szobámba. Felveszem az elhajított telefonomat a földről és megnézem az időt. Nem sokára délután egy óra.

Ilyen hamar eltelt az idő?

Visszadobom az ágyra a készüléket, és a szekrényemben temetkezem. Egy sötét kék apró fehér pöttyökkel ellátott rövid nacit húzok fel magamra, egy szintén sötét kék pólóval, aminek az alját a nadrágba. Végig pásztázom magam a tükörben és mivel elfogadhatónak ítélem a külsőmet, ezért lemegyek reggelizni.

Anyu a szokásos reggeli kávéját iszogatja a konyha pult mellett ülve, miközben a telefonján a híreket olvasgatja.

- Hova készülsz, kicsim? – pillant fel rám, apró mosollyal az arcán.

- Ümm.. Luke értem jön kettőre, de nem tudom hova megyünk. – vonok vállat és kiveszek a gyümölcsös kosárból egy barackot, lehuppanok anya elé.

- Az a Luke? – vonja fel anya a szemöldökét.

- Milyen Luke? – csatlakozik be a semmiből édesapám is a beszélgetésbe, én pedig majdnem megfulladok a félrenyelt barack darabkától.

- A lányodnak udvarlója van. – vigyorog anya. – Már mióta!

- Nem az udvarlóm! Te jó isten.. – motyogom.

- Hát oké, azért szívesen megismerném ezt a... Luke-ot. – mondja apa és már el is tűnik a nappaliban.

- Anya!! – mérgelődök.

- Most mi van? Így is úgy is megtudta volna. – nevet fel halkan az előttem ülő gonosz nőszemély. Ahj már...

- Amúgy.. Mostanában, hogy vagytok apuval? Minden rendben? – kérdem meg kicsit halkabban és anya arcát fürkészem.

- Nincs miért aggódnod most már, drágám. – kacsint, majd lerakja a bögréjét a pultra és eltűnik a szemeim elől.

Felsóhajtok, majd kidobom a megrágcsált barackot amiből már csak egy mag maradt.

Ismét lecsekkolom az időt a telefonomon, és mivel hamarosan kettőt üt az óra, ezért elköszönök a szüleimtől, felveszem a cipőmet és kimegyek a ház elé.

Körül belül öt percet várok kint, és megérkezik a szöszi is. Amikor megpillantom az arcát a szívem kihagy egy pillanatra. Legyűröm a hasamban kavargó pillangókat és lassú léptekkel odalépkedek Luke-hoz. Direkt ügyelek, hogy hova lépek. Hát amikor már azt hinném, hogy minden rendben lesz és nem esek már fel, akkor történik meg, hogy megbotlok a saját lábamba.