the napkin ↳ lrh | ✓

4.; third message

A vidámparkba érve, elfog egy fura érzés, amit már elég régóta nem tapasztaltam. De hát ezzel jár az, amikor az ember csak az iskolára koncentrál és semmi szórakozást nem biztosít magának. Példának itt vagyok én, akinek csak az a kikapcsolódás ha elmegy a kedvenc kávézójába.

- Úristen! Vattacukor! Muszáj vennünk! – kiált fel boldogan Gigi, aki hirtelen megragadja a kezemet, és elrángat a vattacukros standhoz.

- Fúj, eddig nem is tudtam, hogy szereted ezt a.. – nem hagyja, hogy befejezzem, ehelyett inkább felmutatja a mutatóujját.

- Ne! Nehogy kimondd! Igenis, finom a vattacukor, csak te vagy ilyen elvont. – gúnyolódik mire felnevetek.

- Oké, csak vegyél már, és menjünk! – sürgetem, és végig pásztázom a fényekben szikrázó parkot.

- Áfonyás, vagy banános legyen? – gondolkozik hangosan.

- Banános.. – forgatom a szemeimet. Nem igaz, hogy ennyit vacakol egy kaja miatt, aminek ráadásul szörnyen rossz íze van.

- Áfonyás lesz! – mondja az eladónak, aki szerintem szintén úgy unja Gingert mint én. Hát nem csodálom, nekem minden egyes nap el kell viselnem, ennek a nőnek meg most életében egyszer.

Miután kész Gigi vásárolt cukor adagja, végig járjuk az egész helyet. Miközben beszélgetünk, minden játék pultnál, kajádálnál, vagy hullámvasútnál megállunk.

Most éppen, egy forgó keréknél állunk sorba, hogy végre feljuthassunk. Az epres shaket szorongatom a kezemben miközben néha-néha kortyolgatok belőle. Öt percen belül, ha nem több végre felszállhatunk. Odaadom a jegyeinket a jegy ellenőrnek, ő pedig beenged minket az egyik kabinba. De mivel ez, három személyes, be kell várni valakit aki egyedül van, hogy beülhessen. Megforgatom a szemeimet, és felsóhajtok.

Hála az égnek, nem olyan sokára érkezik egy színes hajú fiú, aki beül Ginger mellé. Mint látom, a barátnőmnek ez nincs nagyon ellenére, hisz úgy nézi azt a szerencsétlen fiút mintha valami kölyök kutya lenne. Nem akarom tudni, hogy jelenleg mik játszódhatnak le az agyában.

Az első menet elkezdődik, és csiga lassúsággal elindulunk. Unalmamba a fejemet az ablak részhez támasztom.

- Bárcsak otthon maradtam volna! – motyogom, és erre Gigi felkapja a fejét.

- Hé! Mi bajod van, eddig tök jól szórakoztál! – jutalmaz meg egy szigorú pillantással.

- Igen, de ez valami baszott unalmas! – ahogy kimondom ezt a szót, kikerekednek a szemeim.

- Oh, drága Bonnie Cox, mondtam én, hogy..

- Ne! Véletlen volt, nem is értem, hogy vettem át tőled ezt a stílust! – az ismeretlen fiúból egy halk nevetés csúszik ki.

- De akkor is megmondtam! – vigyorog.

- Aha.. – forgatom meg a szemeimet ismét.

Hamarosan lejár az első kör, amikor hirtelen a barátnőm a 'színeshajú fura, de nem annyira csúnya' fiúra borítja a shaket.

- Upsz, bocsánat! – Gigi annyira megilletődik, hogy azonnal felpattan, és -ha fogalmazhatok így- kiugrik a kabinból. Értetlenül kapkodom a fejemet, de mivel nem akarok tovább itt lenni, ezért követem a példáját.

- Ez mi volt? – kérdem Gingertől, mikor utolérem.

- Semmi. – vágja rá. – Gyere menjünk inkább kávét inni!

- Mi? – na kezdődhet. – Biztos, hogy nem! Most ettünk, meg ittunk! Tele vagyok!

- És?

- Hát, tele vagyok! – ismétlem magam.

- Naa.. – pillant rám a szokásos kiskutya szemeivel.

- Oké, jól van, csak ne csináld ezt!

Kisebb séta után, egy hét elteltével végre újra beleszippanthatok ebbe a kávéval illatosított levegőbe. De hiányzott már. Gigi automatikusan ül le ahhoz az asztalhoz. Követem és én is helyet foglalok, természetesen rögtön az asztalra terelődnek a szemeim.

„202-555-0108, már lassan egy hete, hogy nem láttalak, és ez megőrjít."