A palota átka

7.Rész. A hadjárat. Haticse. Ibrahim. Nigárr

És egy pár jó hónap után végre visszamehettem a Topkapi palotába. Ibrahim eljött utánam kocsival, és Musztafától pedig romantikusan búcsúztunk el. A gyűrű, amit tőle kaptam még mindig kezemen volt, és az a kis vércsepp is, amit a szívembe őriztem és őrzök most is egy kis üvegcsékébe bezárva. Búcsúzkodás után felszálltam a kocsiba, elköszöntem a szultánától is. Kicsit hosszú utunk volt, de ez a mostani beszélgetés igen felkevert:

-És Nigárr asszonnyal mi a helyzet? –Kérdeztem tőle, de ahelyett, hogy egy kellemes mosolyt lássak az arcán igen borússá vált.

-Gyermeket vár tőlem –vágta rá egy mennydörgő hangon, egy csöpp örömmel se. Mire számomra egy villámcsapásként érkezett, hogy még a mosolyom is eltűnt, olyan ijedten néztem rá.

-És Haticse szultána tud erről? –ijedtembe már nem tudtam, hogy mit kérdezzek. Majd a borús tekintetével rám nézett újból:

-Remélem nem érem ezt meg. A csatatér fogja ezt eldönteni –vágta rá,mint egy ostor és én egyből értettem mire gondolt, aminek én egyáltalán nem örvendtem. Nem is nagyon volt kedvünk beszélgetni többet, egészen, mint egy temetés úgy volt ez az utazás. De egy jó hosszú idő után a palotába érkeztünk. Aznap este még az Ibrahim palotájába maradtam. Hanem, ami aznap este történt nagyon elkedvtelenített, és szomorú lettem. Amint befejeztem a pakolást, hogy holnap a másik palotába mehessek, mosolyogva és örömmel mentem le a vendégszobába. A látvány nagyon megrémített, és mosolyom is eltűnt. Ibrahim ült a nagy kanapén, és Háticse szultána pedig állt, zaklatottan és hisztérikus sírással nézett rám. Ibrahimon észrevettem az ijedséget, és a kétségbeesét, gondoltam, ennek nem lesz jó vége. Ijedten álltam előttük, azt sem tudtam, mit csináljak, míg egyszer csak Háticse szultána néz rám és löki a kérdést felém, mintha egy kővel dobott volna meg:

-Mond! –szólalt meg nagyon kedvetlenül, és a hangja is mogorva volt. –Te is tudtál erről, igaz? –majd itt kezdtem rájönni, hogy mi is történt: kiderült Ibrahim és Nigárr asszony kapcsolata. Ijedten Ibrahimra tekintettem, aki tekintetéből kiolvastam, hogy adjam meg a választ nyugodtan, de még mielőtt mondtam volna nyugodtan, Háticse szultána szólal meg újra most már nagyon dühösen:

-Ne nézz rá! Válaszolj a kérdésemre! Ne várd, hogy ezt is megmondja neked! –mondta, mire ijedten néztünk rá mindketten. Itt már újból kiborult, és sírva folytatta: -Mindvégig átvertetek, és a szemebe hazudtatok évekig!! –ordibálta eszeveszetten, mint egy őrült. Erre én egy lépést ijedten hátraléptem, mire Ibrahim felállt, felé közeledett, és a kezét próbálta megfogni, és finoman ennyit mondott, miközbe kezét elhúzta közeledtekor:

-Kedvesem....

-Ne nyúlj hozzám! –Mondta ugyanolyan zaklatottan, mire Ibrahimnak már teljesen elment a kedve. Én vártam, hogy ne szóljak bele még, és ők folytatták:

-Mi késztetett erre? Nem voltam elég jó neked? Nem tudtam örömöt okozni neked? –Kérdezte ugyanúgy a szultána, de én Ibrahim válaszán igen meglepődtem. Egy jelenetre gondolt vissza, és azt elevenítette fel, mikor a szultána az Oszmán Birodalomnak képzelte magát, és ugye Ibrahim pedig az ő szemében végig egy szolga marad, egy jelentéktelen szolga, aki fejet kell hajtson a szultána előtt.... És őt szolgálja...A szultána furcsán nézte, mikor ezt mondta, és egyáltalán nem bánta meg, úgy vettem észre.

-Akkor egy világ őlt össze bennem, mikor ezeket mondtad –mondta nagyon kedvetlenül, de a szultánát ezt sem hatotta meg, igen szúrósan és dühösen folytatta mondanivalóját, mi nekem már elegem lett, és nem tudtam szó nélkül hagyni. Nehogy már vérig sértegesse.