A palota átka

9.Rész

(1536 március)

Annyira nyugodt lettem ez a pár hét alatt, mintha minden gondom elszállt volna hirtelen. Közbe, miután minden zűrzavar elmúlott, Ibrahim palotájába mentem vissza pár napra. Még mindig nyugtalanítottak, de nem annyira. Egyik reggelinél, kit látnak szemeim, Wardah asszony kér bebocsátást csodák csodájára. Hirtelen a villát is kiejtettem kezemből. A pasa és Haticse szultána is csodálkozott:

-Jöjjön! –mondta a pasa reggeli közbe –én mind azon gondolkoztam, hogy vajon nézzek-e a szemébe, ezek után vagy haggyunk inkább a fenébe...? Errefel két kísérőlánnyal beállít. Meghajol, majd rám, aztán a szultánára, a gyerekere, majd Ibrahimra nézett:

-Pasám, engedelmeddel azért jöttem, mert a szultán küldött, hogy átadjam üzenetét, hogy ma este vár a palotájába, de csak téged, a szultána nélkül –én nekem hirtelen kiesett a számból az ennivaló, és Ibrahimra néztem, aki igen halálsápadt lett. Megijedt. A szultána pedig mégjobban. Semmit sem szóltunk. Hanem a pasa felállt asztalától, majd felöltözött, egyből a palotába ment beszéd nélkül. Engem nagyon rossz érzés fogott el. Hirtelen megmagyarázhatatlanul a szívem erősen kezdett el dobogni, és levegő után kezdtem kapkodni. Gyorsan egy pohár víz után nyúltam, amit igen jól meghúztam. Próbáltam helyrehozni magam, de sápadt is lettem. Hanem hirtelen Wardah asszony térít észhez:

-Nádjá asszony téged én hívlak meg magamhoz egy vacsorára. Kérlek ne utasíts vissza. Jöjj velem most, hogy ne utazzunk külön-külön.

-Mi az? Valami ünnepély van, amiről nem tudok, hogy mindenki meghív mindenkit? –Kérdeztem, miközbe felálltam még mindig remegve az asztaltól. Haticse szultána is igen megnézett egyszer engem, egyszer Wardah szultánát.

-Hürrem szultána ünnepélyt rendezett a háremben, és a szultán is úgy gondolta, hogy Ibrahimmal lenne –Erre nagyon gyanús és ideges kezdtem lenni, de tudtam, hogy ez egy kifogás.

-És a szultána miért nem jöhet? –kérdeztem, hogy lássuk: halálos dolog, vagy egy újabb összesküvés, mert el akarnak távolítani Ibrahim mellől. Eközbe Haticse szultánára néztem, amúgyis kíváncsi volt erre.

-Őt nem hívták –vágta rá, és ekkor már tudtam, milyen sorunk lesz. Remegve álltam mellé, és finoman a hátára tettem a kezem, hogy jelezzem menjünk, de előtte meghajoltunk a szultána előtt, és a kocsiba ültünk, ami elő volt már készítve.

-Jöjj, Wardah szultána –mondtam, miközbe remege léptem ki a palota ajtaján a kocsiba. Lehet ez lesz a legutolsó alkalom, amikor a Topkapi palotába teszem a lábam. Ijedten szálltam be az előkészített kocsiba, amivel az előbb jött Wardah asszony. Bizonytalanul és remegve beültem. Hirtelen újból rossz érzés fogott el. Próbáltam indulataimat fékezni, de abba bíztam, hogy talá azért hív magához annyi hét után, hogy mérgezzen meg, mert akkor legalább nem kellett volna ezt én megtegyem. És útközbe hirtelen ez jutott eszembe, míg gondolataim szerteszét vittek:

-Szutlánám, mi késztetett erre? –majd gondolataim egyenest a Topkai palotába vittek.

-Nem akarok többet haragba lenni veled –mondta igen egyszerűen, ami nekem kicsit gyanúsnak tűnt, mert nem tudtam hinni szavainak.

-Ibrahim.....Igaz? –tudtam, hogy ő tud valamit erről az egész dologró, mert túl kedves hozzám, és rejteget valamit. Talán azért hívott meg pont ma, hogy ne kelljen lássam Ibrahim halálát.

-Nem...-Vágta rá, de nem tudtam hinni neki.Majdnem a sírást is elkezdtem, míg a palotába értünk volna, időnap előtt.

-Ne próbálj hitegetni engem! –Vágtam rá hirtelen –Akkor is megmondtam, hogy nem jó, ha lebecsülitek erejét....De most ez más....A halálát fogja lelni holnapig. Érzem –mondtam, miközbe már véletlenül kicsordult egy könny a szememből.