A palota átka

6. Rész. Manissában

Igen hamar eljött a reggel, bár alig tudtam aludni valami, annyira felzaklattak az előző napok eseményei. Főleg állandóan viták közepette voltam. Szörnyű volt, mintha egy rémálom közepette lettem volna. De mindegy is, végre Musztafával leszek a szandzsákába, így kiheverem ezeket a fárasztó és utálatos napokat. Az agák már szobámba jöttek, két ládát vittek ki, majd két kísérőlány is csatlakozott hozzám. Én felöltöztem éppen úgy, mint ahogy Kátjá asszony ajánlotta, azokkal a csodaszép kiegészítőkkel. Mikor elhagytam a háremet mindenki megbámult, mert azt hiszem, még egyszersem öltöztem ki így. A szultána is elémbe jött, a válidéval, én meghajoltam előtte, aki igazán kicsit furcsán nézett rám, de attól függetlenül mosolygott. Mellette pedig Kátjá asszony állt, neki is mosolyogtam kicsit, ne legyen feltűnő. Amikor a palota kapujához értem, két kocsit vettem észre, és az egyik mellett Ibrahimot láttam, és mellette Haticse szultánát. Mikor odaértem, még Ibrahim is megbámult, de ahogy láttam, gondolhatta, hogy mirefel öltöztem így ki. Én pedig a szultánára néztem. Meghajoltam előtte, majd mondtam:

-Szultánám –és itt megöleltük egymást. Közbe Ibrahim tekintete végigfutott rajtam, öltözetem miatt, mert még ennyire nem voltam kiöltözve, amióta a palotába jöttem.

-Na ez igen –kezdte el mormogni, szinte magába.

-Hát, igen –mondtam, miközbe egyszer figyelmesen ránéztem a pasára, aki mellettünk állt, és csak akkor vettem észre, milyen hasonló öltözete van neki is, mint a szultánnak –Jó utat kívánok neked! –mondta a szultána , majd Ibrahim segített felszállni a kocsiba, én kérdőn ránézetem, de válaszát tekintetébe hordozta, hogy ő is velem jön. Én pedig ennek nagyon örültem, mert kihasználhattam a lehetőséget, hogy újra beszélgethessek kicsit vele, míg úton leszünk. Én beültem, de egészen kellemes volt a kocsi belsejébe, és a kendő, ami a fejemen volt, igen meleggel szolgált. Nagyon tetszett idáig minden. Ibrahim elköszönt feleléségől, majd végre a kocsiba szállt. A kocsi mellett lóháton volt a pasa személyisége, vagy 12 emberből állt. Agák és testőrök, akik az utazást tették biztonságossá. Én állandóan néztem ki, először, mire ezt ő is észrevette, mert éreztem azt a szúros tekintetét, de tudtam, hogy az mindig őszinte ha kell, védelmező, vagy szigorú. Sokból lehetett válogatni. Musztafa már Manisszában volt a szultánával. Majd én is ránéztem, és betörtem a jeget:

-A szultánáék tudják, hogy jövök? Na és Musztafa? Mi van vele? Hol fogok lakni? Csak azt ne mond, hogy a hárembe –kérdeztem ezeket egymás után, legálább megtudtam a válaszokat, mielőtt odaérnék. Ő rámnézett, biztos gondolta, hogy kicsit idegesítő vagyok, de lélegzett egy erőset, majd türelmesen és szelíden rámnézett:

-Igen, tudják –mondta újra egészen nyájasan, és családiason –a lakrészed közvetlen a Musztafa lakrésze mellett lesz –folyatta titokzatosan, és pedig csak bámultam –Hanem tudom, mire gondolsz, de ne csinálj őrültséget. Mivel nem vagy a hárem tagja, úgy vigyázz, hogy ezellen én se tudok tenni semmit –mondta, mind aki gondolatomat olvasná.

-De, az baj lenne, ha megszerettetném magam, vele? –kérdeztem kicsit bátrabban, mikor láttam, hogy sejti azt, amire én gondolok.

-Csak akkor ne sírj, hogy nem akarsz a hárem tagja lenni. Mert csak akkor tudod ezt tenni, és akkor már nem az én kezembe leszel. Te tudod –mondta ezeket, miközbe kinézett a kocsi ablakán. Engem pedig megint rossz helyzetbe hozott. És, hogy eltereljem a erről a dumáról, egy egyeszerűbb kérdést tettem fel neki:

-Mennyi utazunk még? –erre is rájött a tekergő,majd egy ironikus, de barátságos mosollyal nézett rám, én pedig megszégyeltem magam, majd lesütött tekintettel folyattam utunkat, még válaszát se vártam, mert gondoltam kinevet.