A palota átka

Utolsó rész: Az eltitkolt ágyas bosszúja 1/2

Miután mindenkivel elhitettem azt, hogy meghaltam, egyetelen egy dolog vezérelt tovább: a bosszú. Levegő lélegzet nélkül próbáltam a pár percig a sírhelyen feküdni, hogy elhiggyék azt, hogy meghaltam. Miután koporsómba helyeztek, és elhagyták végre a sírhelyet, kinyitottam a szemem. Tiszta fekete és sötét volt minden a koporsóba. De dúrva volt. Levegőt alig kaptam. Szépen, lassan próbáltam lélegezni, éppen, hogy éljem ezt túl. Az egyetlenegy érzés ami bennem volt a szerelem és a bosszú. Ez a kettő éltetett. Tudtam, hogy még van feladatom ezen a földön. Most, ezzel a halállal meghalt egyben egy részem, a régi Nadja asszony nincs többé, Ibrahimmal meghalt. Viszont van egy másik, az ezelőttinél veszélyesebb, bosszúállóbb, mérgezettebb, minden jóindulattal és érzéssel megfosztva. Meg kell bosszúlnom Ibrahim halálát. Nem tudom mennyi idő lehetett, mikor végre hallottam, hogy kopognak, és próbálják kiszedni a koporsóm a megbeszélt terv alapján. Taslicali jött értem. Már este volt, mert nem akartam, hogy nappal történjen meg ez. Végre kinyitotta a koporsót, és kinéztem. A fájdalom, ami bennem volt, nem múlott el. Átkozottak legyetek mind! Gondoltam magamba, mikor gondolataim próbáltam összeszedni, és a legdiplomatikusabb és legdúrvább cselszövéssel bosszúljam meg az oszmán uralkodói családot. Taslicali rám nézett, mikor próbáltam mély levegőt venni. Mindez, Ibrahim és Musztafa ötlete volt. Musztafa is eljátszotta Wardah szultána előtt, hogy megsirat, mert ez volt a leghihetőbb. De naívak! Azt gondolják, hogy ilyen vér folyik bennem?! Mindenki megbosszulja ezt a napot! Én bennem is olyan vér folyik, mint Pargali Ibrahimba, akit megölettek! Én még veszélyesebb vagyok, mint a kígyó Hürrem szultána. Gyermekei is megbánják ezt a napot, ezt én garantálom. Megfogta a kezem a koporsóból Taslicali, és segített kijönni. Közbe Mercan aga is ott volt, a Sah szultána legbizalmasabb szolgája. Szegény Hatice szultána! Mekkora fájdalma lehet most, hisz alig békültek ki, máris elveszítette! Nem baj! Megbánják ők ezt, főleg Hürrem szultána, aki azt a napot is megátkozza, amelyen megszületett! Ezekkel a gondolatokkat lépkedtem ki, könnyes szemmel a koporsóból, és Taslicali segített nekem, mert nem tudtam megállni rendesen. Szívem szakadt szét a fájdalomtól, mintha oroszlánok tépték volna szét! Ha Musztafa nem ígérte volna meg, hogy segít nekem, és végig ki fog állni értem, biz Isten megtettem volna! Hirtelen a sötétbe a hold fénye ráragyog Ibrahim sírjára. Ahogy lépkedtem Taslicali-val és Mercan agával a kocsihoz, mely várt minket, hirtelen odanéztem. Nem tudtam elmenni, anékül, hogy ne szóljak hozzá két szót. Kiragadtam magam Taslicali karjaiból, mire feligyelt ő is, és Ibrahim sírjához rohantam. Térdre borultam, a sáros sírra. Ruhám már az esőtől szét volt ázva, és összekoszolódtam, miközbe a sírra feküdtem, míg tetettem magam, hogy halott vagyok. Megfogtam a sír mellet levő sírfát, és megöleltem. Könnyeim eredtek rajta, mint a patak. Közbe a bosszú erősebb lett ereimbe. Már csak az várta, hogy kicsepegjenek, és tövisként szúrkáljam bele mindenkibe, aki ebbe a keze benne volt! Taslicali, mikor látta, hogy még mindig nem jövök, majdnem én is ott felejtettem magam.

-Nadja asszony, nem szeretnélek fenntartóztatni, de ideje menni! A herceg és Mahidevran szultána várnak téged Manisszába! –halottam, melyek végre a fájdalmas valóságba kergettek engem. Még utoljára a sírra néztem, és könnyeimet törülni próbáltam, és magamba megesküdtem, hogy bosszúmat végrehajtom! Nincs kegyelem! Ezennel remegve lépkedtem el a sírhelyről, a kocsiig, Taslicali-val. Az útón fájdalmamat a bosszú vette át. Nincs kegyelem, ahogy igazság sincs! Nagy bánata lesz az Oszmán Birodalomnak Ibrahim pasa halálával, az egyszer biztos! Halála megpecsételte az Oszmán Birodalom hanyatlását. De nem is baj! Az kell nekik! Szulejmán meg fogja bánni vérig és szívig ezt a tettét! De nem is bánom. Lelkiismerete eméssze fel a haláláig! Ezekkel a nagyon gonosz és rossz gondolatokra neszelek, hogy megáll a kocsi. Megérkeztünk Manisszában. Végre! Miután megállt a kocsi, kiszálltunk belőle, és én egyenesen a palotába rohantam. Már éjjel volt, de ígyis várt a herceg és a szultána. Ők is tudtak erről az egészről. Megfogadtam, hogy ezután egyetlenegy könnyet sem fogok hullatni. Más fog az én bűnön miatt!! Mindenki szenvedni fog!! Majd ezzel végre a herceg lakrészéhez értem. Lakrészébe gyertyák égtek. Mahidevran szultána is ott volt, hisz ő is megrettent Ibrahim halála miatt. Kopogtam, majd egy mennydörgő hangtól, mely azt mondta „szabad", kinyitottam az ajtót, és beléptünk Taslicali-val együtt. Meghajoltam előttünk, és a földet bámultam. Majd rájuk néztem. A herceg a szultána mellett állt. Idegesnek tűntek mindketten. A másik palotában pedig biztos folytatódott a zűrzavar.