A palota átka

Utolsó rész: Az eltitkolt ágyas befejezett bosszúja ellenségeinek 2/2. Vége

1544.

Sajnálatos módon még 13 keserűs évet kellett élnem. Nagyon rossz éveim voltak. Azt kívántam, bárcsak meghalnék. Istenem! Vedd el életem. Egyik nap, mikor a palotában voltunk, észrevettük, hogy napok óta a herceg nincs jól. Állandóan magába fordult, látszott rajta, hogy nyomasztotta valami. A szultána elég aggódott lett fia állapotáért. Állandóan őröket küldött utána, nem hagyta magára bárhova ment. A hercegnek ez már nem esett jól, úgy érezte magát, mind egy rabszolga. Egyik nap, azt mondta, hogy lovagolni megy. A szultána újból agákat és testőröket küldött utána, gondolván, nehogy baja essen. Hanem, pár óra múlva a testőrök visszajöttek, mert a herceg egyedül akart lenni. Látszott rajta napok, hetek óta a feszültség. Állandóan magába zárkózott, senkivel sem osztotta meg. Én fogtam magam, megkérdeztem a testőröket, hogy hol van, majd anélkül, hogy szóltam volna valakinek, a herceg után mentem, miközbe lóra szálltam. Végre odaértem. A herceg Amasya melletti egyik erődben volt. Háttal láttam, amint ül a lován, és gyönyörködik a természetben. Biztos abba folytotta érzéseit. Igazán szép tájak voltak. Szépen lassan a lovammal felé közelítettem. Mielőtt oda értem volna, megállítottam a lovam:

-Hóóó! –mondtam halkan, miközbe megsimogattam a lovam, és az szépen lassan megállni próbált. A herceg szerencsére nem hallotta közeledtem. Meg akartam lepni. Lassan és óvatosan közeledtem, a fák mögött bújkálva, miközbe a herceghez értem. Még két lépés, és mellette voltam. Hanem a második lépésnél véletlenül ráléptem egy kis faágra, és hallatszodott, ahogy eltörik a lábam alatt. A herceg a neszre kicsit ijedten hátra nézett. Meglepetten látta, amint közeledek felé, majd én is hirtelen rá néztem. Mikor látta ki vagyok, már megnyugodott. Tovább ült lován, és gyönyörködött az előttünk levő tóba. Csodás látvány volt.

-Nadja –szólalt meg hirtelen a herceg egy lágy és kellemes hangon. –Anyám küldött, igaz? –kérdezte, most már kicsit ingerülten.

-Hercegem –válaszoltam egyszerűen, miközbe a ló mellé álltam, és simogatni kezdtem azt. –A szultána és mindenki más aggódik érted. Napok óta feszült vagy, és zárkózott –mondtam kicsit lehangolva, miközbe a lovat simogattam tovább. A herceg erre semmit sem felelt, csak egy mély levegőt vett, majd végre válaszolt:

-Úgy élek, mint egy rabszolga –mondta egy nyomott hangon – semmi szabadságom sincs, állandóan kísérik lépteimet. Semmit sem csinálhatok, anélkül, hogy ne szóljak valakinek. Én nem rabszolgának születtem.

-Hercegem –mondtam, majd egy mély levegőt vettem én is –te leszel a következő uralkodó, biztonságban kell tudjanak –mondtam most már, mire összefutott tekintetünk. Tekintete nyugodt volt, viszont legmélyén titkolózott valamit, és kicsit feszült is volt.

-Ha megérem azt egyáltalán –mondta egy kedvtelen hangnembe, miközbe tekintetét a tóra vetette rólam. Én is kedvtelen kezdtem lenni, de Ibrahimnak megígértem, hogy végig a herceget fogom védeni.

-Te vagy a trónörökös, Musztafa –mondtam most már egy kis önbizalommal, hogy bátorítsam, mint annak idején Ibrahim tette –Törvények szerint...

-Törvény? –kérdezte ugyanúgy –Mióta létezik Hürrem szultána, azóta törvény nincs –válaszolta, miközbe tekintete újból rám tevődött. Én erre azt sem tudtam, hirtelen mit mondjak.

-Hercegem. Mégis miből gondolod.. –majd itt újból beleszólt melankólikusan a herceg:

-Az apám már elveszítette bizalmát irántam –mondta sóhajtozva. –Mióta csak a pasa meghalt, azóta kezd inogni helyem az apám életében, és a dívánban- felelte egyszerűen. –Neki csak Hürrem szultána létezik –sóhajtozott újból. Ibrahimra gondolván, a pázsitos földre tekintettem, és szememből újra egy könnycsepp esett ki, épp egy magasban levő pázsitra. A herceg épp akkor nézett rám, sajnálattal, miközbe én lova mellett álltam tovább. Aztán éreztem, amint két keze felém tart, majd egy erős mozdulattal megfog, és lovára ültet, épp elé, minek örülni kezdtem. Ölébe dőltem, miközbe én is a tavat kezdtem el bámulni. Gondolataim épp akkorák voltak, mint a tó, csak épp zavarosabb. Olyan nyugodt volt minden. Egyik karjával éreztem, amint átkarol, míg másikkal lovának a szíját fogta. Olyan varázslatos volt minden. Mintha csak egy álom lenne az egész. Nem is tudom, mennyit ülhettem így, mikor éreztem, egy mély álmot a szememre, mintha édes rózsaillat, és szikrázó csillagok vettek volna körül. Mielőtt becsuktam volna a szemem, hirtelen egy érdekes kép jelent meg előttem,mire összehúztam szemem. Ibrahim szigorú és szúrós tekintete jelent meg előttem, épp a tó felett, mire én figyelmes lettem. Semmit sem mondott, csak néma csendbe nézett igéző tekintetével. Én felülni próbáltam a Musztafa ölébe, majd hirtelen az égre néztem, amint egy erős villám csapott épp a tóba, és mikor újból oda tekintettem, Ibrahim már eltűnt.