Underestimated [Baekhyun FF]

둘

A tévé halkan ment a háttérben, miközben a fiúk beszélgettek, poénkodtak, én pedig Minseok-kal beszélgettem, áthajolva három emberen.

- Mióta élsz Seoul-ban? - kérdezte megtámaszkodva a karján.

- Két éve. Pincérnőként kezdtem itt, aztán kitanultam sminkesnek.

- Gondoltad volna hogy egyszer ide kerülsz?

- Mindig álmodoztam róla, persze. Pont mint minden rajongó. De hogy valaha esélyt éreztem volna rá? Abszolút nem.

- Szerintem jól ki fogunk jönni. Az előző sminkesünk egy öreg boszorkány volt, és már nem bírt velünk. - elevenítette fel, mire nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Hé! - hallottuk meg Junmyeon hangját a konyha irányából, mire egy emberként fordultunk felé. - Kész a kaja.

Ennyi kellett, azonnal mindenki felpattant, és az asztalhoz rohant. Nevetve ültem a helyemen, majd már éppen fel akartam tápászkodni, amikor egy kéz nyúlt felém. Felemeltem a fejem, és Baekhyun nézett le rám, továbbra is maga előtt tartva a kezét a levegőben. Felvonta a szemöldökét, olyan "mi lesz már" stílusban, én meg levegőt sem vettem, csak arra tudtam gondolni, hogy ha lenne egy kis eszem, felpattannék magamtól, és nem fogadnám el. De nem akartam megbántani, így megfogtam a kezét, és hagytam, hogy segítsen talpra állni. Azonnal megbántam, amint hozzáértem. A bőre olyan puha volt és meleg, az én örökké hideg kezemhez képest, de ami a legizgalmasabb volt, mégiscsak az, hogy pont ő maradt ott, hogy felsegítsen. Nem túl feltűnően, de elengedtem a kezét, amint már nem tűnt volna pofátlannak, mert túlságosan is félő volt, hogy sose engedem el.

Chanyeol és Jongin között foglaltam helyet, illetve ők foglaltak nekem egy helyet maguk között, majd Junmyeon egy rakás, elég érdekes, és nem túl bizalomgerjesztő állagú kaját pakolt a tányéromra. Mindenki más enni kezdett, de én csak bámultam rá, végül mégis beledugtam az evőpálcikámat, mert nem akartam udvariatlannak tűnni (ismét), és az íze már közel sem volt olyan rossz mint a kinézete.

- Szóval, Mel... - kezdte két falat között Chanyeol. - Mesélj, honnan jöttél?

- Először olyan három kilométerről, aztán a második emeletről. - humorizáltam, mire mindenki nevetni kezdett. - New York-ból.

- És milyen New York-ban élni? - kérdezte Jongin.

- Igazából biztosan van, aki élvezi, de én utáltam. Ezért is jöttem ide. - vontam meg a vállam.

- És itt jól érzed magad?

- Remekül.

Sehun motyogott valamit, mire Kyungsoo visszakézből tarkón csapta, de senki nem törődött vele, valószínűleg minden napos. Csak én meresztettem rájuk a szemem, mire mindketten felém fordultak.

- Meg akarta kérdezni, ki a biasod. - magyarázta Kyungsoo. - De az kényes téma.

Beleittam a vizembe, miközben magamon éreztem Baekhyun pillantását, aki velem szemben ült, két kézzel támasztva a pultot.

- Semmi baj. Persze, van biasom, de mindannyian... - azt mondtam volna, hogy "fontosak vagytok nekem", de egy kicsit furcsán jött volna ki. - Szóval igen. Ez kényes téma.

A fiúk bólintottak, és újra az étel fölé hajoltak, én viszont feszengtem, mert Baek még mindig nem vette le rólam a szemét.

- És a kedvenc számod? - szólalt meg váratlanul Jongdae, majd körbenézett a felé bámuló többieken. - Mivan? Ez nem kényes téma.

Megköszörültem a torkom.

- Black Pearl. - feleltem. - De nehéz egyetlen egyet választani, ha az összeset szereti az ember.
Bólogattak, és azt hiszem a fejükbe vésték az információt, majd hangos kopogás hasított a hirtelen beállt csendbe.