Underestimated [Baekhyun FF]

넷

Miután a fiúk leléptek, bealudtam, mivel én még nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy este fél tizenegykor még popcornt zabálva tévézek, hatkor pedig már dolgozok, aztán fél tízkor keltem valami irdatlan ricsajra. Tudtam, hogy csak ők érhettek vissza, csak azt nem vágtam, hogy mit keresnek négy emelettel a saját dormjuk alatt, és... mi a fenéért jöttek a lépcsőn. Aztán minden leesett, amikor lassan elkezdett lenyomódni a kilincs.

Felpattantam, és a telefonomba bújtam, mintha végig ezt csináltam volna, ameddig odavoltak, és csak akkor emeltem fel a fejem, amikor az ajtó megnyikordult.

- MEEEL! - hallottam Jongdae hangját, majd utána megláttam magát Jongdae-t is, felém szaladni.

- Sziasztok, fiúk! - intettem nagy általánosságban a többieknek is, akik mind beinvitálták magukat hozzám, és elterpeszkedtek az ágyamon. - Milyen volt a fellépés?

- Király. - válaszolta meg a kérdésemet Jongin. - Menő a szobád.

- Köszönöm.

- Nem akarsz feljönni? Még egy óránk van, ameddig megbeszélésre kell mennünk. - ajánlotta fel Junmyeon, és pedig oldalra hajtottam a fejem.

- De hát én csak a sminkesetek vagyok.

Sehun, aki egyértelműen nem értette a poént döbbenten meredt rám, de például Kyungsoo, aki értette csak nevetett.

- Persze, hogy megyek. - mondtam felpattanva.

A liftben állva Baekhyun a kezembe nyomta a telefonját, amin megjelenítette a heti beosztásukat, és azt hiszem, csak ekkor esett le, mire is vállalkoztam. Szinte minden nap több fellépés, megbeszélés, fansign-ok, jótékonysági dolgok, Japán turnéállomások, ahova nyilván engem is magukkal fognak vinni. Olyan napot is láttam, ahova egy-két órás különbségekkel váltakoztak a programok, ami azt jelentette, hogy alig lesz időm megcsinálni az új sminkjüket, vagy megigazítani, ha esetleg elkenődött. Igazságtalannak találtam, hogy ennyit dolgoztatják őket, de mit tehettem volna? Elhatároztam, hogy segítek amiben tudok, és igyekszem majd valamivel megkönnyíteni a dolgaikat.

- Tudod, sose volt még ilyen jó sminkesünk. - ismerte be Minseok, miközben a kanapén ülve a telefonját nyomkodta, és valószínűleg valamit egyeztetett.

- Mel nem csak a sminkesünk. - rázta meg a fejét Junmyeon.

- Ő egy nagyon jó barát. - szólalt meg Yixing halkan.

Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy Koreában nem szokás ölelkezni, de nehezen fogtam vissza magam, nehogy mindannyiukat megölelgessem. Nagyon megható volt, hogy máris barátként tekintenek rám, habár még egy napja sem vagyok a SM Ent. alkalmazottja. A tekintetem akaratomon kívül is Baekhyun-ra vándorolt, aki már percek óta engem nézett. Összemosolyogtunk, ami azt hiszem annyit jelentett, hogy ő is jó barátként tekint rám.

- Mi lenne, ha... - nyúlt a távirányítóért Jongin.

- Ne már! - szólt rá Junmyeon.

- Nyugi, csak meg akarom mutatni Mel-nek a fellépést. Már biztosan feltették.

És ott is volt, három percesre redukálva az egyébként több órás munkájuk, ami miatt korán keltek, és még csak jó minőségben sem volt. Ez enyhén kiverte nálam a biztosítékot, de igyekeztem elnyomni magamban, és csak arra koncentrálni, hogy megcsodáljam őket.
Olyan mások voltak, ahogy mellettem ültek, mint kilenc lelkes kiskutya, miközben a hatalmas tévén kivetített felvételen úgy bámultak a kamerába, ahogy a rajongók szívét szokták összetörni. A kameramunka olyan siralmas volt, hogy alig látszott belőlük valami, a koreográfiáról nem is beszélve, a de végére talán fixálták a kamerát, mert hirtelen minden egyenesbe jött.  Pont időben, hogy elcsípjem Baekhyun pillantását a kamera felé. A sminkje szinte teljesen lejött az izzadságtól, csak a szemceruza tartotta magát. Viszont még így is kifogástalanul nézett ki.
Nevetnem kellett, ha a srácra néztem aki a bal oldalamon éppen Chanyeol-hoz vágott egy párnát, amiért beszólt az orrára.