Underestimated [Baekhyun FF]

열

Reggel öt előtt tizenöt perccel a repülőtéren álltam, egyik oldalamon Yixing-gel, a másikon Baekhyun-nal, aki egy, az egész bandát érintő interjút passzolt azért, hogy velünk jöhessen, azon az alapon, hogy egy tag így is hiányzik, és így már alapól nem lenne teljes. Ez pedig a legaranyosabb dolog volt tőle.

Átkelni a reptéren viszont felért egy thaibox edzéssel. Nemcsak rajongók és fotósok között kellett átverekednünk magunkat, hanem még random emberek között is, akik csak megérezték, hogy történik valami, szóval jöttek rontani a levegőt. Általában nem használok szájmaszkot, de ezúttal elkerülhetetlen volt, és még így is egészen biztos voltam benne, hogy a címlapon leszünk. Legalábbis elég nehéz lenne elmenni amellett, ahogy Dél-Korea egyik legnagyobb bandájának egyik legnépszerűbb tagja egy ismeretlen lánnyal jelent meg, hogy kikísérje az egyik barátját a reptérre. Mellesleg ez a barát szintén elég ismert... Tudtuk, hogy bajba kerülhetünk emiatt, de ameddig nem tudják ki vagyok, akkora nem lehet a probléma, igaz?

- Vigyázz magadra. - öleltem meg Yixing-et, mert ekkor már magasról tettem a szokásokra, és csak az érdekelt, hogy épen és egészségesen hazaérjen.

Végignéztem, ahogy felszáll, és utoljára integet, majd ismét megrohamoztak minket a rajongók, és a három testőr, akiket a SM mellénk rendelt alig bírt velük. Mire hazaverekedtük magunkat, már ölni tudtam volna egy kis nyugalomért, így nagy megkönnyebbüléssel vettem le a szájmaszkot, és hajítottam le a kanapéra a szokatlanul csendes dormban.

- Még háromnegyed óra van hátra a fiúknak. - jegyezte meg Baek az órájára pillantva. - Akarsz sétálni egyet?

- Szóval mégis elviszel egy igazi randira? - vontam fel a szemöldököm.

- Úgy tűnik. - mosolygott rám, majd a kezét nyújtotta.

Összekulcsoltuk az ujjainkat, felvettük a szájmaszkot, ismét, és kiléptünk az utcára, ahol mindenki a telefonjába feledkezett, és konkrétan ránk se bagóztak. Egy sötétebb, kihalt kis sikátort céloztunk meg, aminek a végén gyönyörű kilátás fogadott. Egy kis park előtt találtuk magunkat, ahol két idős házaspáron kívül még egy család tartózkodott, két nagyon kicsi gyerekkel. Leültünk egy padra, és a vállára hajtottam a fejem. Kimondhatatlanul jó érzés volt, hogy ezt megtehettem anélkül, hogy megszólnának érte.

- Tegnap éjjel megkeresett a tánctanár. - mondta hirtelen, mire felkaptam a fejem. - Azt kérte, menj be hozzá kettőre, mert látni akarja mit is tudsz.

- Ez kedves tőle, de nincs tehetségem a tánchoz. - ráztam a fejem.

- Egy próbát mindenképpen megér, nem gondolod?

- Talán. Egyébként olvastad a rajongók reakcióját Jongin és Krystal szakítására? - ugrott be hirtelen, mert én bizony olvastam, és nem voltak túl szépek.

- Hallottam ezt-azt. - bólintott. - De mit tehetnénk? Meg tudom érteni őket. Akkor sem szép dolog, de érthető. A lényeg csak az, hogy Jongin és Krystal jól legyenek, a többi részletkérdés.

- Említettem már, hogy mennyire imádom a kapcsolatotokat egymással? Sok banda reménykedik, hogy egy nap ilyen jó barátság fűzi majd össze őket, mint titeket. Mindig olyan összetartóak vagytok, és kiálltok egymásért. - daráltam le gyorsan, de már nagyon kikívánkozott belőlem ez a vélemény.

- Ha az ember ilyen régóta él együtt ilyen sok lakótárssal, olyanokká válnak, mint egy család. És ha valaki elhagyja ezt a családot, az fáj. - hallottam, ahogy a kelleténél nagyobbat nyelt, ahogy Krisre, Taora és Luhanra gondolt, de nem mutatott ki semmit. - Viszont ha valaki új jön, annak mindig örülünk. Főleg akkor, ha az a valaki olyan, mint amilyen te vagy.