Underestimated [Baekhyun FF]

일곱

Talán tovább csukhattam be a szemem, mint szerettem volna, mert amikor legközelebb kinyitottam, körülöttem mindenki aludt. Mindenki. Átlépkedtem rajtuk, és az arcomat dörzsölgetve a fürdőszobához sétáltam, majd benyitottam. És azonnal ki is fordultam, az ajtót bevágva magam mögött, és háttal neki támaszkodva, elkerekített szemekkel.

- Bocs, elfelejtettem, hogy... - kerestem a megfelelő szavakat idegességemben.

- Semmi baj. - hallottam Baekhyun hangját az ajtó másik oldaláról, majd hallottam, ahogy levesz egy törülközőt. - Jöhetsz, ha sürgős.

Majdnem visszavágtam, hogy nem az, de hogy a fenébe ne lett volna az, amikor borzasztóan izzadt voltam, és a fejem is valószínűleg olyan álmos lehetett, hogy belegondolni is visszataszító volt. Az arcomat a hajammal takarva léptem be, majd anélkül, hogy körülnéztem volna, hideg vizet engedtem a tenyerembe, és az arcomra fröcsköltem. Két kézzel megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén, és az államról lecsöpögő vizet bámultam, majd gyorsan megtöröltem, és akkor vettem észre, hogy Baekhyun mögöttem áll. 

Megfordultam, és a csípőmet a mosdókagylónak támasztottam, majd álltam a tekintetét, ami nem is volt olyan egyszerű, mivel csupán egy törölköző volt a derekára csavarva. Végül megengedtem magamnak egy másodpercnyi figyelemelterelést, és lepillantottam a kockáira. Úgy terveztem, gyorsan visszaemelem a tekintetem az arcára, de... nos igen, ez nem jött össze.
Elmosolyodott, de csak óvatos félmosoly volt, inkább olyan pimasz, ami mindig, még amikor nem ismertem élőben is arra késztetett, hogy lekeverjek neki egyet. Ki tudja, talán egy napon meg is tehetem majd. Meglátjuk. Észrevettem, hogy még mindig bámulom, szóval gyorsan elfordítottam a fejem, és a kilincsért nyúltam, de már megint megelőzött.

- Máris menni készülsz?

- Nem adtál okot, hogy maradjak.

Rám nézett, egészen közelről, és megrázta a fejét.

- Amikor bocsánatot kértem, azt nem úgy gondoltam, hogy...

- Hanem?

Ismét rám szegezte a tekintetét, és elengedtem a kilincset.

- Nem tartalak vissza.

De eszemben sem volt éppen akkor elsétálni. Kitartóan bámultam, mire végre lehajtotta a fejét, ami azt jelentette, végre megkapom a választ.

- Azt nem úgy értettem, hogy végeztünk. - mondta halkan, mire a lábaim megremegtek.

Hallottam, hogy valaki megfordul a kanapén, de nem kelt fel. Mindketten az ajtóra szegeztük a tekintetünket, de semmi.

- Ne haragudj, hogy letámadtalak.

- Ne haragudj, ha azt éreztettem, hogy haragszom.

Arra számítottam, hogy most majd egy bólintással elintézzük az egészet, és nincs is több dolgunk egymással, de a derekamra tette a kezét, és közelebb húzva magához átölelt. Mélyen beszívtam az illatát, és végigfuttattam az ujjaimat a hátán, miközben becsuktam a szemem. Éreztem, ahogy megsimítja a hajam, majd egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Aztán megcsókolt. De ez egyáltalán nem hasonlított a legutóbbira. Ez finom volt, és érzéki. Óvatos. És nem tartott sokáig. Újra eltolt magától, és elsimított egy hajtincset az arcomból.

- Tényleg gyönyörű vagy.

Lehajtottam a fejem, és hagytam, hogy az állam alá tegye a kezét.

- És nem akarom elcseszni.

- Nem tudnád. - vágtam rá kapásból. - Hidd el.

Ekkor viszont valaki leesett a kanapéról.