A rejtélyes fekete

15. fejezet

Delaney Woods felsikított. Lekapta a tűsarkúját, és a színpad felé hajította.
Valaki meglökött
Ki az és mit lökdös?
-Heather... - bökött belém Ashley óvatosan. Akkor vettem észre, hogy mindenki engem bámul.
-Heather Price? - kérdezte tétován a fizikatanár. Ezzel együtt eljutott a tudatomig. Zavartan megráztam a fejem, és szégyenkezve Ashre pillantottam. Bátorítón lökött meg mégegyszer.
Gyorsan felszaladtam a színpadra, a fülemben éreztem lüktetni a vért. A korona a fejemen landolt.
Hogy lehet, hogy én nyertem meg? Hiszen nem öltöztem kihívóan, feltűnően de túl elegánsan sem. Csak egyszerűen. Felhangzott a taps, és a tömeg valami érthetetlen mondatot kezdett el skandálni.
Merthogy Jordan Brinkley ugyancsak vigyorogva, lazán a mikrofonállványba kapaszkodva belebokszolt a vállamba.
Egy amolyan "kösz szépen" vicsort kapott tőlem, mire a matektanárnő megszólalt.
-Hát igen, a király s a királynő úgy illik, ha először táncol e nemes ritmusra - mutatott körbe fura brit akcentusával a teremben, és elindult valahol a zene.
Jordan előlépett, megrántotta a kezem, és leugrott a színpadról. A tömeg Vörös tengerként vált szét előtte.
Csak az volt a probléma, hogy engem magával rántott, és az ingoványos talajon a cipőm sarka a színpad szélén csúszott össze.
Már éppen elkiáltottam magam, mikor a fiú visszalépett, és a derekam köré fonva a karját letett a padlóra.
Hálásan pillantottam rá, majd az egyik kezem a vállára, a másikat a tenyerébe zártam. Magához húzott, és valami olyasmit motyogott, hogy "tánc az ágyba" mire röhögve belerúgtam. Aztán elkezdtünk kissé bénán forgolódni. Egy ideig a döbbent tömeget vizsgáltam, aztán valahogy... az arcára terelődött a pillantásom.
Nyugodt volt, és a szemembe bámult. Gyönyörű szemében egész világokat fedeztem fel, lehetőségeket, ajánlatokat. A tömeg és a zene eltompult mellettem. Jordan finoman tartott a karjában.
Heather, mit csinálsz?! - futott végig a fejemben. Jordan csak be akar csapni.
Azt éreztem, hogy mindig elgyengülök a jelenlététől. Megváltoztat. És ezt nem lett volna szabad éreznem.
Finoman eltoltam a karját, és lesütöttem a szemem, de még láttam a zavart arckifejezését.
-Köszönöm a táncot - mosolyogtam rá. Megigazítottam a koronám, és hatásos elvonulásom jeléül felemeltem a fejem. Valahol egy tompa puffanás jelezte, hogy Delaney nem kér a partimból, inkább ájul el.
A kijárat felé éreztem a tömeg pillantását a hátamon. Az ajtó mellett Sam állt.
Savanyúan biccentett.
-Gratulálok - morogta, majd félreállt az ajtótól.
Ahogy kiléptem és eltávolodtam a teremtől, eszembe jutott minden, ami addig nem, és elfogott a pánik.
Nem kaptam levegőt.
Hát csak nem a depressziós kiscsaj nyerte a koronát?! De, igen.
Ebből még sok bajom származhat.