A rejtélyes fekete

2. fejezet

A bátyám késett. Scott általában fél öt tájékán érkezik, de már negyed hat is el volt múlva, és ő sehol sem volt.
Hallottam, ahogy a szüleim idegesen járkálnak körbe a házban, és mikor bekanyarodott egy autó a folyó felől, mindig megnyugodva rohantak ki a ház elé.
Én ezt mind az ablakból néztem.
Aztán mikor rájöttek, hogy csak egy újabb ügyfél érkezett, szitkozódva küldték át a titkárnőhöz a tulsó épületbe.
Én persze tudtam, miért késik a bátyám. Titokban barátntője volt, és nem akarta, hogy anyuék megtudják. Így minél több időt akart a lánnyal tölteni, mielőtt egy teljes hétvégére hazajön.
És hogy honnan tudtam?
A vak is láthatta. Scott mikor otthon volt, feltűnően kerülte a barátnő témát, azonnal elvörösödött, mikor szóba került.
Na meg a közösségi oldalain magához adott egy bizonyos Pamela Crosst, akinek minden képét kedveli és hozzászólást is mindig ír.
Viszont ez a Pamela nagyon szép lány. Hosszú sötétbarna haja van, a szemei zöldek, a bőre pedig aranybarna. Olyan 170 cm lehet, és tökéletesen passzol Scotthoz.
Egy újabb autó kanyarodott be a házunk elé, egy vörös ford.
Az egyből tudtam, hogy Scott az, egyrészt az autó miatt, másrészt, mert üvöltött belőle az AC/DC. Ám a bátyám most nem egyedül jött.
Scott lazán kiszállt , megkerülte az autót, és kinyitotta a másik ajtót.
Pamela megszeppenve szállt ki a kocsiból, látszott rajta, hogy egy városi lány. Rövid kék szoknya volt rajta, amihez egy szürke haspoló és egy farmer teniszcipő párosult. A vállán egy fekete válltáska lógott, ami láthatóan dugig volt tömve könyvekkel. Nálam jó pont, ha szeret olvasni.
Anyu és apu már a ház előtt álltak, anyu egy amolyan "Ki vagy te és mit akarsz a fiamtól?" pásztázta a lányt, aki sápadt volt, mint a fal.
Anyunak nagy tekintélye van a környező farmokon, mindenki ismeri és tiszteli őt. Határozott, komoly, és senkinek nem kegyelmez, aki hibát követ el.
Apu már máshogy nézett a lányra, az ő tekintete inkább azt sugallta:"Ez igen, fiam, végre megcsíptél egy jó csajt!"
Scott odalépett anyuhoz, és adott két puszit az arcára. Aztán apuhoz lépett, és lazán megrázta a kezét. Majd megragadta Pamelát, és közelebb húzta a szüleikhez.
Résnyire kinyitottam az ablakot, hogy én is halljak valamit.
Végre történik valami, ami izgalmasnak indul...
-Anyu, apu- nézett rájuk- ő itt Pamela, a barátnőm. Pamela-fordult a lányhoz- ők itt a szüleim.
-Nagyon örülök-hebegte a lány, és kezet nyújtott anyunak, aki a szemöldökét felvonva megrázta.
-Én is örülök, kedves Pamela- válaszolt anyu némi gúnnyal a hangjában, mire egy még jobban lefehéredett Pamelát és egy egyre jobban vörösödő Scottot láthatott.
Aztán Pamela apunak is kezet nyújtott, aki már vidámabban nézett a lányra, így szegénynek kicsit visszajött a színe.
Aztán bejöttek a házba, így becsuktam az ablakot és inkább az ajtó felől hallgatóztam.
-Heather?-hallottam a bátyám halk hangját, mire anyu sóhajtva válaszolt.
-Fent, mint mindig. És még mindig depressziós - tette hozzá, mire bosszúsan belerúgtam a sulistáskámba. De aztán visszafolytottam a lélegzetemet is, mert lépéseket hallottam a lépcsőn. Két emberét.
-Heather! - kopogtatott a bátyám, mire kinyitottam az ajtót. Mellette Pamela állt, kedves mosollyal az arcán.
-Szia.
-Ő itt Pamela, a barátnőm - fogta még a lány kezét, mire én biztatóan rámosolyogtam. 
-Nagyon örülök! -szóltam neki, mire... Mire megölelt. Közvetlen egy lány...
-Én is! - szorongatott meg, mire a válla fölött Scottra sandítottam. Az arcán hatalmas vigyorral mutatta a fel a hüvelykujját.