A rejtélyes fekete

16. fejezet

Ma olyan dolgot tettem, ami mindenkit megdöbbentett körülöttem. És én is megdöbbentem. Jobban, mint bármikor.
A bál után csak arra tudtam gondolni, hogy változtatnom kell. Nem tudom, mi adott hirtelen löketet, talán a tavasz? De hisz tavaly is volt tavasz. Az volt életem legrosszabb tavasza.
Talán az adott erőt, ami Jordannel történt? Vagy az, ami velem? Talán Sam volt rám ekkora hatással? Lehetséges, hogy legjobb barátaim "árulása" következtében változtam meg?
Egyelőre gondolkodni sem akartam ezen. Csak azt éreztem, hogy tele vagyok energiával. Amióta megjártam magam a rejtélyes fekete hátán, és kikötöttem Mrs. Honeycutt házánál.
Bizonyítani akartam. Két éve most először láttam meg a sajnálatot mások szemében, mikor rám néztek. És annyira feldühített, hogy szívesen arcon töröltem volna bárkit, aki így néz rám. Nem bírtam elviselni.
De térjünk vissza arra, amit ma tettem.
Reggel vidáman, de fáradtan keltem fel. A reggeli finom volt, a nap sütött, nem borították felhők az eget. Így felkaptam egy kalapot, a kockás ingemet, kiültem a lovak kifutójának a kerítésére, és a lovas (!) noteszembe rajzoltam és írogattam.
Első dolgom volt lejegyezni, hogy derítsem ki: miért üldözhették a hegyen a cowboyok a vadlovakat?
2. Mrs. Honeycutt mióta él ott, ahol él, és mi a története? (Hogy visszatérjek a lányos "derítsük ki, mi történik mások életében/életével" sztorihoz)
3. Részletek a feketéről.
Ez a három volt a hónap célja. A nyár éppen beállított, a lovarda tele volt vendégekkel, és lett volna munka is bőven - de tekintve, hogy mennyire kivoltam az utóbbi időkben, a szüleim semmit sem vártak el tőlem. Ezen is változtatnom kellett, minél hamarabb.
Szóval, míg így töprengtem, begördült egy kocsi a város felől a kopott udvarunkra, maga mögött húzva egy terebélyes lószállítót. Összevontam a szemöldököm, de aztán legyintettem. A szüleim már korántsem avatnak bele mindenbe, ami a farmon történik. Való igaz, hogy nagyon nem is érdekelt a baleset óta.
Követtem a tekintetemmel az autót, és amikor kiszállt belőle a sofőr, leugrottam a kerítésről. Az első voltam, aki odaértem hozzá.
-Jó napot! Mi a francot keres maga itt? - "köszöntöttem" a magam stílusában, mert ez a személy volt az utolsó, akit látni akartam a hátralevő életemben. A haja pont ugyanúgy volt lenyalva, mint hat évvel ezelőtt. A szeme alatt a ráncok éppen ugyanolyanok voltak. És az ostoba, fellengzős vigyora is megmaradt, noha a tekintete értelmet is sugárzott. Mert okos volt, ravasz, elbűvölő - és mégis ő volt a legrosszindulatúabb ember, akit valaha ismertem.
-Szevusz, Heather Price, én is örülök, hogy látlak, jól megnőttél. - mosolyodott el nyájasan. - De sajnos, nem érek rá, hogy veled csevegjek, sürgős ügyben jöttem. A fiamat, mondd, merre találom?
És igen, az egyetlen baki a történetben az volt, hogy ő Jordan apja.
-Jordan ott van, ahol lenni szokott. Csak nem érdekli hirtelen a fia? - kérdeztem gúnyosan. - Hm, legutóbb hat éve tisztelhettük meg végtelen szeretetünkkel csodás személyét! - csaptam össze a tenyeremet mosolyogva. - Azóta még egy üzenetet se küldött.
Most az "értelmet sugárzó szeme" pillanatok alatt változott át "megölnélek" kifejezésűre.
-Jaj, drága Heather. Tudod, hogy mindig szeretem hallani az ömlengéseid rólam, viszont most sajnos egyáltalán nem érdekel. A fiamat keresem, hoztam neki valamit, és szeretném, ha megnézné.
Azzal Jordanék háza felé indult, én pedig összehúzott szemmel néztem utána. Eszem ágában se volt hagyni, hogy megint tönkretegye az egész család kedvét, és hogy még jobban megbántsa Jordant.
A lószállító felé vettem az irányt, szinte szaladtam, mégse nagyon érdekelt senkit, hogy miért van egy hatalmas autó az udvar közepén és hogy miért lesek be a szállító ajtaja felett.
Nem voltam soha alacsony, de mégis lábujjhegyre kellett álnom, hogy lássam, mi van bent.
Kissé eltátottam a számat, mivel azt tudtam, hogy ló van ott, de azt nem gondoltam, hogy mindjárt három.
Rögtön a sarokban egy sárga, fehér zoknikkal a lába fölött. Ahogy láttam, kanca volt, de igen kis növésű, gyenge ízületekkel. Nem tereplovaglásra való. A másik rögtön mellette állt, és szöges ellentéte volt a kancának: nagy, barna csődör, igásló lehetett, dús szőrzettel a patája fölött, a szőre feketébe hajlott. Úgy állt a sárga mellett, mintha védelmezné. Majdnem elnevettem magam, mert a harmadik lótól majdnem egy teljes méterre álltak, és szegény pont olyan volt, mint a fölösleges harmadik.
Nem volt szép, erős vagy nagy ló. Egyedül állt, szürkés-sárgás alapon barna foltjaival úgy nézett ki, mint egy tehénborjú. Nem lehetett több 1 évesnél, sőt! valószínűleg csikó volt még. De annak nagyon aranyos.
Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam a lószállító ajtaját. Nem volt nagyon nehéz, hiszen nem is volt bezárva rendesen, és nem kellett nagy logika ahhoz, hogy elhúzzam a reteszt. Ahogy beléptem a szalmára, mind a hárman felém fordultak, a nagy barna felprüszkölt. Én viszont csak a csikóra figyeltem, ő állt a legközelebb az ajtóhoz. Nem volt nagyobb nálam, talán egy centivel érhetett a feje az enyém fölé. Csillogott a szeme, ahogy rám nézett.
Rájöttem, hogy nagyon rég álltam ilyen közel lóhoz. Viszont jól esett, bár féltem egy kicsit.
Lassan felemeltem a kezem, de csak addig, hogy megszagolhassa. Minden állattal ezt csináltam: hagytam, hogy megszagolják a kezemet, csak azután értem hozzájuk. Felemelte az orrát, és gyakorlatilag belesimult a tenyerembe a pofájával. A másik kezemmel lassan eloldoztam a lószállító korlátjától, és kivezettem.
Engedelmes és barátságos csikó volt, viszont a társai hangosan prüszköltek utána. És szinte senki nem vett észre, pedig annyira büszke voltam, hogy majd kicsattantam az örömtől. Egy lovat vezettem. Egyedül. Minden másodpercben hátranéztem rá, hogy biztosan jön-e, és bevezettem a karámba, aminek eddig a kerítésén ültem.
Felnyihogott, és ezzel megijesztett. A kantárja szára kicsúszott a kezemből, és már vártam, hogy mikor ugrik rám: behunytam a szemem. Csak akkor láttam, hogy nem lépett egy tapodtat sem onnan, ahol volt. Kedvem lett volna nevetni, de ekkor kiabálást hallottam Brinkley-ék házából. Jordan apja dühösen gesztikulálva rontott ki az ajtón, és azt kiabálta, hogy "semmit nem értesz". Mögötte caplatott Jordan anyukája, és azt kiabálta, hogy ő mindent ért.
Jordan apja, Logan Brinkley őszintén meglepődött, amint meglátta a nyitott lószállítót. Csak akkor nézett a karámba, ahol én egyenesen álltam, akár a szálfa, a tenyerem pedig a ló nyakán pihent. Viszont remegett a lábam az izgatottságtól és a félelemtől.
-Te meg mit csinálsz a lovammal? - ordította Logan, és elindult a karám felé. Sikeresen felverte az álmodozásból a farmot, és percekkel később anya és apa bukkant fel, mindketten leplezetlen döbbentséggel az arcukon.
Nem is tudom, melyik lepte meg őket jobban: hogy Logan Brinkley az ő farmukon volt, vagy hogy a depressziós lányuk egy ló mellett áll, és teljesen közel hozzá. Néztem volna még kicsit az arckifejezésük, ha már nem lett volna közel hozzám Logan. Úgy jött, mintha meg akarna ütni.
-Te hogy képzeled, hogy kilopod a lovamat a kocsimból? - fröcsögte dühösen, mire hátrébb húzódtam, és megszorítottam a ló kantárját.
-Én nem... loptam ki... - makogtam, viszont elkapta a csuklómat. Olyan szorosan tartotta, hogy akaratlanul is felkiáltottam, és kihullott a kantár a kezemből. Felemelte a kezemet, és továbbra sem engedte el. Annyira pánikoltam, hogy lassan nem kaptam levegőt.
-Ide figyelj! Elegem van a hülye játszmáidból. Mindig, mindenbe belekötöttél eddig is, mindig csak az útban voltál! De velem nem kezdhetsz ki, akármilyen pimasz és pofátlan is vagy! - oktatott ki alig palástolt haraggal. És már azon volt, hogy ellökje a csuklómat, és már emelte is a karját. Ha elesek, rá fogok esni a lóra, az bepánikol, és a patája nagyon közel lesz az arcomhoz. Hangosan lihegtem, és hallottam, hogy valaki közeledik. Reméltem, hogy apa az, mert csak ő tudott volna megmenteni, viszont a következő pillanatban Jordan ugrott neki Logannek, aki azonnal elengedett. Sziszegve hátráltam, elkaptam a ló kántárját, és olyannyira elléptettem vele, hogy majdnem a kerítésnél álltunk. Jordan egy lökéssel leterítette az apját, és csak Hayley, az egyik öreg lovász tudta leszedni róla. Apa felsegítette Logant, bár egyáltalán nem érdemelte, viszont apa mindig is a békítő félt játszotta. Alig voltam három méterre tőlük, és örültem, hogy senki nem látja, hogy mennyire meg vagyok ijedve. A következő pillanatban anya szaladt oda hozzám, és átölelt, miközben egy pillanatra sem engedtem volna el a kantárt. Aztán anyu megfordult, és mérgeset fújtatva megszólalt.
-Logan, nem tudom, miért vagy itt. És azt sem tudom, hogy van merszed kezet emelni egy fiatalkorú lányra. Tessék, vigyed a lovad, ha kell, a lószállítódat, mindent, és menj el.
-Én beszélgetni jöttem. - nem volt képes csillapítani magát, és a hangerőt se vette lejjebb. - De viszont ha még a saját fiam is ellenem fordul egy kislány miatt, nem tudom, van-e értelme veletek beszélni. Tárgyalni!
Anyuék bementek, és engedték Logant "tárgyalni" Hayley elvezette a lovat, amit olyan makacsul tartottam. És Jordan odajött hozzám. Leültem a porba, és kissé még mindig sokkos állapotban felpillantottam rá.
Leült mellém.
-Tudod, gyűlöllek - mondta ki, mire tágra nyílt a szemem. - gyűlölöm, hogy ennyire nagyszájú vagy. Gyűlölöm, hogy ennyire bátor vagy. Gyűlölöm, hogy ilyen erős lettél, és mégis gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek. Gyűlölöm, hogy azonnal megvédenélek, minden helyzetben, hogy az életem is feláldoznám érted.
Gyűlölöm, hogy teljesen összezavarodok miattad, hogy minden, ami addig biztos volt, összekavarodik. Gyűlölöm, hogy te vagy a legbiztosabb pont az életemben, aztán újra és újra magamra hagysz, de mégsem tudok lemondani rólad.
Megütöttem az apámat, és bármikor újra megtenném érted, mert szeretlek! - mondta keserűen, és rám nézett. Megtelt könnyel a szemem, és azt éreztem, hogy megszakad a szívem Jordanért.
Pár pillanatig a tekintetét az enyémbe fúrta, majd lehajtotta a fejét. Felállt, és elsétált.
Most ő hagyott el engem.