A rejtélyes fekete

11. Fejezet

Kényelmetlen helyzetben ébredtem, és ami a legfurcsább volt: haladtam. Valaminek a hátán. A valami hirtelen lepottyantott egy puha kupacra, és akkor kinyitottam a szememet.
Előttem egy éjfekete musztáng ágaskodott éppen, majd hangos nyihogással elszaladt a sziklák mögé.
Eltátottam a számat.
Egész életemben egy ilyen lóra vágytam.
Én egy kis házikó garázsszerű építményében voltam, egy kupac szénán. Rettenetesen fájt a gerincem meg a karom, amit hirtelen egy ráncos kéz fogott meg. Egy idős néni ült mellettem, fura gyógyfüveket kevergetett. Ábrándozva a ló után nézett, majd rám.
-Ő a rejtélyes fekete... Az erdőben él, az egyetlen olyan vadló, amely egyedül, csorda nélkül van. Nem kis megtiszteltetés találkozni vele, nekem már többször is volt szerencsém hozzá. De viszont te - komorodott el - nem tudom, mit is keresel itt.
-Én... csak a vadlovakat követtem...
Rossz ötlet volt, tudom. Mostmár megbántam. Haza szeretnék menni. Már biztos keresnek...
-Pontosan, kedvesem. Nincs nagy bajod, csak a karod rándult meg. Hol laksz?
-A Greenhill farmon. Heather Price vagyok.
-Á - csapott a homlokára - a Price lány! Már keresnek. Jártak itt nálam. Hogy is felejthettem el!
--------------
És igen. Eljöttek még egyszer. Anyu, Jordan, a lovászok, mindenki, aki utánam indult. Csak már autóval jöttek. Bosszúsan ugyan, de mégis boldogan öleltek meg, Jordan egy kicsit... Máshogy. Nem értettem.
-Soha többet ne csinálj ilyet! Tudod, mennyire megijedtünk? -kezdte anyu, mire közbevágtam.
-Sajnálom. Tényleg. De egy kicsit végre... Szabad akartam lenni.
Anyu arcán értetlenség jelent meg, és amolyan "te meg miről beszélsz?" nézéssel ajándékozott meg.
----------
Sziasztok! Remélem, tetszik a sztori, igaz, nem fektetek bele sok időt, hiszen kizárólag csak hobbi az írás számomra. Köszönöm a csillagokat!
Ez a rész egy kicsit hadilábon áll, de egy kis monológot kívántam a végére :))(Már ha ezt lehet annak nevezni)