Mint egy tündérmese (Like a Fairytale)

Aki szerelembe esett

Viktor megsemmisülten érezte magát.

Egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, egész éjjel csak feküdt az ágyában a mennyezetet bámulva. Ha csak egy pillanatra is behunyta a szemeit, elméjét képek árasztották el egy táncoló, pironkodó, nevető Yuuriról, melyek egy pillanatra sem hagyták nyugodni. A látomás késként mélyedt Viktor mellkasába.

Mit rontott el? Mondott valamit? Rosszul válaszolt, mikor Yuuri megkérte, hogy a hercege legyen? Az ő hercege. Viktor biztos volt benne, hogy nem értette félre Yuuri szavainak nyomatékosságát.

Azért, mert elengedte Yuurit? Csak egy pillanatra történt. Nem kellett volna elengednie a kezeit. Egyetlen másodpercre sem. Örökké mellette kellett volna maradnia, és soha nem szabadott volna elengednie.

Yuuri azt gondolta, hogy Viktor eltolja magától? Ezért tűnt el?

Yuuri olyan boldognak, ragyogónak, élettel telinek látszott, sugárzott az energiától, mely létezéséről Viktor soha nem tudta, hogy szüksége volt rá, de nem tudta elképzelni annak hiányát. Mellkasa üresnek érződött, melyet megfosztottak a csodától és áldástól, és minden gyönyörűségtől, ami Yuuri volt.

Valamit másképpen kellett volna csinálnia? Lehetséges. Tenni valamit, mondani valamit, bármit, hogy Yuuri tudja... mit tudjon? Viktor nem volt biztos benne.

Ez képtelenség volt. Nevetségesen érezte magát, annyira elmerülve és elveszve valakiben, akivel csak most találkozott, azonban egyáltalán semmit nem akart tenni az érzés megváltoztatására, sőt, még többet szeretett volna megragadni belőle.

Meg kellett volna csókolnia Yuurit. Ezt kellett volna tennie. Meg kellett volna csókolnia. Szerette volna Yuuri, hogy megcsókolják? Ő szerette volna, hogy megcsókolják? Yuuri megcsókolta volna Viktort? Mi van, ha nem? Mi van, ha Viktor tévedett?

Légy a hercegem, Viktor.

Mi mást érthetett volna ezalatt? Viktor szeretett volna a hercege lenni. Yuuri hercege, senki másé. Ez egészen jól hangzott. Yuuri hercege.

Viktor bizsergető érzést érzett a tarkójában emlékezve, hogyan simogatta Yuuri lélegzete a bőrét, mikor a férfi mélyen és selymesen Viktor fülébe dorombolta a nevét. Viktor újra érezni akarta, érezni akarta Yuuri melegét, hallani akarta tökéletes nevetésének mámorító csengését, gyönyörködni akart a Yuuri gyönyörű arcát felhevítő finom pírban, el akart veszni azokban az elbűvölő, ragyogó, csokoládébarna szemekben.

Viktor egy nyögés kíséretében egy túl puha párnába temette arcát. Az ágya túl nagy volt, túl puha, túl hideg. Utálta... Vajon Yuurinak tetszene? Tökéletes lenne Yuurival benne. Nem lenne túl nagy, ha megosztaná a másikkal, kényelmesen heverésznének benne együtt egy lusta nyári reggelen. Nem lenne túl puha Yuuri kemény testével maga mellett, azt az érzést keltve Viktorban, mintha semmi más nem számítana. Nem lenne túl hideg Yuuri melegében és édességében sütkérezve, egymáshoz bújva egy késő téli éjjelen.

- Nahát... szánalmas vagyok – mormogta Viktor, és Makkachin álmosan fújtatott egyet az ágy lábánál.

Kedvelné Yuuri Makkachint? Yuuri imádná Makkachint. Ez nem is volt kérdés. Szerette Yuuri a kutyákat? Viktor nem kérdezte. Semmit nem kérdezett Yuuritól. Semmit nem tudott Yuuriról. Nos, ez nem volt teljesen igaz.

Tudta, hogy Yuuri ideges volt, mikor Viktor meglepte őt a konyhában, de túlcsordult a magabiztosságtól, mikor felkérte Viktort táncolni. Tudta, hogy Yuuri gyengéden bánt a hattyúval, de határozottan ragadta meg Viktor kezeit, ahogy végigsuhant a herceggel a báltermen. Tudta, hogy Yuuri udvariasan megköszönte Chrisnek a táncot, de fondorlatos volt, mikor Viktort JJ megtréfálására bátorította.