Mint egy tündérmese (Like a Fairytale)

Egész álló nap

A hét során váltott leveleikben egyszerre beszéltek mindenről és semmiről.

Yuuri első, hercegnek szánt levelei meglehetősen rövidek voltak, mivel nem volt biztos benne, hogy mit, és hogyan írjon. Mit szokás írni egy hercegnek? Yuuri elnézést kért a bálról való korai távozásáért, nagyvonalúan megköszönte az egymással eltöltött estét, és hogy azt kívánja, bár együtt érhette volna őket a hajnal. Itt elvesztette a fonalat, mert nem tudta, mivel szabadkozhatna anélkül, hogy bolondot csináljon magából a herceg előtt.

A herceg válasza nem másnap, hanem még napnyugtakor megérkezett, melyben elutasította Yuuri bocsánatkérését, hogy helyette ő szabadkozzon, amiért túl közvetlen volt. Yuuri majdnem vitába szállt vele, mielőtt észrevette volna, hogy a makacskodásával csak egy végtelen kört hozna létre. Ehelyett válaszában ismét köszönetet mondott a meghívásért, majd elpirult arccal megírta, hogy álmában ismét együtt táncoltak, és mikor felébredt, képtelen volt felfogni, hogy mindez valós volt.

Az arcpír kétszer olyan erős lett, mikor a herceg elegáns betűivel megírta, hogy ő is ugyanerről álmodott, azonban ő a kutyája heves fészkelődésére ébredt, ahogy megpróbált Viktor álombeli öleléseiből kiszabadulni.

Yuuri elnevette magát a képzeletbeli képre, és megírta Viktornak, hogy nem bírta abbahagyni a kuncogást, mikor a következő levélben már egy illusztráció is szerepelt az adott jelenetről. A herceget ábrázoló vázlat, melyen egy elbűvölően felháborodott kinézetű uszkárba csimpaszkodik, elfoglalta a lap felét.

Melegség virágzott Yuuri mellkasában, mely minden egyes rajzot tartalmazó újabb levéllel egyre csak nőtt. Néhány Makkachint ábrázolta, valamelyik élethűen, némelyik összezsugorítva és kifigurázva. Volt, amikre Viktor a kertben lévő azáleákat rajzolta kinyílt bimbókkal, melyek a nap felé fordulnak, s alatta kifejtette abbéli vágyakozását, hogy bár látná Yuuri, mily gyönyörűen festenek nappal. Minden levélen keresztül Yuuri megtanulta, hogy a herceg egy mérhetetlenül tehetséges művész volt, és remek humorral rendelkezett.

Mikor Viktor megkérdezte Yuurit, miért csak ilyen kevés ajándékot tartott meg, Yuuri ragaszkodott hozzá, hogy ez túlságosan sok, és eleve nem is érdemelne ilyen pompát. A következő levélben a herceg elmesélt Yuurinak egy történetet, melyben az öccse tizenötödik születésnapjára több száz játéktigrissel töltötte fel a szőke szobáját, és beismerte, hogy talán mégis túllőtt a célon. A történet alatt egy illusztráció a fiatalabb herceget ábrázolta, melyen egy egész hegynyi tigrislavina maga alá temette, és csak a kapálózó kezei látszottak ki alóluk. Yuuri könnybe lábadt szemekkel nevetett. Azon az éjszakán, miután újra elolvasta a levelet, Yuuri mosolygó arccal aludt el, miközben szívéhez szorította a papírt.

Minden alkalommal, mikor megszólalt az ajtócsengő, Yuuri érezte a gyomrában keletkező pillangókat azt remélve, hogy a csengés egy újabb levél érkezését jelentette a hercegtől, mivel naponta többször is szót váltottak egymással.

Viktor továbbra is mindenféle kérdéssel bombázta Yuurit engedve, hogy az izgatottság úgy folyjék át a tintán, mint ahogyan az ajkaiból áramlott a bálon. Érdeklődött afelől, hogy Yuuri mit szeretett csinálni a szabadidejében. Hogy merre járt már, és hová szeretne menni a jövőben. Megkérdezte, hogy Yuuri miket szokott venni magának, ha egy ki kényeztetésre vágyott, és volt-e bármi, amit Yuuri nem kedvelt.

A herceg egybekötötte a saját történeteit, hogy buzdítsa a levélváltásokat, és mindig élvezettel válaszolt Yuuri üzeneteire. Elég könnyű volt látni, hogy Viktor mikor vált izgatottá írás közben, mivel a kifinomult kézírása olyankor mindig rendezetlenebbé vált sietségében, melyet azonban Yuuri elbűvölőnek talált. Válaszul ontotta magából a szavakat, s oldalt oldal után írt. Yuuri először kelt fel korán, és feküdt le későn sütésen kívüli okokból, elmerülve az olvasásban és válaszlevelek írásában.