Mint egy tündérmese (Like a Fairytale)

Hajnalig

Yuuri szíve olyan erősen vert, hogy félő volt, kitöri a bordáit. Meg sem bírta már számlálni a dobbanásokat. Csak azt tudta, hogy minden alkalommal egyre csak ezt dobolta: Viktor, Viktor, Viktor. Bőre még mindig kipirult Viktor közelségétől, ahogy lélegzete Yuuri ajkait cirógatta egy fél másodpercnyire a csóktól.

A harangtorony már rég befejezte az éjfélt jelző kongását, azonban Yuuri mégis egy hintóból, és nem egy krémes puffancsból lépett ki, mikor megállt a cukrászda előtt. Kezei annyira remegtek, hogy folyamatosan megcsúsztak a kilincsen, és végül az elvarázsolt hörcsögből lett kocsisnak kellett kinyitnia neki.

Yuuri éppen csak elmotyogott egy köszönetet, és majdnem egyenesen a hálószobájába rohant készen arra, hogy bezárja magát, úgy körülbelül örökre. Azonban észrevette, ahogy a megszemélyesedett hörcsögök fekete szemei rajta időztek, és rajtakapta magát a modorán.

- Oh... öhm, tudtok beszélni?

A szakállas hörcsögember magas hangon cincogott egyet, és Yuurit egyfajta fura megnyugvás árasztotta el.

- Ti... nem tudom, mit kéne tennem hármatokkal... - A cukrászda ajtaja nyitva állt, és Yuuri látta, ahogy a ló és a másik emberi hörcsög kint várakozik az utcán. - ... Éhesek vagytok?

Újabb cincogás, és míg Yuuri nem beszélt varázs-hörcsögül, a rágcsáló orra folyamatosan járt, ahogy szaglászta a levegőt.

- Rendben, csak várjatok egy kicsit. – Yuuri kisietett a konyhába, majd visszajött egy pár répával és egy gyümölcsdarabokkal töltött kenyérszelettel. – A répák... öhm, a lónak vannak? És te, meg a másik... tudtok osztozni a kenyéren?

A hörcsög megragadta az ételt, és egy izgatott cincogással kirohant, majd megetették lovat a répákkal, mielőtt ők maguk hevesen a kenyérre vetették magukat.

Yuuri egy darabig szórakozottan nézte őket, majd végigpillantott magán. A liszttel borított köténye helyett még mindig abban az elegáns ünnepi öltözékben volt, mely finoman csillogott a mozdulataira. A holdfény visszaverődött a kint ácsorgó hintón lévő gyöngyházdíszítésről, és a hörcsögök még mindig nagyon is emberiek voltak, a ló pedig csendesen nyerített.

Yuuri megszámolta a harang tizenkét kongását, ahogy elmenekült a kertből attól tartva, hogy a hintó helyett a krémes puffancsra bámuló hörcsögöket fogja ott találni, de nem... A varázslat még mindig hosszan fennállt, miután Yuuri elfutott a palotából.

És a herceg... a herceg nem olyan volt, mint Yuuri ábrándjaiban. Teljesen összezúzta őket.

Yuuri nekidőlt a cukrászda ajtófélfájának. Ha behunyta a szemét, a bálteremben lévő húrok újra megpendültek Viktor nevetésének dallamával keveredve. Még mindig ott volt Viktor karjának megnyugtató érzése a dereka körül, ahogy a herceg a táncuk után végigvezette Yuurit a báltermen, aki túlságosan is lelkesen vált rabjává Viktor hihetetlenül kéken csillogó szemeinek. Még mindig érezte, ahogy ujjaik összefonódtak egymással, és még mindig látta a mosolyában lévő boldogságot.

Yuuri szíve egy másfajta ritmusra kezdett verni, mely inkább egy keringővel volt szinkronban, mintsem a kétségbeeséssel. A herceg... minden volt.

Szaladj vissza hozzá.

Megtehetné. Talán még nem volt túl késő. Egyenesen visszafutni a boldogságba, mely Viktor ölelése volt, és megcsókolni őt, engedni, hogy elmossa az idegességét az a tiszta varázslat, mely a herceg ajka volt. Elveszni Viktor testének határozott vonalaiban, és megbotránkoztatni az őket körülvevő alvó azáleákat.