Mint egy tündérmese (Like a Fairytale)

A naplementébe

A nap még soha nem sütött oly ragyogóan, mint ahogyan Yuurira mosolygott. Arccsontjain fény táncolt, megcsillogtatva szemüvegének keretét, végigfutva a haján. Viktor majdnem megbotlott a saját lábában, mikor kiléptek a cukrászdából, túlságosan elfoglalta a cukrász csodálása, ahogy a másik céltudatosan elindult a város utcáin.

Yuuri megpakolt egy kosarat néhány kézbesítendő doboz citromos habcsók pitével és kenyérrel, majd Viktor kezébe nyomta az egyik frissen elkészült süteményt, hogy egyen valamit, mielőtt elindulnak. Az édes vaj és a citrusok intenzív íze szétterjedt Viktor nyelvén, ahogy Yuuri mellett sétált, elmerülve a cukrász megnyugtató hangjában. Yuuri minden mellettük megjelenő boltról beszélt egy kicsit néhányat kiemelve, melyekről úgy gondolta, hogy felkelthetik a herceg érdeklődését.

Habár Viktor kezet mosott, mielőtt elindultak, bőrét még mindig száraznak és lisztesnek érezte a reggeli tésztagyúrás eredményeképpen. A karjai és a dereka is sajgott a fájdalomtól és a kimerültségtől, mégis Yuuri jelenlétével megjutalmazva ez egy sokkal kellemesebb érzés volt, mint várta. Ha Yuuri azt kérte volna, hogy még egy pár óráig csinálja tovább, Viktor kapva kapott volna a lehetőségen.

A város utcái zsúfoltak és élettel telik voltak, ahogy Yuuri végignavigálta magukat rajtuk, és Viktor elcsodálkozott rajta, hogy mennyi mellettük elhaladó ember köszönt oda Yuurinak. A cukrász mindenkinek vidáman válaszolt számos 'jó napot'-tal és 'igen, anya már sokkal könnyebben jár, köszönöm kérdésed'-del. Minél távolabb kerültek a városközponttól, annál csendesebbek lettek az utcák, azonban az emberek még mindig felismerték Yuurit, és rövid üdvözléseket vagy elismerő bólintásokat váltottak.

Miután egy keskeny utcára kanyarodtak, Yuuri nevetni kezdett. A hang visszaverődött a macskaköves útról és a virágokkal teli ablakokról.

- Mi az? – kérdezte Viktor követve Yuuri tekintetét, mikor a cukrász hátrapillantott a válla felett.

- Követnek minket – mondta Yuuri halkan.

Figyelme újra visszatért előre, szája sarkai sokat sejtetően megremegtek. A látványtól Viktor szíve repesni kezdett, elgyengülve a tudattól, hogy Yuuri mennyire édes volt egy átlagos napon. Minden találkozásuk alkalmával egy újabb réteget fedezett fel a mellette álló fantasztikus férfin, és Viktor folytatni akarta a kicsomagolását lassan és finoman, mintha a legkülönlegesebb ajándékot tartogatná.

- A hármas ikrek bujkálnak mögöttünk.

Viktor körbenézett, és éppen csak elkapta a három darab kikandikáló lófarok látványát egy épület mögül.

- Miért?

- Nem láttad az emberek reakcióját, ahogy elhaladtunk mellettük?

Ha őszinte akart lenni, Viktor nemigen figyelt másra Yuurin kívül. Valószínűleg kellett volna. Egy jól nevelt herceghez illően mindenkit mosolyogva és illedelmesen üdvözölnie kellett volna, de végtelenül érdekesebb volt Yuurit figyelni, ahogy társalog a városiakkal. Yuuri oly könnyedén szólította meg őket, és az idegessége, melyet Viktor a cukrászdában korábban tapasztalt, apránként elmúlt.

- Nem igazán figyeltem – ismerte be Viktor egy vállrándítás kíséretében. Sokkal inkább érdekelte az a pár lépés távolság, amit Yuuri tartott tőle.

- Hát mit néztél akkor?

- Téged. – Imádta, ahogy Yuuri arca elpirult.

Néhány kuncogás hallatszott mögülük, és Viktor ismét szem elől tévesztette a lányokat, ahogy eltűntek.