Mint egy tündérmese (Like a Fairytale)

A nappal és a holddal

Őkirályi felsége, Yakov Király Nikiforovból

Ezennel óhajtja, hogy Katsuki Yuuri jelenjen meg

A Királyi Palotában

Reggel óta a cukrászda légköre egyre nyomasztóbbá vált minden egyes eltelt órával, ahogy egyre közeledett az idő, amikorra a hintót várták, amely azért fog jönni, hogy felvigye Yuurit a palotába. Yuuri megpróbált azzal viccelődni, hogy mivel az idézésben az „óhajtja" kifejezés áll, gyakorlatilag elutasíthatná a kérést. Senki nem találta a legkevésbé sem mulatságosnak.

A szülei azt mondták, hogy el kell mennie. Mari szerint is mennie kell. Még Mila is, aki annyira optimista próbált lenni az egésszel kapcsolatban, amennyire csak tudott, azt mondta, hogy mennie kell. Yuuri tisztában volt vele. Nem volt más választása, mint hogy menjen, nem utasíthatta el az idézést. Ettől függetlenül viszont még kétségbe eshetett először, nem számított, hányszor mondogatták neki a többiek, hogy minden rendben lesz, nincs miért aggódni. Mert mégis hogyan lehetne minden rendben?

Yuuri már számtalan alkalommal látta a királyt. Csakúgy, mint a koronaherceg, megjelent a fővárosban az ünnepségek és események során, beszédeket tartott a polgároknak, és minden külföldi diplomáciai útja előtt és után körmenettel végigment az utcákon.

Yuuri családja találkozott már a királlyal, mikor először kezdtek el a fogadásokon szolgálni. Azonban idén volt az első alkalom, hogy Yuuri rávette magát a palota meglátogatására, ő maga még nem találkozott a királlyal. Talán tényleg semmiség volt, ahogy Mila felvetette. Semmiség... Yuuri nem gondolta, hogy a király csak úgy, a semmiért megidézéseket küldözgetne. Semmi kétség sem volt felőle, hogy a Viktorral épülő kapcsolatának volt hozzá köze.

Yuuri asztalának sarkán egy csinos halomba rendezett levelek voltak. A szokásává vált, hogy minden egyes alkalommal, mikor elhagyja a szobáját, végighúzza rajta az ujjait. Néhány lap a Yuuri ágya melletti falra volt feltűzve. Nem azok, melyeket Viktor túlzóan szerető írása tarkította, hanem amelyeket a herceg rajzai ékesítették. A tinta fekete volt a pergamenen, és mégis beragyogta Yuuri szobáját.

Részben emiatt félt Yuuri a leginkább. Hogy a királlyal való találkozás azt jelentené, hogy elveszíti azt a váratlan ragyogást, mely Viktor által áramlott az életébe.

Mari megjegyezte, hogy Yuuri néha olyan dallamokat szokott dúdolni sütés közben, melyek a bálra emlékeztették. Mila megemlítette, hogy Yuuri járása könnyedebbnek tűnik, és a mosolya, mely mindig is beragyogta a cukrászdát, mintha még sugárzóbb lenne. A szülei még közvetlenebbek voltak: megfigyelték, hogy Yuuri nem is látszódhatna boldogabbnak, mikor valahányszor csak egy levél érkezett a számára.

Minden reggel és délután vásárlók sorai kígyóztak egészen a cukrászdán kívülre. Yuuri láthatta, ahogy a tekinteteik rátapadnak, de legalább mindenki vásárolt is. Néhányan kérdéseket suttogtak neki a hercegről, arról, hogy valóban ő volt-e az, aki egész este Viktorral táncolt a bálon. Valahogy Yuuri azon kapta magát, hogy minden alkalommal egyre kevésbé zavarták a kérdések. Aligha tagadhatta le őket, különösen mikor épp az egyik újabb vásárlóval való beszélgetése folyamán megérkezett az esetenkénti királyi boríték.

A szülei el voltak ragadtatva az új forgalom beáramlásától, és felvetették egy új kisegítő alkalmazásának lehetőségét. 'A Kenjiro fiú jó lehetne, és mindig is felnézett rád, Yuuri, gondold meg. Persze, csak ha a herceg nem érdeklődik a munka iránt' kacsintottak.

Minden kétség, ami utat tört magának az elméjébe, abban a másodpercben szertefoszlott, amint Viktor egy újabb levele a kezében landolt kellemes fájdalmat ébresztve Yuuri mellkasában. Minden egyes üzenet egyre közelebb juttatta Yuurit ahhoz, hogy túlcsorduljon az érzelmektől. Egyre gyakrabban aludt el egy levéllel a párnája mellett, ujjhegyeit Viktor gyönyörű aláírásán pihentetve.