Akiket hülyére lehet venni [Suga ff] - BEFEJEZETT ❤

29. Amikor minden a helyére kerül

*YoonGi*

Fájdalom nyilallt az oldalamba a levegő hiányától. Túl sokat futottam. Az idejét sem tudom, hogy meddig, de azt igen, hogy még a stúdiónál is messzebb. Nem bírtam betenni oda a lábam. Minden egyes hely, minden egyes részlete Jina-ra emlékeztetett, ahogyan felénekelte a So far away-t. Az első és valószínűleg az utolsó közös dalunkat.
Az autós felüljárón sétáltam, nem foglalkozva a temérdek dudaszóval ami felharsant mögöttem és mellettem. A hídon tilos volt a gyalogos közlekedés, de kurvára nem érdekelt. Abban a pillanatban rohadtul leszartam, hogyan döglök meg. A híd közepéig sétálva leültem a legszélére. Végig tekintettem az alattam húzódó 4 sávos úton, nyugtázva, hogy ha az eséstől nem is halok meg, legalább egy autó el fog csapni. Kb 2 órán keresztül vártam a megfelelő forgalmat, hogy ne csak szenvedés legyen a vége, hanem a biztos vég. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ideje ugrani, véget vetni ennek az egész szarnak, és mikor végre sikerült felpillantottam az égre, hogy még utoljára elbúcsúzzak a lemenő nap narancsos sugaraitól, melyeket mindig Jina arcán láttam magam előtt. Ahogy tekintetem visszatévedt az autók sokaságára szemembe villant egy apró bolt kirakata valahol messze. Ennek hatására túlélő ösztönöm azonnal bekapcsolt, lábaimat visszarántva a félelmetes mélység fölül. Nem tudtam felfogni, hogy akadhattam ki ennyire. Nő van elég a világon. Ha egy nem tudott boldoggá tenni, akkor majd megteszik a kurvák.

*Jina*

Reményvesztetten hasaltam a betonon, hisztérikusan YoonGi után üvöltözve. Reszketve nyúltam távolodó alakja után, mintha még elkaphatnám. Éreztem ahogy a forró könnyek elkeverednek az arcomról patakzó vérrel és verítékkel. Jimin jó baráthoz híven karjaiba kapott és a bejárathoz indult velem.
- Az a kibaszott pöcs. - sziszegte fogai közt - Rendbe teszed magad, eszel és megkeressük. - mondta szemeimbe nézve.
- Jimin. Most! Most megyünk! - válaszoltam magabiztosan könny fátylam mögül.
Jimin megértve aggódásomat villám tempóban akasztotta le sötét zöld kardigánomat a fogasról és tette vállamra. Hiába volt nyár, a szomorúság mi eluralkodott rajtam, jégcsapokat növesztve szívemre, mitől egész testem fagyos volt.
Fogalmunk sem volt egyáltalán merre induljunk, de még így is, legokosabb döntésnek egyenlőre a stúdió bizonyult. Taxit sem rendeltünk, hanem futva iramodtunk neki a távnak. Vagy húsz percen át csak futottunk. A tüdőm sípolt, az oldalam szúrt és a felsőmön nagy izzadtság foltok éktelenkedtek. A recepciónál megállva kifaggattuk a hölgyet, de szerencsétlenségünkre délelőtt látta utoljára, Hope-pal és Jin-nel. Még hozzá elég szar állapotban. Állítása szerint úgy vonszolták ki az épületből, szinte félájultan. Már kezdett eluralkodni rajtam a pánik, amikor Jimin óvó karjai fonódtak körém.
- Minden rendben, lesz. - suttogta fülembe.
Tovább indultunk, felhívtuk Sayu-t is, hogy nézze meg a hétvégi házban, átnéztük a helyeket ahová járni szokott. Négy órán keresztül koptattuk Szöul utcáinak betonját eredménytelenül. Chim még a szüleit meg a bátyát is felhívta, de ők sem tudtak érdemleges, használható információval szolgálni. YoonGi eltűnt.
Felhívtuk a volt barátnőit és "ágyasait", hátha egyiküknél keresett vígaszt, de sajnos még ez sem jött be. Hulla fáradtan, éhesen, szomjasan és könnyezve csúsztam le a fal mentén. Rettegtem, hogy mi történhetett vele és hol lehet. A harminc fokos meleg ellenére, hideg borzongás futott végig gerincem mentén, melytől az összes létező szőrszálam fájdalmasan meredt felfelé. Testem megrázkódott, mintha áramot küldtek volna belém.
Még egyszer, utoljára végig jártuk a helyeket. A lábaim már sajogtak. Nyolc órája kerestük, mindhiába.
Remegő lábakkal tértünk be egy kis bárba, hogy csillapítsuk szomjunkat. Rá sem bírtam nézni a már megszokott italra, hisz elém kúszott minden egyes másodperc ami azzal volt kapcsolatos. Az első alkalom amikor az ő ajkain ízlelhettem meg. Az volt az az emlék ami lavinát indítva bennem, újra szabad utat engedett könnyeimnek. Vodka sprite-om felett, csendesen, átengedve magam a bánatnak pityeregtem.
Jimin telefonja az asztalon, veszett módon kezdett rezegni és fülsüketítő hangerővel ordított belőle egy BigBang szám, a kijelzőn pedig Jin neve villogott.
Jimin félszavakkal válaszolt, majd csuklómat megragadva, telefonnal a fülén vonszolt az utcára. Leintett egy taxit.
- Jó estét! A rendőrségre, legyen szíves! - hadarta idegesen.
- Jimin, mi a fasz van már? - törtek ki belőlem az általam soha nem használt szavak.
- YoonGi-t lecsukták.
- Hogy mi?! - sikítottam el magam - Miért?
- Nem tudok még semmit. Majd, ha ott leszünk mindent elmondanak.
Az autó számomra fájdalmasan lassan haladt az éjszakai szöuli forgalomban. Minden percet számoltam és ajkamat rágcsáltam idegességemben. Agyamban ezerrel pörögtek a gondolatok, hogy vajon mi történhetett vele, miért van rendőségen és hogy jól van-e. Negyed óra szenvedés után végre odaértünk a rendőrség elé, én k pedig meg sem várva, hogy leparkoljon az autó ugrottam ki belőle és rohantam befelé. Az ajtót kivágva rögtön megpillanthattam Mone-t, Kook-ot és Tae-t. Aggodalmas arccal pislogtak felém, Kook pedig teljesen lesápadt.
- Te jó ég Jina! Legalább 5 kilót fogytál és olyan sápadt vagy, hogy még egy vámpír is megirigyelné. - teremtett le Mone.
- Inkább azt mondjátok meg hol van YoonGi!
- Egy zárkában. Gyere felviszünk a kapitányhoz.
A srácok felkísértek, közben pedig Jimin is beért minket. Olyan magabiztosan álltam a kapitány elé, mint amilyen még életemben nem voltam. Éreztem, hogy valahogy segítenem kell YoonGi-n. Legalább fél órán keresztül latolgatta szerelmem esélyeit, hogy ússza meg legjobban, mire egy olyan lehetőséggel állt elő ami szimpatikus volt számomra is. Le kellett tennem érte az óvadékot. Nagy összegről volt szó, de abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha ezért az egyért minden pénzem és értékem odaveszik. Hisz igazi élményeket és érzéseket YoonGi tudott adni, nem holmi tárgyak. Úgy éreztem, hogy mióta őt megismertem igazán élni kezdtem és élveztem minden egyes napot. Egészen addig, az életemet egy szürke felhő kísérte mi a megfelelni akarás és a saját utamon járás elegye volt. Tudtam jól, hogy ha a saját fejem után megyek a szüleim sosem lesznek rám büszkék, de azt is tudtam jól, hogy ha boldog életet akarok akkor ezt kell tennem.
És akkor ott ültem sebesen, véresen, lefogyva, összetörve a rendőr kapitánnyal szemben. Kifizettem az összeget azonnal, majd megkértem had beszéljek YoonGi-val még a cellában, négyszemközt.
Hosszú, kacskaringós folyosón vezettek végig a zárkák között, ahonnan rossz arcú férfiak méregettek, némelyikük pedig a rácsok között kinyúlva próbált hozzám érni. Mindenféle mocskos dolgot kiabáltak utánam, amiből egyszerűen kivehető volt, hogy szexre invitálnak. A gyomrom forgott az obszcén megjegyzéseiktől és a gondolattól, hogy ha nem választanának el minket egymástól a rácsok, valószínűleg már valamelyikük áldozata lennék.
Végre odaértünk és ahogy bepillantottam a szívem összeszorult a látványtól.

Szinte már megszokottan gyűltek újra a szememben a forró cseppek. YoonGi rám sem pillantott csak mereven bámult maga elé továbbra is, de én ennek ellenére mellé telepedtem az ágyra amin ült. A rácsokat becsukták és magunkra hagytak minket. Percekig csak a gondolatok pattogtak a fejemben és szótlanul fixíroztam a padlót.
-Mit keresel itt? - morogta orra alatt.
-Te mi a faszt keresel itt...
- Tudod betörtem egy hangszerboltba zongorázni. - válaszolta vészjóslóan halkan.
- YoonGi én nem tudom mi történik benned, nem tudom mit érzel, mit miért teszel és hogy hogyan jutottunk idáig, de rohadtul fáj ez az egész és nem tudom elviselni, ha...
- Szeretlek! - szakított félbe hirtelen.
Elakadt a szavam és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak képzelődtem vagy valóban azt mondta amit hallottam. Tátott szájjal kaptam rá tekintetem és állapodtam meg sötét íriszein.
- Jól hallottad. Szeretlek. - ismételte el újra, mélyen a szemeimbe nézve - Azért mentem ma el hozzád, hogy ezt elmondjam neked, erre Jimin karjaiban találtalak. Tudod mennyire fáj? - suttogta nekem, miközben kezét szíve fölé helyezte.
- Teljesen félre értetted. - hajtottam le a fejemet - Azért bújtam hozzá, mert sírtam. Elmeséltem neki az egész történetünket és ahogy vissza emlékeztem milyen jó volt veled minden és milyen boldog voltam melletted, nem bírtam magam tovább tartani. Napok óta élőhalottként létezem nélküled. Üresek lettek nélküled a napjaim, a szívem és az életem. Ha ilyen az élet nélküled, akkor nekem nem kell. - sírtam el magam - Nem tudom, hogy mondhatnám ki amit érzek, de soha senki nem szeretett még úgy embert és nem is fog, ahogyan én téged. - folytattam sírástól eltorzult hangon.
- Tehát akkor te is engem?
- Nézz rám! - kaptam fel a fejem kiabálva - Nem elég bizonyíték, hogy nézek ki? Nem elég bizonyíték, hogy most itt vagyok ilyen állapotban? Hogy tehetném még ennél egyértelműbbé, hogy kibaszottul beléd szerettem?
- Mondjuk ölelj át. - suttogta.
Minden haragom, bánatom és kétségem elszállt ahogy meghallottam mondatát. Karjaiba vetettem magam, majd már a boldogságtól hulló könnyeimmel áztattam ruháját. Minden egyes apró sebet az arcán végig csókoltam. Egyetlen centit sem akartam kihagyni. Érezni akartam bőrét ajkaim alatt, és biztos voltam benne, hogy már soha többet nem fogom elereszteni, hisz nélküle a lét maga a pokol, amiben semmi kellemeset nem lelhetek. Boldogabb voltam, mint egész addigi életem alatt bármikor. Kedvem lett volna világgá kürtölni örömöm, de a falak és a rácsok ezt nem engedték.
Halk kulcs csörgés zaja ütötte meg fülünket, felpillantva pedig a kapitányt, Hobi-t és Jimin-t láttuk meg.
- Fiam! Becsüld meg a csajt, mert sokba kerültél neki. Még egy faszságot ne csinálj és kívánom, hogy legyetek boldogok! - intézte a szavait a kapitány YoonGi felé.
Szégyenlős mosollyal az arcán bólintott, majd elkezdtünk kifelé igyekezni arról a mocskos helyről.
Úton hazafelé a taxiban, egymás mellett ültünk és csak csodáltuk egymás örömtől ragyogó arcát.
- Akkor hogyan tovább? - kérdeztem kissé félve.
- Azt hittem egyértelmű. Szeretlek, te szeretsz és ez így is marad. - fogta meg a kezem - Még ma átcuccolsz hozzám. Innentől az életem része vagy. A szerelmem, a barátnőm. - csókolt meg - Az enyém vagy! - lehelte ajkaimra.
Gondolkodás nélkül, a világ legboldogabb embereként viszonoztam a csókját, és éreztem, hogy az életem attól a naptól kezdve mellette fogom leélni....

Még egy epilógust tartogatok a számotokra, aztán vége. Az epilógus után pedig kiteszem az új ficim címét és borítóját. Köszönöm, hogy olvastátok a sztorim! ♡
Pussz :*