Élet a Hanlimban

7.Rész

~Jimin~

Felhívjam? Vagy inkább írjak neki? Melyik lenne a jobb? Lehet, hogy súlyos baja van? Mi van, ha tényleg a méhével van valami, a tegnapi bowling miatt? Hogy fog így szülni? Várj! Miért érdekel, hogy tud-e utódokat csinálni? Ahh nem értem magam. Egy jó szava nem volt hozzám az eddigi idő alatt, de mégis aggódok miatta. Nem vagyok normális.

Végül elővettem a telefonom és bepötyögtem a gondolataim, majd nem gondolkozva sokat a "Küldés" opcióra nyomtam. Visszaolvasva az üzenetet teljesen zavarba jöttem. Hogy írhattam ilyet? Teljesen bolond vagyok. A hajamat tépve vetődtem az ágyba. Most fontosabb, hogy minden rendben legyen vele, utána ráérek átkozni magam a szöveg miatt.

~Yoonji szemszöge~

"Szia! Hogy vagy? Én nem tudok aludni, aggódok. Tudom, nem állunk közel egymáshoz, de ha valami bajod lenne akkor...azt hiszem hiányoznál. Remélem semmi komoly, és hamarosan jöhetsz iskolába is. Megszoktam már, hogy rád meresztem a szemem. Gyógyulj gyorsan.
                                               Ronda béka."

Összeszedtem magam, és visszafeküdtem az ágyba. Azt hittem Jungkook fog keresni, nem gondoltam volna, hogy pont Jimin lesz az, aki komolyan érdeklődik irántam. Elég későre jár már, nem akarom felébreszteni. Inkább holnap válaszolok.

Az erkély felé fordultam, és csak bámultam ki. Az járt a fejembe, "Mi lett volna ha...", mindaddig, míg a fáradtság úrrá nem lett rajtam, és elnyomott az álom.

~Másnap~

Már kora reggel óta fent vagyok. Jött az orvos, és elvégzett egy csomó vizsgálatot. Elméletileg néhány nap és hazamehetek, ami kétes érzéseket váltott ki belőlem. Ezeket egyenlőre félretettem, ráérek még foglalkozni velük.

Mikor mindennel végeztünk visszatoltak a szobába, és szigorú pihenésre utasítottak. Mást lehet egyáltalán itt csinálni? Még beszélgetni se tudok senkivel. A szobatársam nem igazán beszédes tílus, elvileg 3 hónapja kómában van. Eszembe jutott a tegnap esti üzenet, ami azt hiszem az életemet mentette meg.

A telefonomhoz nyúltam, feloldottam. A képernyőn egyből chat ugrott be. Vissza kellene írnom.
》Jól vagyok. -Pár pillanat se telt el és válaszolt is. Várta volna az üzenetem?
》Megkönnyebbülés.😅 Mikor engednek ki? - Komolyan érdekli? Vagy csak sajnál?
》Pár nap múlva. Szóval ismét bámulhatsz a gülü szemeiddel.👀😒
》Haha. Addig szórakoztatlak, nehogy unatkozz.😂😉

Nem hazudott. Minden egyes nap írt, és érdeklődött felőlem.Volt, hogy elgyengültem, és kiöntöttem neki a lelkem. Zavarban is érzem emiatt magam, de jól esett a törődés, főleg, hogy apán kívül nem látogatott a családom. Vele sem beszéltem túl sokat, csak egy kicsit itt volt és elment. Nem tudom hová mehetnék, számítok rá, hogy otthonról kiteszik a szűröm. Majd kitalálok valamit.

~Pár nap múlva~

Ma engedtek ki, és csodák csodájára senki nem jött értem. Mindenesetre én elindultam haza, hogy minimum a cuccaim összeszedjem, vagy valami. Amikor beléptem a házba a síri csend fogadott. A nappali tele volt kartondobozokkal, amik valószínűleg az én dolgaimat rejtettek. Nem is tudtam, hogy ennyi holmim van. Felmentem azért a szobámb, de üres volt. Az enyémmel szemben lévő ajtó nyitva volt. Ez Yoongié. Bekukkantottam, de ez szintén üres volt. Mi a franc? Mindenki költözik?
-A semmit bámulod? Beteges, nem gondolod? - megugrottam, nem számítottam senkire.
-Mi történt? - szembe néztem bátyámmal válaszra várva.
-Muterék bérelnek nekünk egy lakást. "Észhez térítetted", szóval mostantól egyenlően fog velünk bánni. - teljes shock ért. Azt hittem kidobnak a picsába, erre külön házat kapok. Az mellékes, hogy Suga is ott fog lakni. - Egyébként...- ismét rászenteltem a figyelmem - Sajnálom a múltkorit. Teljesen igazad volt, de úgy éreztem, ha nem csinálok valamit akkor csalódást okozok anyának. Bűntudatom van, amiért titkolom előttük a kapcsolatom, nem akartam mégjobban fokozni. Tényleg sajnálom.

Megveregettem a vállát, amolyan "Felejtsük el." szerűen. Nem ilyen egyszerű, de nem kell neki tudnia, hogy mennyire megbántottak. Majdcsaktán' rendbe jön minden, vagyis remélem...

~Szintén néhány nap múlva~

Sikeresen berendezkedtünk az új házba. Nem túl nagy, de nekünk pont elég. Egy darabig még nem mehetek iskolába, addig itthon csinálom a dolgom. Ma például kaját készítek, mert Yoongi az egész baráti körét meghívta vacsorázni. Nem tetszett az ötlet, ugyanis Kookra még mindig haragszok, de vagy ez, vagy buli. Ha a második mellett döntök sokkal jobban szívtam volna. Most csak főzni kell. Nem mondom, hogy én vagyok a Konyhafőnök, de azért nem panaszkodok. A kollégiumban élés alatt muszáj volt önállónak lennem, a főzés meg alapnak számított. Most viszont az instant ramen mellett döntöttem. Hát a rák fog nekik szenvedni a kotyvasztással. Amilyen bélpoklosok, mindent megesznek amit eléjük raknak.

Ajtó nyitódást és beszédfoszlányokat hallottam. A leves kész volt, szóval elzártam alatta a gázt és a nappaliba mentem. Amikor megláttak szinte vigyázzba vágták magukat, ami nevetésre késztetett, de visszatartottam. Annyi lenne az imidzsemnek.
-Kaja a konyhába, ha éhesek vagytok. Én a szobába leszek.
-Oké.
Yoongi válasza után bevolultam a birodalmamba és ismét alkotásba fogtam. Eddig is sokat rajzolgattam, de az utóbbi időbe nagyon ráéreztem. Gyakran kapom azon magam, hogy egy bizonyos valakire hasonlít a karakterem, vagy a portrén szereplő egyén, de olyankor mindig újat kezdek. Egy kupacba gyűjtöm őket, nincs szívem kidobni, de nem is akarok velük foglalkozni.

Ez az egész az ő hibája. Ha nem küldene üzenetet, akkor nem válaszolnék, nem kezdenénk beszélgetésbe, nem dobná fel a mindennnapjaim, nem gondolnék rá, és nem szeretnék bele. Most is idejön azzal a piszok sexuális kinézetével és elvárná, hogy ott legyek velük anélkül, hogy....

Várj! Mit mondtam az előbb?! BELESZERETNI?!