Élet a Hanlimban

5.Rész

~Yoonji szemszöge~

Eszembe jutott, hogy igazából én még sohasem csináltam ilyet. Meg kellene ezt említenem?
-Akkor kezdhetjük? - kérdezte Namjoon.
-Öhm...az gondot jelent, hogy még nem játszottam? - kérdeztem mindenkin körbe nézve. Testvérem gonoszul elvigyorodott, majd ellenkezést nem tűrő hangon meg is szólalt.
-Nincs idő betanítani, majd közbe megtanulod. Gondolkodhattál volna előbb is.
Mekkora egy...hát de így előnybe vannak. Ránéztem Jungkookra, aki csak kacsintott. Remélem ez jót jelent.

A játék elkezdődött. Ők kezdtek, pontosabban Hoseok. Majdnem az összes bábut ledöntötte. Próbáltam ellesni a technikáját, ahogy a többieknek is. Nem tűnik olyan bonyolultnak.
Suga következett, akit árgus szemekkel figyeltem. A fiúkkal ellentétben, ő két kezébe fogta a golyót, meglóbálta a lába között és úgy gurított. Egy kivételével az összeset levitte. Kihívóan nézett rám, amit viszonoztam, elvégre amit kapunk, az illik viszonozni.
-Gyerek játék lesz. - magabiztosan sétáltam a megfelelő helyre, majd elvettem egy tetszőleges gurítanivalót, de az majdnem elrántott. Magamhoz ölelve fogtam. Másként el se bírtam volna, főleg az én pehely súlyommal. - A faszért nem mondtátok, hogy ez ilyen nehéz! Hogy az istenbe dobjam el, mikor fogni se tudom? Mivan, ha leszakad a méhem? Hogy szülök úgy?
Mindenki fetrengett a nevetéstől. Persze, más nyomorán a jó szórakozni.
-Csak próbáld meg, ha elrontod se baj. Bízd csak rám a többit, nyerni fogunk. - bíztatott Nyunyu.
-Ha átversz, egész évben megcsinálod helyettem a házit.
Csak bólogatott. Erőt vettem magamon, és Yoongi módszerét próbáltam alkalmazni. Nagy nehezen sikerült meglendíteni, ami hangos koppanással ért földet. Írtózatos lassan gurult, azt hittem oda se fog érni. Egy örökkévalóság után viszont ledöntötte az ÖSSZES bábut.
-Ezt neked Min Yoongi! Milyen érzés lealázva lenni? Úgy, hogy csaltál is? Hm?

Egy ideig még piszkáltam, addig a többiek is sorra kerültek.
Jungkookie következett. Nagyon magabiztos volt. Bemérte a távolságot, vagy fogalmam sincs mit. Végignézett még rajtunk, majd egy profikat megszégyenítő, mozdulattal tarolt.

Hihetetlenül élveztem a játékot. Legfőképp azért, mert mi nyertünk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk enni, így végigvonultunk az utcákon, mint valami horda.
Be akartam tartani az ígéretem, így jeleztem a többieknek, hogy maradjanak le. Volt akinek lassabb volt a felfogása, de sikerült kettesben hagyni őket. Előttünk sétáltak egymás mellett, és beszélgettek. Aranyosak voltak együtt.

Észre se vettem, hogy társaságom van, annyira elbambultam. Jimin nem szólalt meg, csak sétált mellettem. Ez egy idő után zavarni kezdett. Késztetést éreztem, hogy beszóljak neki, de nem volt rá okom, ezért normálisan szóltam hozzá.
-Hetero vagy? - meglephette kérdésem, mert megállt és rám meresztte a szemeit. - Annyira csorgatod a nyálad a tesóm után, hogy lassan árvíz lesz. Csak azért kérdeztem, mert akkor hozatom a homokzsákokat
-Nem! Mármint...Vagyis...Ahj, a legjobbkor tudsz időzíteni. Most épp..- közbeszóltam.
-Ki engedte meg, hogy tegezz? Tudtommal idősebb vagyok.
-Veled aztán nem lehet beszélni!
-Mondja az, aki egy normális mondatot nem tud összerakni.

Valószínűleg megharagudott, mert a többiekhez csatlakozott, engem magamra hagyva.
Tök jó, már úgy is kellett egy normális társasága...De akkor miért is bánt ennyire? Ahh már kezdek tényleg megőrülni. Örülnöm kell, hogy az alku rám eső felét teljesítettem, a ronda békát pedig leráztam.

Jobban belegondolva, ha összejön a gerlepár, akkor én felesleges leszek. Jungkook nem fog velem foglalkozni, Suga meg eddig se tette. Észre vennék egyáltalál, ha lelépnék? Egy módon derülhet ki.

180 fokos fordulatott vettem, rágyújtottam és elindultam haza. Nem nagyon emlékszem már a környékre, pedig szívesebben sétáltam volna még. Mióta középiskolás lettem, végig a kollégiumban laktam, még az ünnepekre se nagyon jöttem haza. Miért is tettem volna? Sosem hívtak, bár megértem őket. Van egy tökéletes gyerekük, minek kellenék akkor én is...

~Jimin szemszöge~

Komolyan képes lettem volna elmesélni neki mindent, erre belémkötött. Inkább a többiek mellett sétáltam csendben, Hyungékat figyelve. Mostmár tényleg túl kell lépnem. Biztos voltam benne, hogy nem vonzódik a fiúkhoz, pedig csak én nem kellettem neki. Ideje végleg feladni.

A pizzéria előtt feltűnt, hogy túl nagy a csend, és előjött a hiányérzet. Ellenőriztem hogy megvan-e mindenem. Telefon? Oké. Pénztárca? Oké. Kulcsok? Oké. Akkor mégis mi? Körülnéztem és az egyetlen nőnemű egyednek hűlt helyét találtam.
Úgy lelépett, hogy észre se vettük. Egy szellem vagy mi?

-Suga Hyung! Nem hiányzik a testvéred? - óvatosan szólítottam meg, nem akartam megzavarni őket.
-Nekem ugyan nem. - nem kapcsolt, hogy miért kérdezem, de a mellette lévő Jungkook igen.
-Hová tűnt Yoonji? - a választ tőlem várta, mire megráztam a fejem, hogy fogalmam sincs.
-Ne foglalkozz vele, szokott ilyet csinálni. - komolyan nem érdekli mi van a hugával?
-De..
-Tud magára vigyázni.
Ennyivel lezártnak tekintette a témát, amit a többiek sem firtattak.

Biztos jó ez így?